Index Vakbarát Hírportál

Németh Zsolt: A Trump elleni merénylet szimpátiamegnyilvánulások sorozatát váltotta ki

2024. július 17., szerda 09:43

Az Országgyűlés fideszes elnöke, Németh Zsolt szerint a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merénylet az egész világ kommunikációs stílusát megváltoztathatja és a konfrontatív, erőszakkal való fenyegetés helyét a nemzeti egység megteremtésének retorikája válthatja fel. Véleménye szerint az amerikai elit megijedt attól, hogy ez megtörténhetett, és ez békésebb irányba tolja majd el Trump kommunikációját is.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az InfoRádiónak adott interjújában a Donald Trump elleni merényletről beszélt, valamint arról, hogy ez milyen hatással és következményekkel járhat a világ kommunikációs stílusára nézve. Németh szerint hosszú távú hatásai lesznek a történteknek, hiszen Trump a merénylet utáni első megszólalásában arról beszélt, hogy a nemzeti egységre helyezné a hangsúlyt, „szemben az eddigi nagyon konfrontatív kampányidőszakkal”. Előtérbe kerülhet az együttműködés, amely hatással lehet a nemzetközi politikára is. 

A konfrontativitásnak, az erőszakkal való fenyegetésnek a jelentősége az elkövetkező időszakban háttérbe szorulhat. Nagyon kívánatosnak is tartom ezt a tendenciát

– fejtette ki a külügyi bizottság fideszes elnöke. Véleménye szerint az amerikai elit megrémülhetett a merénylettől, hiszen senki nem hitte volna, hogy Trump ennyire megközelíthető lenne, ráadásul az Egyesült Államokban, ahol mindenkinek lehet fegyvere. Véleménye szerint ez is alátámasztja majd azt a tényt, hogy az embereknek igényük van a nemzeti egység megteremtésére, Trump pedig ezzel a merénylettel jelentős szimpátiát váltott ki sokakból, akár nemzetközi viszonylatban is. 

Reagan elnök esetében ugyanezt lehetett tapasztalni. A Reagan elleni merényletet követően szinte mindegyik államban az elnök támogatottsága elsöprően megnőtt

– magyarázta Németh. Pont emiatt a merénylet miatt változtatta meg Trump a csütörtöki beszédét is, de hogy pontosan mire, arról egyelőre csak sejtéseink lehetnek. Legkésőbb csütörtökön tehát kiderül, hogy mennyiben változik a volt elnök retorikája a támadás hatására.

Rovatok