Index Vakbarát Hírportál

Az izraeli parlament megszavazta, hogy nem jöhet létre a Palesztin Állam

2024. július 18., csütörtök 13:19

Bár a döntés egyáltalán nem jogerős, üzenetértéke van a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu amerikai útja előtt.

Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, amiben állást foglalt a független Palesztin Állam létrejötte ellen. A kneszet hatvannyolc igen és kilenc nem szavazattal elfogadott nyilatkozata ellenzi a Palesztin Állam létrehozását a Jordán folyótól nyugatra, vagyis az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia területén minden körülmények között, még egy esetlegesen Izraellel folytatott tárgyalásos rendezés részeként is.

A lépést az izraeli kormánykoalíció pártjainak tagjai mellett támogatta több jobboldali ellenzéki képviselő is. Nem volt jelen a szavazáson Benjámin Netanjahu miniszterelnök és a Jaír Lapid vezette centrista, ellenzéki Van Jövő párt. Igennel szavazott Beni Ganz centristának tekintett Nemzeti Tábor pártjának elnöke és három képviselője. Nemmel voksoltak a szociáldemokrata Munkapárt és az arab pártok törvényhozói.

A helybenhagyott szöveg szerint a Palesztin Állam létrehozása „Izrael földjének szívében” „egzisztenciális veszélyt jelentene Izraelre és polgáraira”, állandósítaná a palesztin–izraeli viszályt és destabilizálná a térséget. Az indoklás szerint Palesztina megalakulása után

csak rövid idő kérdése lenne, amíg a Hamász (szélsőséges palesztin szervezet) átvenné a Palesztin Államot, és radikális iszlám terrorbázissá változtatná azt, és együttműködne az iráni vezetésű tengellyel Izrael felszámolásán.

Emellett a szöveg szerint a Hamász tavaly októberi, Izrael elleni terrortámadása után a Palesztin Állam megszületése „a terrorizmus jutalmazása” lenne, és csak bátorítaná a Hamászt és más iszlamista csoportokat, amelyek – véli a kneszet – Palesztina kikiáltását a Közel-Kelet elfoglalásának előjátékaként használnák fel.

Az elfogadott parlamenti deklarációnak nincs jogi ereje.

A lépés néhány nappal előzte meg Benjamin Netanjahu amerikai útját. Jeruzsálem a közeli napokban várja a hágai Nemzetközi Bíróság véleményét a Ciszjordánia feletti izraeli ellenőrzés jogszerűségéről.

Az izraeli kormányfő februárban megakadályozott egy hasonló kezdeményezést, így a palesztin államiság kategorikus ellenzése helyett akkor arról szavaztak, hogy Izrael Palesztina „egyoldalú” kikiáltását ellenzi.

Rovatok