Sir Keir Starmert a szerencse is sokszor segítette azon az úton, amelynek végén július 5-én Nagy-Britannia miniszterelnökévé vált. A diplomáciai napirend még két lehetőséget adott neki. Július 9-én Starmer és néhány magas rangú minisztere Washingtonba utazott a NATO 75. évfordulója alkalmából rendezett csúcstalálkozóra. Július 18-án pedig, alig két héttel azelőtt, hogy munkába állt, az Európai Politikai Közösség (EPC), az Európai Unió és az Európai Unió körüli államok nem hivatalos összejövetelének házigazdája lesz a Blenheim-palotában, abban a hatalmas barokk épületben, ahol Sir Winston Churchill született.
Ez a két esemény, és különösen az EPC, közvetlen lehetőséget ad az új munkáspárti kormánynak arra, hogy jelezze, hol marad változatlan Nagy-Britannia külpolitikája, és hol változik. Meg fogják erősíteni azt is, amelyben a legnagyobb változás állt be − az ország hírnevét. Szinte egyik napról a másikra a Nagy-Britanniáról mint kaotikus burleszkről alkotott túlzó kép − ami Boris Johnson alatt igaz volt, Rishi Sunak esetében már kevésbé − átváltott egy komolyan gondolkodó centrista által vezetett stabil kormány idealizált képére.
A legtöbb külpolitikai alapkérdésben − elsősorban a NATO, Ukrajna, valamint az Amerikához és Kínához fűződő kapcsolatok terén − sok a folytonosság az új és a régi kormány között. Washingtonban Sir Keir megerősítette, hogy Nagy-Britannia rendíthetetlenül támogatja a szövetséget. A NATO újbóli felkarolása lényeges része volt annak a projektjének, hogy baloldali elődje, Jeremy Corbyn hivatali ideje után ismét hatalomra alkalmassá tegye a Munkáspártot.
Starmer közölte Volodimir Zelenszkijel, hogy a britek támogatása Ukrajna iránt nem fog meginogni. Az új kormány azt mondja, hogy tartja magát elődje ígéretéhez, miszerint évi 3 milliárd fontot (a GDP 0,1 százalékát) fog költeni az országra „addig, amíg csak szükséges”. A szándék korai megerősítésekor John Healey, az új védelmi miniszter július 7-én Odesszában Zelenszkijel együtt ünnepelte az ukrán haditengerészet napját, ahol bejelentette, hogy újabb szállítmányt kapnak Brimstone páncéltörő rakétákból, AS-90 önjáró tüzérségi lövegekből és egyéb felszerelésekből.
A Munkáspárt atlantista párt, és eltökélt szándéka, hogy az angol-amerikai kapcsolatok pozitívak maradjanak, abban az esetben is, ha Joe Biden novemberben elveszíti a hatalmat. A Donald Trumppal való konfliktus veszélye valós: előző kormányzása idején Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere iránt kialakult fixa ideája miatt. David Lammy, az új külügyminiszter, aki gyakran jár Washingtonban, azonban igyekezett hidakat építeni Trump köre felé is, és azt mondta, hogy az európai államoknak több pénzt kell majd költenie a kontinens védelmére, bárki is nyerjen az amerikai választásokon.
Azt mondom az európai barátaimnak, ne személyeskedjenek. Tegyetek többet − ezt kérik az amerikaiak, bárki is nyerjen
− mondta nemrég. Az új kormány azt ígérte, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 2,5 százalékára növeli. A toryk ezt 2030-ra ígérték.
Ami Kínát illeti, a Labour azt mondta, hogy teljes körűen át fogja vizsgálni az országgal való kapcsolatát. A valóságban a toryk Kína-politikája valószínűleg folytatódni fog. Ez azt jelenti, hogy megpróbálnak nyitottnak lenni a fogyasztási cikkek kereskedelmében (bár Rachel Reeves, az új pénzügyminiszter kemény hangot ütött meg a támogatott kínai gyártású elektromos járművek behozatalával kapcsolatban), ugyanakkor szkeptikusan viszonyulnak a nukleáris, távközlési és egyéb érzékeny területeken történő kínai befektetésekhez.
