Index Vakbarát Hírportál

Izraeli légicsapás ért egy jemeni kikötővárost, többen meghaltak

2024. július 20., szombat 20:09

A kikötőváros elleni légitámadás egy nappal azután történt, hogy a jemeni csoport dróntámadása megölt egy embert Tel-Avivban. Az izraeli hadsereg közölte, hogy válaszul a húszik támadásaira csapásokat mért a vörös-tengeri jemeni kikötőváros, Hudajda ellen.

A húszikhoz kötődő Al Masirah TV szerint a szombati támadás célpontjai olajtároló létesítmények és egy erőmű voltak Hudajdában, és tűz ütött ki a térségben. A hírcsatorna egészségügyi tisztviselőket idézett, akik szerint a légitámadásoknak halálos áldozatai is voltak, pontos számokat azonban nem közöltek. Az izraeli hadsereg azonban azt nyilatkozta, hogy „katonai célpontokat” értek csapások Jemenben − közölte az Al Jazeera.

Az Iránnal szövetséges húszik, akik magukat Jemen hivatalos fegyveres erőiként állítják be, a Vörös-tenger hajózási útvonalait veszik célba, amivel azt akarják elérni, hogy nyomást gyakoroljanak Izraelre, fejezze be a Gáza elleni háborúját. A csoport ballisztikus rakétákat és drónokat is kilőtt Izraelre, amelyek többségét elfogták.

Pénteken kora reggel azonban egy robbanóanyaggal megrakott húszi drón kikerülte az izraeli légvédelmet, és Tel-Avivban csapódott be egy épületbe, amit Izraelben súlyos biztonsági résnek tekintettek. Izraeli tisztviselők válaszlépéseket ígértek. Joáv Gallant védelmi miniszter a húsziknak küldött üzenetében fogadkozott, hogy a zsidó állam „leszámol” mindenkivel, aki árt a biztonságának.

„A tűz, amely jelenleg Hudajdában ég, az egész Közel-Keleten látható, és ennek jelentősége egyértelmű” – mondta Gallant egy nyilatkozatában. „A húszik több mint kétszázszor támadtak ránk. Az első alkalommal, amikor izraeli állampolgár sérült meg miattuk, lecsaptunk rájuk. És ezt mindenhol meg fogjuk tenni, ahol erre szükség lehet.”

Mohammed Abdulsalam, a húszik szóvivője a hudajdai kikötő olajtartályai és áramtermelő létesítménye elleni izraeli légicsapásokat „brutális izraeli agressziónak nevezte Jemen ellen, amelynek célja az emberek szenvedésének elmélyítése, valamint az, hogy nyomást gyakoroljon Jemenre, hogy ne támogassa tovább Gázát”.

Abdulsalam az X-en közzétett bejegyzésében a támadást izraeli „álomnak nevezte, amely nem fog valóra válni. Megerősítjük, hogy ez a brutális agresszió csak növelni fogja a jemeni nép és bátor fegyveres erőinek eltökéltségét, hogy állhatatosak legyenek, és továbbra is támogassák Gázát”. Azzal fejezte be gondolatmenetét:

A jemeni nép képes szembenézni minden kihívással az elnyomott Palesztina és a gázai nép győzelme érdekében, amelynek ügye a legigazságosabb a földön.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság hónapok óta légicsapásokat hajt végre Jemenben válaszul a húszik vörös-tengeri támadásaira. Ez a katonai akció azonban nem tudta megállítani a jemeni csoport támadásait.

Hamdah Salhut, az Al Jazeera munkatársa szerint a legújabb fejlemények valószínűleg tovább nehezítik a „már így is túlterhelt” izraeli hadsereg dolgát, miközben egy teljes régióra kiterjedő háborútól tartanak. Salhut megjegyezte, hogy az izraeli tartalékosok az ország északi és déli részén egyaránt a gázai Hamász, illetve a libanoni Hezbollah ellen tevékenykednek.

„Ha a légierőt a Közel-Kelet több részén, például Jemenben is be kell majd vetni, nehéz megmondani, hogy pontosan hogyan fogják ezt megoldani, amikor még mindig több embert akarnak toborozni a hadseregbe” − mondta. „Nagy nyomás nehezedik az izraeliekre, mivel ma reggel egy újabb front nyílt meg.”

Rovatok