Több mint ötvenéves karriert tudhat maga mögött Joe Biden demokrata politikus, aki karrierje csúcsára 2020-ban ért fel, amikor elnökké választották. Karrierje során meg akarta újítani az amerikai politikát és közelebb hozni a két, egymással versengő pártot, azonban míg ez szenátorként olykor sikerült is, elnökként már nem, mivel a megváltozott politika idején is a múltban még működő, ám a jelenben már elképzelhetetlen megvalósítások rabja volt. Ráadásul időközben mentális képességeinek romlása miatt is nehezebbé vált céljainak elérése.
Nem az elmúlt egy hónap volt Joe Biden amerikai elnök legjobb hónapja. A demokrata elnök korát már 2020-as megválasztásakor is többen aggasztónak tartották, hiszen már akkor is látszódtak az öregedés jelei az akkor még 77 éves politikuson, amivel későbbi elnöksége alatt mind riválisai, mind a média folyamatosan foglalkozott.
Ezért is szerette volna Biden, hogy minél hamarabb, még a hivatalos jelöltségek megszerzése előtt tartsanak egy vitát közte és kihívója, Donald Trump között. Csak úgy, mint négy évvel ezelőtt, most is a főműsoridőben sugárzott vitán szerette volna megmutatni, hogy ugyan már kicsit lassabban beszél, mint karrierje csúcsán, és néha félrebeszél, de még így is képes ellátni feladatait az Amerikai Egyesült Államok élén.
Azonban hiába az egyhetes intenzív felkészülés, a június 27-i vitán nagyon leszerepelt,
ráadásul azóta interjúhelyzetekben és sajtótájékoztatókon is követett el kisebb-nagyobb hibákat az immáron 81 éves demokrata politikus. A párttársaitól és támogatóitól érkező folyamatos nyomás miatt pedig nem meglepő, hogy Biden végül úgy döntött, visszalép a jelöléstől, hogy a Demokrata Párt valaki mással az élen fusson neki a novemberi választásoknak.
Bident sokan nemcsak azzal győzködték a visszalépés mellett, hogy ezzel pártjának esélye lehet a győzelemre a novemberi választáson, hanem azzal is, hogy csak így tudja megvédeni csaknem 52 éves karrierjét és e bő öt évtized alatt felépített politikai örökségét.
Ha az utóbbi pár hónapban nem is, de hosszú politikai karrierje alatt volt több olyan pillanat is, ami miatt még vetélytársai is sokszor csak tisztelettel beszéltek róla.
Joseph Robinette Biden Jr. még 1942. november 20-án született a Pennsylvania államban található Scrantonban Joseph Robinette Biden Sr. és Catherine Eugene Biden gyerekeként egy ír felmenőkkel rendelkező katolikus családban. Gyerekként ő volt a legidősebb testvér egy lány és két fiútestvére mellett.
Mivel Scrantonban édesapja nem talált munkát, ezért a család Biden tízéves korában Delaware államba költözött, először Claymont nevű kisvárosba, majd pedig az állam legnagyobb városába, Wilmingtonba. Középiskola után a későbbi elnök először az állam egyetemén hallgatott politikatudományt és történelmet, ahol 1961-ben szerzett diplomát mindkét szakon.
Biden már húszas éveinek elején elkezdett dadogni, aminek hatásait tükör előtti versszavalással sikerült enyhítenie.
Később a New York állambeli Syracuse egyetemre is járt, ahol jogot végzett, amivel praktizáló ügyvéddé vált, annak ellenére, hogy a jegyei egyébként gyengék voltak. Az egyetemen ismerkedett meg első feleségével, Neilia Hunterrel, akivel összesen három gyerekük született, a Beauként becézett Joseph Biden III, Robert Hunter Biden, valamint Naomi Christina Biden.
Az egyetem elvégzése után több helyen is dolgozott ügyvédként, majd 1970-ben a New Castle megye önkormányzatának képviselője lett, amely tisztséget egészen 1972-ig töltötte be, amikor mindössze 29 évesen az akkori választáson a legnagyobb meglepetést szerezve legyőzte a helyben jól beágyazott, korábban az államot is kormányzó, kétszer szenátornak választott republikánus J. Caleb Boggsot, akivel szemben Bidenen kívül egy demokrata sem akart elindulni a szenátori székért, mivel esélytelennek látták győzelmüket.
