Index Vakbarát Hírportál

Több tagállam is ellenzi Ursula von der Leyenék magyar elnökséggel szembeni tervét

2024. július 16., kedd 15:14

Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai és pekingi útja után több uniós szereplő bojkottot hirdetett a soros elnökség által szervezett ülésekre. Karl Nehammer, osztrák kancellár úgy látja, hogy ez nem jó megoldás.

Orbán Viktor békemissziója keretében néhány napon belül Kijevben, Moszkvában és Pekingben is tárgyalt. Ezt követően jött a bejelentés, hogy az Európai Unió biztosai bojkottálják a soros elnökség magyarországi eseményeit, sőt augusztusban saját brüsszeli találkozót szerveznek. Az uniós vezetők elítélték Orbán Viktor békemisszióját, mondván, az Európai Unió soros elnökeként erre nem volt felhatalmazása. Közben 63 európai parlamenti képviselő már Magyarország szavazati jogának felfüggesztését javasolta.

Karl Nehammer osztrák kancellár a vitával kapcsolatban arról beszélt, hogy Orbán Viktor tabut döntött, amiről beszélni kell, de erre válaszul nem lehet egy másik tabut megszegni, tehát nem kell bojkottálni a soros elnökséget.

Az osztrák kancellár szerint az a legrosszabb megoldás, ha az Európai Unión belül a felek nem beszélnek egymással, ezért az Osztrák Néppárt miniszterei továbbra is részt vesznek az EU Tanács elnökségének ülésein.

Az Európai Bizottságnak és a tanács elnökségének vitákkal kell megoldania a konfliktusokat, nem bojkottra való felszólítással. A párbeszéd a haladás és a közös megoldások legfontosabb előfeltétele minden politikai szinten

– húzta alá a kancellár.

Hollandia is elutasítja a bojkottot

Hollandia eseti alapon fog dönteni arról, hogy részt vesz-e a magyar uniós elnökség rendezvényein, a hivatalos bojkottot elutasítja – közölte Dick Schoof holland miniszterelnök a Telegraaf című napilapnak adott keddi nyilatkozatában.

Hétfőn este Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője bejelentette: az Európai Unió Tanácsa fél éves magyar elnöksége kezdete „közelmúltbeli fejleményeinek” fényében Ursula von der Leyen elnök úgy határozott, hogy az Európai Bizottság vezető köztisztviselői szinten képviselteti magát az uniós tanács informális ülésein. Közölte emellett azt is, hogy az Európai Bizottság tagjaiból álló biztosi kollégium nem látogat Magyarországra.

A Dutchnews hírportál azt írja, mindez azt követően történt, hogy a magyar miniszterelnök hivatalos látogatást tett Oroszországban, Azerbajdzsánban, Kínában és az Egyesült Államokban, az Ukrajnáért indított békemisszió keretében.

A holland kormányfő, akinek jobboldali kabinetje július 2-án lépett hivatalba, úgy nyilatkozott: véleménye szerint Orbán Viktor világossá tette, hogy ezek a találkozók bilaterális tanácskozások voltak, útjain nem az EU-t képviselte.

Bilaterális alapon minden ország azt tesz, amit akar

– szögezte le. Azt, hogy Hollandia kihagyja-e magyar uniós elnökség által szervezett találkozókat, a többi uniós tagállammal együtt és eseti alapon fogják mérlegelni.

„A bojkott soha nem jó”

Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök a napokban találkozott holland kollégájával, és sajtónyilatkozatában határozottan ellenezte a magyar uniós elnökség találkozóinak bojkottálását.

„Egy demokráciában az emberek beszélnek egymással” – jelentette ki a nagyhercegség kereszténydemokrata kormányfője. Szerinte „a luxemburgi álláspontokat különböző ügyekben jobban lehet közvetíteni, ha képviseltetik magukat az üléseken, és világosan kommunikálnak a magyarokkal a saját értékeikről”.

A bojkott soha nem jó. Sokkal jobb, ha beszélünk egymással, még akkor is, ha nem értünk egyet. A demokrácia akkor gazdag, ha a különböző gondolatokat ki lehet fejezni. Természetesen a többség akaratát tiszteletben kell tartani. Úgy gondolom, hogy a hangunkat jobban meghallják, ha elmegyünk Magyarországra. Ráadásul azért is elmegyünk oda, hogy találkozzunk a 26 másik tagállammal

– jelentette ki a luxemburgi miniszterelnök.

(Borítókép: Ursula von der Leyen és Orbán Viktor 2022-ben. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)

Rovatok