Már a választásokon győztes brit baloldal is visszaszorítaná az országba irányuló migrációt. Keir Starmer miniszterelnök a választási kampány során az embercsempészcsoportok felszámolását és az ország migrációs rendszerének átalakítását ígérte, ám kérdéses, hogy ez mennyire rezonál majd a munkáspárti szavazók elvárásaira.
1994 óta az Egyesült Királyságba érkező bevándorlók száma minden évben meghaladta a kivándorlók számát. 1998 és 2020 között – a Covid–19-világjárvány első évét leszámítva – minden évben legalább 100 ezerrel nőtt az ország migrációs rátája.
Mindez a világ konfliktusai mellett leginkább a korábbi munkáspárti kormányok migrációs politikájának volt köszönhető. A Tony Blair, majd Gordon Brown fémjelezte New Labour-kormányok felszámoltak több korábbi megkötést, amivel nagyra nyitották a kapukat. 2021-ben már több mint hatmillió olyan ember élt az Egyesült Királyságban, aki más ország állampolgára volt, ez pedig a teljes brit népesség 9 százalékát jelentette.
Az előző konzervatív kormány 2024 tavaszán több, a legális migrációt korlátozó intézkedést hozott, melyek között szerepelt a hosszú távú munkavállalói, illetve a családegyesítési vízumok feltételét jelentő fizetési küszöb megemelése. Talán ennek is köszönhető, hogy idén az első négy hónapban 25 százalékkal csökkent a beáramlás 2023 azonos időszakához viszonyítva.
Kihívást jelentenek a La Manche-on keresztül illegálisan érkezők is, akiknek száma egyre nő. 2018-ban még csak 299 menekült használta ezt az útvonalat, 2022-ben viszont már több mint 45 ezer, 2023-ban pedig majdnem 30 ezer. A benyújtott menedékkérelmek magas száma miatt a menekültügyi rendszer túlterheltté vált.
A kormányok megoldást a kibocsátó országokkal (például Albániával vagy Vietnámmal ) megkötött kétoldalú megállapodásoktól, illetve a Ruanda-tervtől reméltek.
Utóbbi lehetővé tette volna a brit kormány számára, hogy a szigetországba érkezett migránsokat az afrikai országba szállítsa, majd ott folytassa le a menekültügyi eljárást.
Vannak, akik úgy látják, hogy az irreguláris migráció a brexitet követően vált akut problémává. A kilépés után ugyanis a brit kormányok nem kötöttek visszafogadási megállapodásokat az EU tagállamokkal, amelyek kiváltották volna az uniós dublini rendszert.
A migráció a legutóbbi választási kampányban is az egyik legfontosabb kérdés volt. Keir Starmer, a Munkáspárt elnöke beszédeiben a határok védelmét a pártprogram egyik alapkövének nevezte. Starmer a migrációt biztonsági kérdésként keretezte, több progresszív-baloldali politikus haragját vonva magára. A pártelnök ezzel az ország középső és északkeleti részét átszelő, úgynevezett „vörös fal” szavazóit kívánta megszólítani, akiket a 2019-es választásokon a konzervatívok migrációellenes retorikájukkal hódítottak el a baloldaltól. A taktika bejött, a vörös fal újra a Munkáspárté lett.
A párt ugyanakkor a nagyvárosi baloldaliakat sem akarta elidegeníteni magától, ezért bejelentette, hogy eltörli azt a jogszabályt, amely meggátolja, hogy az illegálisan az országba érkező migránsok menedékkérelmet nyújtsanak be, és visszalép a Ruanda-tervtől is.
Fő célként mind Starmer, mind pedig a korábban a belügyi bizottság elnökeként dolgozó, illetve az árnyékkormányban is szerepet vállaló Yvette Cooper belügyminiszter is az embercsempész csoportok elleni fellépést jelölte meg. Ennek részeként a terrorszervezetek ellen is használt taktikákat alkalmaznának, illetve növelnék a rendőri és szakértői állományt. Határvédelmi parancsnokságot is felállítanának, mely a belügyminiszter alá tartozna, elsődleges feladata pedig a hatóságok és a hírszerző közösség munkájának összehangolása, illetve a beérkező adatok elemzése és értékelése lenne. Az új szervezetet a Ruanda-terv fennmaradó költségvetéséből finanszíroznák.
Az új munkáspárti kormány nyitottabb az Európai Unióval és annak tagállamaival való együttműködésre is. Starmer és Cooper még a kampányt megelőzően Hágába utaztak, hogy az Europol vezetésével egyeztessenek a lehetséges együttműködési formákról és visszafogadási megállapodásokról. Emellett a párt programja szerint készek együttműködni az európai államokkal a kibocsátó országok gazdasági és humanitárius problémáinak megoldásában is.
A migrációval kapcsolatban az új kormánynak két további szakpolitikai kérdéssel kell megküzdenie. A hosszú menekültügyi eljárás következtében csaknem 120 000 menekültkérelem torlódott fel a brit rendszerben. A Refugee Council NGO elemzése alapján ebből 115 000 elutasító határozat esedékes, ám legtöbb esetben a kitoloncolás feltételei nem adottak.
A menekültügyi rendszer nem képes elegendő szálláshelyet biztosítani az érkezőknek. Emiatt a kormány 35 ezer menedékkérőt hostelekben és hotelekben szállásol el, ami naponta 3 milliárd fontos kiadást jelent. Ráadásul ezt a lakhatási formát elsősorban iráni, afgán, szír, illetve iraki migránsoknak biztosítják, akiknek menedékkérelmét 80 százalékban elfogadják, így a szálláshelyeken alacsony a fluktuáció.
Starmer és pártjának programja elsősorban a brit munkaerő védelmére helyezi a hangsúlyt, aminek érdekében csökkentenék az országba érkező külföldiek számát. A nagyarányú győzelemnek köszönhetően az új brit kormány képes önálló migrációs politikát kialakítani, ám az előző konzervatív kormányok példáján láthattuk, megreformálni az Egyesült Királyság migrációs rendszerét embert próbáló feladat. A munkáspárti kormánynak egyszerre kell hatékonyan fellépnie a csatornán keresztül érkező irreguláris migránsokkal szemben, kezelni a menedékkérőkkel kapcsolatos problémákat, illetve csökkenteni az országba érkező bevándorlók számát.
A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója.
(Borítókép: Yvette Cooper és Keir Stramer. Fotó: John Keeble, Christopher Furlong / Getty Images)