Biden győzelmének kuriózumát jól mutatja, hogy míg kevesebb mint két százalékponttal győzte le az inkumbens Boggsot, addig az egy időben tartott elnökválasztáson az államban a demokrata jelölt több mint 20 százalékponttal maradt le Richard Nixontól.
Ráadásul mindezt úgy, hogy az amerikai alkotmány értelmében a választás idején Biden még nem is volt elég idős ahhoz, hogy mandátumát felvehesse – az alkotmány szerint minimum 30 évesnek kell lennie egy szenátornak, amit csak a választás után két héttel töltött be.
Győzelmét elsősorban kreatív kampányának, valamint fiatal családos imázsának köszönheti. A választást megelőző nyáron még 30 százalékpontos lemaradása volt Boggsszal szemben, ráadásul míg Boggs a Republikánus Párt teljes támogatását élvezte, Bidennek nem volt túl sok pénze a kampányra, így azt a tévé- és rádióreklámok, valamint a plakátok helyett a személyes jelenlétre építette, ami a vietnámi háború ellenzése mellett az emberi jogok, a tömegközlekedés, a környezetvédelem és az egészségügyi ellátás kérdéseire fókuszált.
Biden akkor egy, a politikát megújító pionírnak számított, célja az volt, hogy a szövetségi politikát megváltoztatva azt közelebb hozza az átlagemberekhez.
Megválasztása után ráadásul kritizálta az amerikai politikai rendszert, amiért a politikusok sikeressége a kampányra összegyűjtött pénz nagyságától is függött – egyébként a mai napig –, a támogatások nagy része pedig gazdag, befolyásos vállalkozóktól jön, akik akár korrumpálhatják a politikust, hogy az saját nézetei és a választóknak tett ígéretei helyett az adományozó érdekeit vegye figyelembe a hivatali döntéseiknél.
Ugyanakkor túl sokáig nem örülhetett győzelmének, hiszen még mandátumának felvétele előtt felesége autóbalesetet szenvedett, miközben karácsonyi bevásárláson volt három gyerekükkel. A balesetben felesége és legfiatalabb, mindössze 13 hónapos lánya, Naomi életét vesztette, míg két fia, az akkor hároméves Beau és a kétéves Hunter túlélte.
A tragédia miatt Biden a politika otthagyásán is gondolkodott, hogy özvegyként gondozni tudja két fiát, de végül a demokrata frakcióvezető kérésére végül felvette mandátumát.
Sőt később egy, az életéről készült dokumentumfilmben azt is elárulta, a tragédia és az emiatt érzett harag és szomorúság miatt sokáig az öngyilkosságon is gondolkodott, de a gondolaton túl sosem vette rá magát – elmondása szerint két fia tartotta életben.
Biden egyébként évtizedeken keresztül ingázott naponta delaware-i otthona és a kétórás vonatútra lévő Washington DC között – először autóval, később vonattal. Még azután is folyamatosan ingázott, hogy 1977-ben összeházasodott jelenlegi feleségével, Jill Bidennel, akivel egy közös gyerekük született, Ashley.
Karrierje alatt összesen hét alkalommal választották meg szenátornak, azaz összesen 42 éven keresztül képviselte államát Washington DC-ben. Biden magát mindig is moderált demokratának tartotta, ugyanakkor kampányaiban sokszor progresszív szakpolitikákat ígért, főleg a környezetvédelem terén – például ő maga katolikus vallása miatt személyesen ellenzi az abortuszt, viszont politikusként támogatja; a hadseregben a homoszexuális katonák szolgálatát, valamint az azonos neműek házasságát pedig eleinte ellenezte, viszont az idők változásával később már támogatta azokat.
Szenátusban eltöltött évei alatt mindig is a kétpárti együttműködést kereste.
A 42 év alatt pedig több üggyel is foglalkozott, de leginkább külpolitikai ismeretei és tudása keltette fel mások figyelmét, ami miatt sokan azt gondolták, külügyminiszter is lehet belőle, ám ő ilyenkor mindig azt nyilatkozta, hogy ő egy adminisztrációban sem lesz külügyminiszter, mert elnök szeretne lenni.
