A brit Munkáspárt lesöpörte a torykat a nemrég megtartott választásokon. A társadalom régen volt ennyire kiábrándult, de kérdéses, hogy az új vezetés be tudja-e váltani a hozzá fűzött reményeket.
A brit Munkáspárt pénteken elképesztő győzelmet aratott, majdnem elérve Tony Blair 1997-es rekordját. Keir Starmer sikere – és a brexit utáni tory koalíció összeomlása – a hagyományos centrista politika napjainkban ritkán látható áttörése volt. Első pillantásra az eredmény szöges ellentétben áll az Egyesült Államokban zajló választásokkal, ahol Joe Biden elnök igyekszik stabilizálni jelöltségét Donald Trumppal szemben, és Franciaországgal, ahol Emmanuel Macron elnök centrista frakciója a harmadik helyen áll a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali riválisokkal szemben – írja a Politico.
A Third Way, egy centrista amerikai think-tank jegyzetében a választási eredményt a „kíméletlen hozzáértés győzelmeként” elemezte, és Starmer kampányát példaként állította be a jobboldali nacionalizmussal szemben álló más balközép vezetők számára.
Ez a történet ugyanis valami mélyebbről szól, mint a baloldal győzelméről. A megszegett ígéretekről és a megtört bizalomról; a csődbe ment közszolgáltatásokról és a kifizethetetlen háztartási számlákról; a változás iránti kollektív vágyról. A politikából való mélységes kiábrándulásról.
Az a hullám, amely elsöpörte a Konzervatív Pártot, nem sokban különbözik attól az establishmentellenes hullámtól, amely jelenleg Emmanuel Macront és talán hamarosan Joe Bident is beteríti. A közhangulat Nagy-Britanniában keserű, és Starmer számára nem lesz hosszú a kegyelmi idő.
Nagy-Britannia nincs jó passzban. A megélhetési költségek az elmúlt években meredeken emelkedtek, az adóbevétel azonban 1950 óta nem volt ilyen alacsony. A lakhatási költségek rekordokat döntenek. Az élelmiszerbankokat igénybe vevők száma öt év alatt majdnem megduplázódott.
Az egészségügyben csak Angliában 7,6 millióan vannak várólistán, ami majdnem háromszorosa az egy évtizeddel ezelőtti számnak. A rokkantsági ellátást kapó 3,4 millió ember több mint egyharmada valamilyen pszichiátriai zavar miatt van erre rászorulva.
Az utakon kátyúk sorakoznak. A börtönök tele vannak. A szociális ellátás reformját régóta ígérgetik, de eddig még nem kezdtek bele. Ötből két egyetem deficites. Több helyi önkormányzat ellen csődeljárást indítottak.
Mindez azonban nem riasztotta el azt a rekordszámú, 1,2 millió embert, aki 2023-ban bevándorolt az Egyesült Királyságba, sem azt a közel 30 ezret, aki életét kockáztatva rozoga kis csónakokon illegálisan kelt át Franciaországból a La Manche csatornán. 2018-ban még csak mindössze 300-an voltak. A legális és illegális migrációval kapcsolatos aggodalom óriási.
Ezek a tényezők táplálják azt az általános hangulatot, hogy az állam összeomlóban van. Azt a hangulatot, amely július 4-én elsöpörte a kormányzó konzervatívokat a hatalomból. Ez nem a baloldalról vagy a jobboldalról szólt. A Munkáspárt választási szlogenje egyetlen szó volt: „változás”. A The Sun, Nagy-Britannia legkelendőbb bulvárlapja olvasóival tartott, egyik élőben közvetített kérdezz-felelek ülésen Rishi Sunak leköszönő miniszterelnöknek nyersen megmondták:
Úgy érezzük, hogy az ország darabjaira hullik szét.
Sunder Katwala, a British Future nevű, bevándorlással és integrációval foglalkozó think-tank igazgatója szerint Starmer egy „szorongó, széttöredezett, kissé megviselt és kimerült országot” örököl, ahol kevés remény van a változásra.
