Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter a Trump elleni merényletről: A legbrutálisabb eszközöket is hajlandók bevetni

2024. július 14., vasárnap 11:52

Tárgyalással, a diplomáciai csatornák újranyitásával, párbeszéddel sokkal nagyobb esély van a béketeremtésre, mint az eddigi fegyverszállításokra, szankciókra, a diplomácia megtagadására alapuló stratégia esetében – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A Donald Trump elleni merényletet úgy értékelte, hogy a békepárti politikát megpróbálják megakadályozni, és a legbrutálisabb, legelképzelhetetlenebb eszközöket is hajlandók bevetni ennek érdekében.

Szijjártó Péter szerint napjainkban már azt mindenki beláthatja, hogy az elmúlt két és fél év európai, amerikai stratégiája nem működött, bár a nyugati politikusok erről nyíltan nem beszélhetnek, mert akkor a saját politikai stratégiájuk kudarcát ismernék be. Úgy vélte, álláspontjuk képtelen volt a béke irányába terelni a háborút, a szankciók „előbb lábfejen, majd térden, végül tüdőn lőtték az európai gazdaságot”,

az európai–amerikai fegyverszállítmányok pedig nem változtatták meg a harctéri helyzetet, és nem vittek közelebb a háború lezárásához.

A külügyminiszter kiemelte: a csatatéren nincsen megoldás, azt máshol kell keresni, méghozzá a tárgyalóasztalnál, a diplomáciai csatornák megnyitásával. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy vissza kell adni a békéről szóló párbeszédnek a legitimitást, ugyanis azt egyes európai szereplők vitatják.

Ezt nem tudta más megcsinálni

Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti megbeszéléseit Szijjártó Péter úgy értékelte, hogy ezt a magyar kormányfőn kívül egyetlenegy politikus sem tudta volna megcsinálni, főleg nem európai. Majd hozzáfűzte:

gyakorlatilag a magyar miniszterelnökön kívül elfogytak azok az európai politikusok, akik mindenkivel beszélni tudnának, akit mindenhol fogadnának, akit mindenhol tárgyalópartnerként elfogadnának.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Orbán Viktoron kívül Európában senki nincsen abban a helyzetben, hogy egy héten belül a kínai, az orosz, az ukrán, a török és a volt, valamint sokak szerint leendő amerikai elnökkel is megbeszélést folytasson.

Mint mondta, a két háborúzó félen kívül három olyan nagy szereplője van a világpolitikának, amely képes lehet a tűzszünet elérésére: a békepárti álláspontot képviselő Kína, az Egyesült Államok, ahol most „kampánykáosz” van, illetőleg az Európai Unió, amely eddig nem tett mást, mint az Egyesült Államok politikáját másolta.

Ebből kettőnek, de inkább mindháromnak békepárti álláspontra kell helyezkednie, akkor van esély arra, hogy a háborús felek a béke és nem a további eszkaláció irányába lépnek – mondta.

Sorsdöntő hatással ebben a tekintetben az amerikai elnökválasztás bírhat, hiszen ott eldőlhet, hogy az Egyesült Államok a jövőben folytatja-e a mostani háborúpárti politikáját, vagy lesz esélye egy békepárti politika előtérbe kerülésének

– fogalmazott Szijjártó Péter. A Donald Trump elleni merénylettel kapcsolatban a tárcavezető megjegyezte, a békepárti politikát megpróbálják megakadályozni, és a legbrutálisabb, legelképzelhetetlenebb eszközöket is hajlandók bevetni ennek érdekében, mint ahogy azt korábban a szlovák miniszterelnökkel, Robert Ficóval szemben is tették.

Rovatok