Először az 1988-as előválasztáson, 44 évesen futott neki elnökjelölt-aspiránsi kampányának, és népszerű szenátorként az esélyesebb jelöltek közé tartozott. Biden erőssége, hogy a betanult szövegekből kilépve improvizál és közvetlenül beszél a körülötte lévőkhöz, gyakran a hátrányát is jelenti – ugyan jól megérteti magát és a kampányok alatt nagyon közvetlen a választóival, de emiatt gyakran követ el hibákat és tesz meggondolatlan kijelentéseket.
Részint emiatt kellett 1988-as kampányát idő előtt felfüggesztenie, bár vesztét végül egy plagizálási vád okozta. Mint kiderült, az előválasztási kampánya alatt elmondott beszédeiben több ízben is plagizált, és többször is hazugságon kapták. Újságírói kérdésre eltúlozta, hogy osztálya élén végzett a jogi egyetemen – ráadásul a hazugságot azzal kezdte, hogy szerinte nagyobb az IQ-ja a kérdezőnél, ami után szintén magyarázkodnia kellett –, vagy kijelentette, hogy részt vett a Martin Luther King által szervezett emberjogi mozgalom egyik vonulásán, miközben valójában egy ilyenen sem vett részt.
Ezután 2008-ban futott neki ismét az előválasztásnak, azonban akkor már egyáltalán nem számított esélyesnek, ráadásul vitás kijelentései és a karrierje alatt elkövetett botrányai ezúttal is utolérték.
Korai éveiben például a diákok buszoztatásának ellenzésével a de facto szegregáció mellett foglalt állást; az 1991-es Anita Hill szenátusi meghallgatását – aki szexuális erőszakkal vádolta meg az akkor legfelsőbb bírának jelölt Clarence Thomast – Biden rosszul vezette, sőt maga is a lehetséges áldozatot bíráló kijelentéseket tett, ami miatt Hill egészen 2020-ig haragudott rá; de ugyanúgy kritizálták az 1994-es vitatott bűnügyi törvény miatt, aminek kidolgozása hozzá kötődik és hátrányosan érintette az afroamerikaiakat – ezek miatt sokan rasszistának és szexistának is tartották, amit ő mindig visszautasított.
Emiatt pedig már az első állomás, Iowa után elvérzett, ahol a szavazatok kevesebb mint egy százalékát kapta.
Elnökjelölt-aspiránsi kampányaiban ráadásul visszatérő hiba volt, hogy szakpolitikai tervek helyett gyakran a személyiségével próbálta meggyőzni a választókat,
emellett pedig eltúlozza a republikánusok által jelentett veszélyt azzal, hogy szerinte az országot a pusztulásba vezetné egy republikánus elnök. Mindezek a mai, immáron perszonalizálódott politika világában meglepőnek számítanak, de 1988-ban és még 2008-ban a választók elsősorban nem egy rocksztárként viselkedő politikust, hanem egy szaktudással rendelkező személyt szerettek volna országuk élére – igaz, 2008-ban Barack Obama pont azzal nyert, hogy fiatal, karizmatikus politikus volt, de ő jobban hangsúlyozta terveit, mint Biden.
Biden vitás ügyei és ideológiai különbségeik ellenére Obama végül őt kérte fel alelnökjelöltjének. Bidenre nem kizárólag tapasztalata és külpolitikai tudása miatt esett a választása, hanem mert a későbbi elnök maga mellé mindenképpen egy fehér jelöltet szeretett volna, de állítólag Biden kora is közre játszhatott, mondván, Biden túl öreg ahhoz, hogy 2016-ban elindulhatna elnökjelöltként, amit végül fia halála miatt nem is tett meg.
Ugyanakkor Obama döntése jónak bizonyult, hiszen a páros jól is szerepelt együtt: 2008-ban a John McCain–Sarah Palin, 2012-ben pedig a Mitt Romney–John Ryan-kettőst győzték le, méghozzá magabiztosan.
Obama döntése, hogy Bident kérje fel alelnökének, nem csak választásai győzelmeik miatt tűnt jó ötletnek.