Ezért az új miniszterelnök – egy tapasztalt ügyvéd – a hozzáértésnek és a káosz megszüntetésének üzenetét adta el a választóknak. Egy rendezett világ vízióját, ahol a politikának nem kell ott lennie a futballpályákon vagy a helyi kocsmákban. De Katwala szerint ez az elvárás azzal a kockázattal jár, hogy a Starmerbe vetett hit hamar elillan. Ebben sokkal inkább Boris Johnsonra hasonlít, mint Tony Blairre, aki 2019-ben egy megoldási javaslat ígéretével nyert, hogy „elrendezi a brexitet”.
A pártok leépülése gyors ütemben zajlik
– mondta Katwala. A hit, az etnikai háttér és a lakóhely kevésbé határozza meg az emberek szavazási szokásait, mint egy generációval ezelőtt.
A választók kiábrándulása a pártokból már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött Nagy-Britanniában. 2003-ban ott volt a sokk az ország iraki háborúban való részvétele miatt; majd a 2008-as gazdasági válság okozta sokk; az EU-ból való kilépésről szóló 2016-os szavazás miatti polarizáció, az azt követő politikai káosz és a brexit sikertelensége. A Nagy-Britannia által a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kiadásokra felvett 400 milliárd font kölcsön, valamint az ukrajnai orosz háború hatása 2022-ben 40 éves csúcsra emelte az Egyesült Királyság inflációját.
A geopolitikai hatásokat azonban hasonlóan komoly lokális ügyek turbózták fel: a westminsterbeli botrányok végtelen sora. 2009-ben kiderült, hogy a képviselők csaltak az adófizetők által finanszírozott költségtérítésükkel, a 2010-es évek végén sorozatban érkeztek a szexuális visszaélésekről szóló ügyek; ott voltak a koronavírus-járvány idején kiosztott pazarló szerződések és a Boris Johnson vezette Downing Street lezárások alatt tartott partijai. Még most, a kampány alatt is indult vizsgálat a toryk vezető tanácsadói ellen, akik a miniszterelnök által kiírt előrehozott választások időpontjára kötött tiltott fogadások miatt kerültek vizsgálat alá.
„A legnagyobb kihívás az abszolút kiábrándultság – nemcsak a politikából, hanem a kormányzat teljesítőképességéből is” – mondta a Politicónak Tony Blair volt belügyminisztere, David Blunkett, aki jelenleg a Lordok Házának tagja. Példaként említette a Lower Thames Crossing nevű, Londontól keletre fekvő közúti alagutat, amelynek megépítését először 2009-ben javasolták. Csak az engedélyezési tervek 350 ezer oldalt foglaltak el, és 300 millió fontba kerültek. A projektről a mai napig nem született döntés. Blunkett szerint Starmernek keményen kell dolgoznia, hogy ezt megváltoztassa. Sürgős intézkedéseket javasolt annak megakadályozására, hogy a mesterséges intelligencia az 1980-as években látott mértékben visszafogja a brit ipart.
A Brit Társadalmi Attitűdök Felmérése szerint, amelyet 1983 óta elvégeznek, a kormány iránti bizalmatlanság rekordmagas. Gillian Prior, a felmérést végző National Centre for Social Research vezérigazgató-helyettese szerint az emberek leginkább a megélhetési költségek és az egészségügy miatt aggódnak. Az ezekkel való elégedetlenség a 2019-es 25 százalékról 52 százalékra emelkedett.
A kormányzat azonban lassan mozdul. Az elkövetkező hónapokban hozott döntések közül kevés gyümölcsözhet 2026-ig – figyelmeztet Blunkett, ami azt jelenti, hogy Starmernek azonnal el kell kezdenie érvelni amellett, hogy a projektje két, ötéves hivatali időszakot igényel.
Ha ezt nem magyarázzák meg, és nincs egy nagyon világos narratíva, akkor az emberek hamarosan a kormány ellen fordulnak, és azt kérdezve, »Hol van itt a változás?«
– fogalmazott.
(Borítókép: Sir Keir Starmer miniszterelnököt megtapsolja Anas Sarwar, a skót Munkáspárt vezetője (balra középen) és a skót Munkáspárt újonnan bejutott képviselői a Downing Street 10. szám előtt 2024. július 9-én. Fotó: Lucy North / PA Images / Getty Images)