Index Vakbarát Hírportál

Nem ez az első eset, hogy Donald Trump életére törtek

2024. július 14., vasárnap 21:00

Donald Trump butleri beszédét egy merénylő zárta rövidre – ez volt a hetedik alkalom, hogy az Egyesült Államok 47. elnökének életére törtek, azonban az első, hogy majdnem célt értek.

Nem a szombat hajnali volt az első eset, hogy valaki megpróbált véget vetni Donald Trump életének. A korábbi elnököt a szombati esettel együtt összesen négyszer próbálták megölni – több-kevesebb sikerrel.

Az első kísérlet 2016. június 16-án történt a 45. elnök Las Vegas-i gyűlésén, még az első megválasztása előtt. Michael Steven Sandford brit állampolgár megpróbálta elvenni egy rendőr szolgálati fegyverét Nevada fővárosában, sikertelenül. Letartóztatása után elmondta, hogy a fegyverrel Donald Trumpot akarta lelőni. Végül 12 hónapra és egy napra ítélték, ám 11 hónap után kitoloncolták Nagy-Britanniába.

Három nappal a 2016-os választások előtt Trump a nevadai Renóban tartott beszédet, amikor a 33 éves Trump-ellenes, de republikánus Austyn Daniel Crites azt kiabálta a tömegben, hogy „fegyver”! Az elnököt biztonsági csapata levitte a színpadról, az „elkövetőt” pedig a tömeg leteperte. A politikus nem sokkal később visszatért a pódiumra, és befejezte beszédét.

A valaha volt legfurcsább kísérlet

Kicsit kevesebb mint egy évvel később Gregory Lee Leingang az elnökmerényletek egyik legbizarrabb kísérletére vállalkozott. 2017. szeptember 6-án Trump az észak-dakotai Mandenben tartott gyűlést támogatóinak. Leingang egy közeli olajfinomítóból előbb ellopott egy targoncát, amivel a városon áthaladó elnöki konvoj felé indult – ám amikor a munkagép még a gyár területén elakadt, a 42 éves férfi elmenekült a helyszínről. 

A rendőrök nem sokkal később elfogták, Leingang ekkor vallotta be, hogy a targoncával fel akarta borítani az elnöki limuzint – amiről a rendőröknek sejtése sem volt, azt hitték, magáncélra lopta el a járművet. Később a bíróságon is beismerte tetteit, amiért 20 évet kapott. Ügyvédje súlyos pszichiátriai krízisre hivatkozott.

Donald Trump ellen ezután kétszer is megpróbáltak ricin méreg felhasználásával merényletet elkövetni. 2018. október 1-jén több ilyen méreggel bevont levelet küldtek az elnöknek és a Pentagonnak, az akcióval később William Clyde Allen III-t vádolták meg. Allen letartóztatásakor elismerte a vádakat, valamint azt is bevallotta, hogy néhai II. Erzsébet brit királynőnek és Vlagyimir Putyinnak is küldött hasonló csomagokat.

2020. szeptember 20-án Pascale Cecile Veronique Ferrier kanadai állampolgárt tartóztatták le a New York-i Buffalóban. Ferrier egy olyan, szintén ricinnel bevont levelet küldött Trumpnak, amiben „ronda zsarnok bohócnak” nevezte, és azt javasolta, szálljon ki a 2020-as elnökválasztásból. A férfit 2023. augusztus 17-én 22 év börtönre ítélték az egykori elnökkel szembeni gyilkosság megkísérléséért.

Egy hónappal később Barry Croft Jr.-t tartóztatták le, akinek köze volt Gretchen Whitmer michigani kormányzó elrablásának tervéhez. Letartóztatása után egy olyan listát találtak nála, amelyen az általa felakasztani kívánt politikusok, köztük Donald Trump neve is szerepelt. 2022 decemberében 19 év börtönre ítélték.

A nemzetközi közösség és a világ vezetői elítélték az erőszakot, szerintük annak nincs helye a civilizált világban, emellett mielőbbi felépülést kívántak Donald Trumpnak.

(Borítókép: Donald Trump 2024. június 13-án. Fotó: Brendan McDermid / Reuters)

Rovatok