A páros személyesen is nagyon jól kijött egymással és Biden alelnöki poszt súlyához képest fontosabb feladatokat is kapott.
Biden fontos részét képezte az adminisztrációnak, ahhoz képest, hogy az alelnökök sokszor csak reprezentációs szerepet töltenek be, amikor az elnök nem ér rá egy ilyen eseményen. Sajtóhírek szerint Biden volt Obama elsőszámú tanácsadója, és például olyan témákban, mint az állami egészségügyi biztosítás (Obamacare), vagy külpolitikai ügyekben is gyakran rá hallgatott az elnök.
Alelnökként Biden sokat segített Obamának például a gazdasági világválság idején meghozott szakpolitikai döntésekben, de ezenkívül alelnökként sokat foglalkozott a nők elleni erőszakkal, amellyel kapcsolatban többek között modernizálták az FBI által használt nemi erőszak fogalmát, valamint az ő vezetésével újították meg, hogy a rendőröknek miként kell reagálni a a családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejelentésekre.
Ezek mellett Biden sokat foglalkozott a rák elleni jobb kezelés felfedezésének a támogatásával, valamint annak minél korábbi észrevételével, de a legtöbb amerikainak úgy maradt meg, mint
a mindig jókedvű Joe bácsi, aki pilóta szemüvegében fagyizik vagy épp az amerikaiakat érintő komoly dolgokról beszél könnyed, mindenki számára könnyen értelmezhető hangvételben.
Bár komoly beszédeket annyira nem kapott, a médiában mindig is a könnyed, mindenki számára elérhető idős embernek mutatkozott, ami miatt sokan kedvelték.
Annak ellenére, hogy külpolitikai kérdésekben mindig élesen fogalmazott és vélhetően ehhez hasonló hangvételű tanácsokat adott Obamának – aki egyébként második ciklusuk végén testvéreként hivatkozott rá –, alelnökként mindig a „kedves nagypapa” szerepet játszotta élőben.
Ugyanez a szerep köszön vissza, amikor a Parks and Recreation (magyarul Városfejlesztési osztály) című sitcomban is feltűnt egy pillanatra – itt is a kedves, földhöz ragadt, közvetlen politikust játszotta, mint egész karrierje alatt.
Az Obama-adminisztráicóban vállalt feladataival és a közvélemény előtt vállalt szerepével sikerült népszerűvé válnia – ellentétben a 2008-as előválasztással –,
emiatt Obama két ciklusának lejárta után ő számított a legesélyesebb Demokrata elnökjelöltnek.
Azonban 2016-ban agyrákban életét vesztette legidősebb fia, az Irakot is megjárt Beuau, és emiatt nem vállalta az elnökjelöltséget. Mint ahogy fogalmazott, úgy érezte, családjának akkor fontosabb volt, mint Amerikának.
Annak ellenére, hogy 1988-ban és 2008-ban is sikertelen volt a kísérlete, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje legyen, 2020-ban ismét megpróbálkozott.
Biden kampánya az elmúlt két próbálkozást tükrözte, azaz szakpolitikai kérdések helyett leginkább személyiségét hangsúlyozta, mely szerint ő képes lenne egyesíteni az időközben jóval inkább széthúzóbb amerikai társadalmat, és képes lenne megállítani Donald Trump lehetséges autoriter fordulatát.
Bár az elnökjelölt-aspiránsi vitákon rosszabbul szerepelt a többi aspiránshoz képest,
végül Bidennek sikerült behúznia az elnökjelöltséget, mert a többiekhez képest egyesítőbb hangvételt ütött meg.
Mindezt annak ellenére, hogy már az előválasztáson is sokat foglalkozott a média Biden öregségével és mentális képességeivel, azonban mivel Bernie Sandershez vagy Elizabeth Warrenhez képest üzenetei és szakpolitikái jóval moderáltabbak voltak, a demokrata szavazók úgy gondolták, vele nagyobb esélyük lehet megszólítani a bizonytalan szavazókat és megállítani Trumpot újrázásban.
A Trumppal szembeni vitákon pedig – ha nem is olyan szintet sikerült hoznia, mint karrierje csúcsán, de – sikeresen helytállt, miközben az akkori elnök szerinti megosztottság helyett az egymás elfogadását és a nyugalmat hangsúlyozta, amivel sikerült is megnyernie az elnökválasztást.
