Index Vakbarát Hírportál

Nem tárgyalt tovább a Hamász, miután vezetőjük életére törtek

2024. július 14., vasárnap 12:53

Egyiptomi források megerősítették, hogy Izrael megpróbált véget vetni egy Hamász-vezető életének, ami miatt a terrorszervezet felfüggesztette az éppen folyó béketárgyalásokat.

Az Hamász palesztin terrorszervezet felfüggesztette a túszalkuról és a tűzszünetről folytatott tárgyalásokat egyik vezetője, Mohammed Deif likvidálásának szombati kísérlete után – közölte a szervezet képviselője vasárnap.

A Hamász egyik magas rangú tisztviselője bejelentette, hogy a szombaton célba vett Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka „jól van” az ellene tegnap, Hán-Júnisz nyugati, külső részén elkövetett célzott likvidálási kísérlet után. A közvetítésben részt vevő egyiptomi források is megerősítették a tárgyalások befagyasztását.

A merényletkísérletben palesztin források szerint több tucat gázai vesztette életét, és a légicsapás megölte a Hamász helyi dandárjának parancsnokát, Rafa Szalamát

A tisztviselő hozzátette, hogy úgy döntöttek, hogy leállítják a túszok szabadon bocsátásáról és a háború befejezéséről szóló tárgyalásokat az „Izrael által elkövetett tömeggyilkosságok” és Izrael hozzáállása miatt.

A bejelentés szerint Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának Katarban élő vezetője közölte a közvetítő országok képviselőivel, hogy a tárgyalások felfüggesztése mellett döntöttek, mert "Izrael komolytalan, időt húz és akadályokat állít".

Szombat este ismét tömegek követelték Izrael utcáin az október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadítását, vizsgálóbizottság felállítását, és előrehozott választásokat.

Jeruzsálemben a miniszterelnöki hivatalnál tömegtüntetésen tiltakoztak a túszok családtagjai és támogatóik, miután négy napon át a rendkívüli hőségben Tel-Avivból Jeruzsálembe meneteltek, hogy a túszalku aláírását követeljék.

A Hamász tagadja, hogy felfüggesztette volna a tárgyalásokat

A Hamász palesztin terrorszervezet hivatalosan cáfolta azt a korábbi értesülést, miszerint felfüggesztette a túszalkuról és a tűzszünetről folytatott tárgyalásokat egyik vezetője, Mohammed Deif likvidálásának szombati kísérlete után - közölte a szervezet hivatalos nyilatkozatban vasárnap. A Hamász hivatalos közleményben alaptalannak nevezte és cáfolta azt a jelentést, amely szerint a Mohammed Deif elleni merénylet nyomán leállította volna a tárgyalásokat Izraellel.

"Mindenki számára világossá vált, hogy Netanjahu és kormánya népünk elleni eszkalációjának egyik célja, hogy elzárja az utat a megállapodás felé, amely megállítja a népünk elleni agressziót"

– közölte a szervezet.

Rovatok