Index Vakbarát Hírportál

Tizennégy japán diák került kórházba egy szupercsípős chips miatt

2024. július 18., csütörtök 06:26

Tizennégy tokiói középiskolás diákot vittek kórházba, miután kedden szupercsípős burgonyachipset ettek –közölte a rendőrség. Mintegy 30 diák evett belőle, miután egyikük bevitte az iskolába.

Hamarosan néhányan közülük hányingerre és erős fájdalomra panaszkodtak a szájuk körül, ami miatt sürgősen hívták a tűzoltóságot és a rendőrséget. A kórházba szállított 13 lány és egy fiú eszméleténél volt, aki a jelentések szerint enyhébb tüneteket mutatott.

Az Isoyama Corp., a rágcsálnivalót gyártó cég közleményt adott ki, amelyben elnézést kért a vásárlóktól „minden kellemetlenségért”, és gyors felépülést kívánt a diákoknak. Az iskola és a cég egyelőre nem válaszolt a BBC kérdéseire.

A cég honlapja tele van figyelmeztetésekkel azok számára, akik esetleg megkóstolnák a chipset. „Megtiltja” a 18 éven aluliaknak, hogy a „R 18+ curry chips” nevet viselő chipset fogyasszák, mivel az nagyon csípős − és még azokat is figyelmezteti, akik szeretik a csípős ételeket, hogy „óvatosan fogyasszák”. A chipsek olyan csípősek, hogy fájdalmat okozhatnak − áll a közleményben.

A csípősséget az Északkelet-Indiában termesztett, erős szellemcsili adja, amelyet bhut jolokia néven ismernek. Bár Indiában és máshol is használják receptekben, a világ legcsípősebb csilijei között tartják számon. A japán cég egyébként azt tanácsolja az embereknek, hogy „ne egyék akkor a csilit, amikor egyedül vannak”, azt is hozzátéve, hogy hasmenést okozhat, ha „mértéktelenül” fogyasztják.

A magas vérnyomással és gyenge gyomorral rendelkezőknek „teljes mértékben tilos” a chips fogyasztása a cég honlapja szerint. Figyelmezteti azokat, akiknek vágásnyomok vannak az ujjaikon, hogy legyenek óvatosak a csomagok kinyitásakor. A „félénk” embereket szintén lebeszélik a rágcsálnivaló kipróbálásáról.  Egy helyi sajtójelentés szerint az egyik diák, egy fiú, „csak szórakozásból” vitte be a chipset az iskolába.

A kórházi kezelésekről szóló hírekre reagálva néhány X-felhasználó egy „csípősségmérőt” tett közzé, hogy megmutassa, mennyire csípős a chips, míg mások videókat osztottak meg az evésükkel kapcsolatos gyötrelmes tapasztalataikról. 

Az egyik videóban egy felhasználó, aki látszólag összerezzen, „fájdalmasnak” írta le, és azt mondta, hogy ez arra az időre emlékezteti, amikor hólyagkövei voltak. Az X tulajdonosa, Elon Musk is hozzászólt, mondván: „Biztos nagyon csípősek!”

Rovatok