Azonban hiába nyert Biden, egyáltalán nem könnyű helyzetben vette át Amerika irányítását. Beiktatása közvetlenül a január 6-i Capitolium ostroma után történt, amikor Trump-szimpatizánsok szerették volna az elnökké szentesítését megállítani, mert szerinte elcsalták a választásokat – egyébként hamisan.
Így hiába próbálta elnökségét egyesítő üzenetekkel megkezdeni, az ország fele csalónak, amerikaellenesnek gondolta.
Ráadásul a hidat átívelő üzenetein nem segítettek, hogy sem a republikánusok, sem pedig a demokraták populista, baloldali része nem volt hajlandó együttműködni a másik párttal, ami elnökségére is hatással volt. Biden ugyanis hiába kereste a két párt közötti kompromisszumos együttműködést, a politika korszellemét nem ismerve – vagy legalább is negligálva – azt már nem tudta, hogy erre egyik párt sem hajlandó, csak is kizárólag a legminimálisabb esetekben.
Mivel időközben az abszolút hatalom és győzelem vált Amerikában a legfontosabb tényezővé, e célját csak ritkán tudta elérni. Ráadásul mivel a Szenátusban 50–50 arányban szavazategyenlőség volt – akkor a Szenátust elnöklő alelnök szavazata döntött –, ezért minden demokratát meg kellett győznie a saját igazáról egy szavazáson, ami hatalomtechnikai okok miatt nem mindig jött össze.
Ráadásul hiába hangsúlyozta a kétpárti együttműködés fontosságát, valamint a vele egyet nem értők véleményének elfogadását, az amerikai politika időközben teljesen megváltozott, ahol a másik oldalt minden rossz eredőjének állították be.
Így Biden egyesítő, a kétpárti együttműködését hangsúlyozó szerepfelfogása lényegében még elnöksége előtt elbukott.
Pedig voltak olyan törvényjavaslatok, amelyek végül hosszú egyeztetések után a két pártot közös nevezőre tudták hozni – majd a javaslatot megszavaztatni – , de ezek a polarizált közvélemény miatt nem építették a hidakat, sőt bizonyos kérdésekben a kétpárti együttműködéshez való ragaszkodása még mélyítette is az árkokat, hiszen míg a demokraták úgy vélték, elnökük az „ellenséggel” egyezkedik, addig a republikánusok a nyilvánosságban arról beszéltek, az elnök nem hajlandó meghallgatni őket.
Ezenkívül elnökként nem kizárólag a Republikánus Párttal kellett ellenzékként szembenéznie, hanem saját pártjának szélsőbaloldali-baloldali szárnyával, valamint a Szenátusban a magát moderáltnak nevező, gyakorlatilag konzervatív Joe Manchin szenátorral is, amiért kritizálták, hogy például a tandíj-elengedéssel kapcsolatban hallgatott a republikánusokra, vagy a Gázai övezetbeli helyzettel kapcsolatban túlzottan izraeli álláspontot képviselt.
Így Biden hibái ellenére hiába próbálta egyesíteni a nemzetet, abban pártja, a republikánusok, de még a nemzet sem volt hajlandó partner lenni,
mivel Biden olyan kor politikáját próbálta visszahozni, amely a már évtizedek óta megosztottságra épülő amerikai politikában elképzelhetetlen volt.
Ráadásul elnökként hiába próbált határozott döntéseket hozni – hogy ezek helyesek vagy helytelenek voltak, arról az emberek a világnézetük szerint döntenek –, elnökségét végigkísérte a mentális képességének a hanyatlásáról szóló viták, ami miatt még saját szavazói is elbizonytalanodtak képességében.
Így Biden hiába kampányolt azzal 2020-ban, hogy a választás az amerikai nép lelkéért szól, a társadalom polarizációja miatt azt sose tudta megválasztani – azt pedig sosem tudhatjuk meg, hogy szakpolitikai tervei és hibái ezt egyébként lehetővé tették-e volna.
(Borítókép: Joe Biden amerikai elnök 2023. április 20-án Washingtonban. Fotó: Drew Angerer / Getty Images)