Index Vakbarát Hírportál

Tovább csökkent a védőoltást kapó gyerekek száma

2024. július 15., hétfő 12:58

A WHO szerint még mindig kevesebb gyermek kap szükséges védőoltást, mint a koronavírus járvány előtti években – emiatt térhetett vissza a kanyaró.

Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat a világon, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban – közölte hétfőn publikált jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

2023-ban világszerte a gyermekek 84 százalékát oltották be diftéria, tetanusz és szamárköhögés ellen – számolt be róla a jelentés, rámutatva, hogy a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest ez enyhe csökkenést jelez. A gyermekek száma, akik a hármas oltás egyetlen vakcináját sem kapták meg, a pandémia előtti 12,8 millióról 14,5 millióra nőtt.

A pandémia alatt világszerte számos helyszínen fordultak elő fennakadások az oltási programokban, sok helyen késett vagy el is maradt a vakcinák beadása.

Katherine OBrian, a WHO szakértője arra is rámutatott, hogy a pandémia miatt az oltásszkeptikusok száma is nőtt, és hangsúlyozta, hogy ez a fejlemény gyermekek halálához vezetett. OBrian hozzáfűzte: az is problémát jelent, hogy az Európában élő, migrációs hátterű emberek a védőoltásokkal kapcsolatos, gazdagabb országokban tapasztalt szkepticizmust terjesztik a hazájukban.

A szegényebb országokban eleve korlátozza az immunizáció eredményességét, hogy kicsi az egészségügyi intézmények iránti bizalom, és nehezebb hozzájutni az oltásokhoz – fűzte hozzá Ephrem Lemango, az UNICEF szakértője.

További akadályt jelentenek az egyes térségekben dúló fegyveres konfliktusok: a beoltatlan gyermekek több mint fele él ilyen instabil, háborús körülmények között, kiszolgáltatott helyzetben.

A jelentés kiemelte, hogy az elmúlt öt évben több mint száz országban ütötte fel a fejét a kanyarójárványTedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a kanyarójárványt olyan jelzésként értékelte, amely rámutat az immunizáció hiányosságaira.

Rovatok