Index Vakbarát Hírportál

Németország is bojkottálja a magyar soros elnökséget

2024. július 17., szerda 17:54

Hat ország már bejelentette, hogy bojkottálják a magyar soros elnökséget, azért az Euractive utánajárt, hogy Németország hogyan közelíti meg a kérdést. Tizenöt német minisztériumot kerestek meg, és egyértelmű választ ugyan nem kaptak, de úgy tűnik, hogy hetedikként Németország is csatlakozik a bojkottot támogató országokhoz.

Svédország, Finnország, Lengyelország és a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia már bejelentette, hogy távol maradnak a magyar soros elnökség informális találkozóitól, így az Euractiv utánajárt, hogy mi a helyzet az Európai Unió legnagyobb tagállamával, Németországgal – írja az Euronews.

Tizenöt német minisztériumot kerestek meg azzal kapcsolatban, hogy a szövetségi minisztereik részt vesznek-e a közelgő budapesti tanácskozásokon, de egyik helyről sem kaptak egyértelmű megerősítést vagy cáfolatot.

Számos minisztérium, köztük az igazságügyi és a belügyminisztérium esetében csak egy alacsonyabb rangú államtitkár vesz majd részt a találkozókon – az első egyébként jövő hétfőn és kedden lesz –, míg más minisztériumok azt közölték, hogy nem is terveznek miniszteri találkozót a közeljövőben.

Jövő héten a tervek szerint az uniós országok bel- és igazságügyminiszterei, illetve az egészségügyi miniszterek tartanak informális ülést Budapesten.

Hétfőn Christian Lindner pénzügyminiszter és Cem Özdemir agrárminiszter jelentette be, hogy fontolóra veszik tervezett magyarországi látogatásuk lemondását, utóbbi azt mondta, „nagyon alaposan megvizsgálja”, hogy elutazik-e a találkozóra. A német külügyminisztérium is hasonló hangot ütött meg.

A magyar miniszterelnök beleegyezés nélküli útjaival nagy szkepticizmust és irritációt váltott ki az EU-tagállamok körében. [...] A német kormány jelenleg is szorosan egyeztet az uniós partnerekkel a lehetséges reakciókról, beleértve az informális találkozókon való részvétel kérdését is

– mondta a politikus.

Orbán Viktor útjairól rengeteg képet posztolt, méghozzá a magyar soros elnökség hivatalos logójával ellátva, Moszkvában pedig Vlagyimir Putyin arról beszélt a találkozójuk utáni sajtótájékoztatójukon, hogy szerinte a magyar kormányfő az uniós elnökség képviseletében járt nála. Orbán Viktor ezt ott és akkor nem cáfolta.

Bojkott

Az Európai Bizottság hétfőn jelentette be, hogy a magyar uniós elnökség alatt megrendezett informális üléseken egyetlen biztos sem vesz majd részt. A testület szóvivője azt mondta, Ursula von der Leyen elnök a közelmúltbeli fejlemények fényében döntött úgy, hogy a bizottság csak vezető tisztviselői szinten képviselteti magát a budapesti üléseken.

Orbán Viktort az Európai Tanács vezetője, Charles Michel is elítélte. Elmondása szerint soros elnökként nem volt joga „békemisszióba” kezdeni.

Nem tudom elfogadni azt az állítását, hogy háborúpárti politikát folytatunk. Épp az ellenkezőjét tesszük. [...] Az EU következetesen arra törekedett, hogy széles körű támogatást szerezzen az átfogó és igazságos béke számára, összhangban az ukrán békeformula fő elveivel és célkitűzéseivel. Az unió nem fogta vissza erőfeszítéseit, hogy e tekintetben minden partnerét, köztük Kínát is megszólítsa

– fogalmazott a belga politikus.

Rovatok