Bár sok a folytonosság, a múlttal való szakítás is jelentős. A legközvetlenebb változás az EU-val való kapcsolatokban tapasztalható, ahol a Munkáspárt sokkal melegebb kapcsolatokat remél fenntartani. Az új kormány nem vesztegette az időt: a hétvégén Lammy meglátogatta németországi, lengyelországi és svédországi kollégáit. De az igazi ajándék az EPC találkozó.
Az EPC inkább egy esemény, mint egy intézmény; az hogy nem kell hivatalos zárónyilatkozatot elfogadni, azt jelenti, hogy nem kell késő estig a szövegeken alkudozni. Ehelyett megbeszélések fognak folyni a migrációról, az energiáról és az európai biztonságról, valamint órákon át tartó kétoldalú találkozók lesznek.
A Munkáspárt kizárta, hogy újra csatlakozzon az EU-hoz, az egységes piachoz vagy a vámunióhoz − ha egyáltalán lenne ilyen ajánlat. Azonban az élelmiszerek határokon átnyúló kereskedelméről szóló megállapodásokon, valamint az oktatás és a kutatás területén való szorosabb kapcsolatokon túlmenően egy újfajta biztonsági és védelmi együttműködési megállapodást is szeretnének. Vannak arra utaló jelek, hogy az EU vezetése szívesen tárgyalna: Josep Borrell, az EU külügyi vezetője javasolta, hogy Lammy vegyen részt a blokk külügyminisztereinek találkozóján. Charles Grant, az Európai Reformok Központjának (Centre for European Reform) agytrösztje szerint a problémák az egységes piacot fenyegető olyan kérdésekben merülnek majd fel, mint az ellátási láncok és az energia.
Európa nem az egyetlen terület, ahol a britek hangnemének változása nyilvánvaló lesz. A Munkáspárt jelentősen vesztett támogatásából, amit a pártnak az Izrael gázai háborújával kapcsolatos kétértelműség váltott ki. Starmer július 7-én Mahmúd Abbász palesztin elnöknek azt mondta, hogy az államiság a palesztinok „tagadhatatlan joga”.
A Munkáspárt a globális dél országaival is jobb kapcsolatokat remél. A tory kormányt ért egyéb kritikák között Lammy rámutat a brit segélyezéssel foglalkozó államtitkárság beolvasztásába a külügyminisztériumba, valamint arra, hogy Boris Johnson egy mianmari templom meglátogatásakor egy Rudyard Kipling-verset idézett a gyarmati időkből. A guyanai rabszolgasorban élő emberek leszármazottjaként Lammy őszintén beszélt Nagy-Britannia gyarmati múltjáról. A Munkáspárt nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a klímadiplomáciára is; Sunak annak idején nem volt hajlandó részt venni a Copon, az éves globális kibocsátás-csökkentési csúcstalálkozón.
Ez a vegyes hozzáállás, amely egyes területeken nagyobb aktivizmust, más területeken pedig határozott folytonosságot jelent, egy olyan külpolitikai megközelítést tükröz, amelyet Lammy „progresszív realizmusnak” nevezett − egy kísérletet arra, hogy felelevenítse Sir Tony Blair kormányának kereszteslovagként vallott optimizmusát, ugyanakkor felismerje, hogy Nagy-Britannia kevésbé befolyásos, és a geopolitikai háttér kevésbé kedvező, mint 1997-ben volt. A közvetlen változás azonban kevésbé a Munkáspárt doktrínájára, mint inkább Nagy-Britannia nemzetközi helyzetére vonatkozik. A politika egy kicsit elmozdul. Az ország megítélése gyorsabban és mélyebben fog változni.
(Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a NATO-Ukrajna tanácskozáson a NATO-csúcstalálkozó utolsó napján Washingtonban 2024 . július 11-én. Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)