Index Vakbarát Hírportál

„Felfordulás. Káosz. Frusztráció. Éhség” – még mindig tart a nagy IT-katasztrófa az Egyesült Államokban

2024. július 22., hétfő 09:27

Az Egyesült Államokban továbbra sem állt helyre a légi közlekedési rendszer a CrowdStrike nevével fémjelzett, múlt hét pénteki IT-katasztrófa után. Rengeteg járatot törölni kellett az utóbbi napokban, és bár a járattörlések száma csökken, még mindig folytatódnak a problémák.

Ahogy korábban írtuk, péntek reggel egy globális informatikai probléma ütötte fel a fejét, ami megbénított repülőtereket, vasúti pályaudvarokat, bankrendszereket, biztosítókat, gondokat okozott a tőzsdén és különböző gyáraknál, valamint biztosítóknál és médiaszolgáltatóknál is.

A hibát az okozta, hogy a CrowdStrike kiberbiztonsági technológiai vállalat (amelynek nem kevés ügyfele van világszerte) egy hibás frissítést adott ki. Tóth István IT-biztonsági szakember az Indexnek azt mondta: az egyetlen megoldás a számítógépek életre keltésére az, amit a CrowdStrike is javasol ügyfeleinek: úgynevezett biztonságos módban kell elindítani a Windowst, amely csak a legalapvetőbb funkciókkal működik. Ilyen állapotban hozzá lehet férni a frissítést tartalmazó mappához, majd manuálisan törölni azt.

Amerikában még mindig bajok vannak, sorra törlik a járatokat

A CNN friss összesítésében azt írta, hogy a leállások pénteki kezdeti óta sorozatban a harmadik napon, vasárnap is folytatódtak a problémák. Mint írták, a FlightAware repüléskövető oldal adatai alapján 

helyi idő szerint vasárnap estig mintegy 1600 járatot töröltek, amelyek az Egyesült Államok légterében haladtak volna át, több mint 8500 járat pedig késett.

A weboldal szerint ezek közül több mint 1000 járattörlés a Delta Air Lines részéről történt meg. Az amerikai légitársaság jelenleg is dolgozik a helyreállításon, miután – mint egy vasárnapi Delta-közleményben írták – „egy külső beszállítói technológiai probléma” késésekhez és járattörlésekhez vezetett. A légitársaság közvetlenül kommunikál az érintett ügyfelek egy részével, és utazási utalványokat, kedvezményeket, valamint a SkyMiles nevű hűségprogramjukban ajánl fel pontokat kárpótlásként nekik. 

Mint a CNN felidézte, a szombati napon még súlyosabb volt a helyzet az Egyesült Államokban: akkor 2136 járatot töröltek a légitársaságok, és több mint 21 300 járat késett a FlightAware szerint.

A Deltától eltekintve nagyobb légitársaságok azóta közölték, hogy a szolgáltatásokat helyreállították, de további késések és fennakadások előfordulhatnak. A United Airlines rendszereinek többsége helyreállt a pénteki üzemzavar után, bár még mindig előfordulhatnak késések és járattörlések – áll a légitársaság közleményében, amelyet árnyal az is, hogy a FlightAware szerint szombaton több mint 400 United-járatot töröltek, vasárnap pedig több mint 200 járatot töröltek.

Szintén érintett volt az American Airlines, amely pénteken közleményben közölte, hogy „biztonságosan helyre tudtuk állítani a működésünket”, és „utazási mentességet adott ki a ma reggeli beszállítói technológiai probléma által érintett ügyfeleink számára”. Az Allegiant Air szombaton közleményben közölte, hogy bár az üzemzavar után „a normál működés újraindult”, az ügyfelektől beérkezett rengeteg üzenetet még fel kell dolgozniuk, és hibaelhárítást végeznek a programjaikon, platformjaikon. 

 „Felfordulás. Káosz. Frusztráció. Éhség” – panaszkodnak az utasok

A CNN arra is kitért, hogy a világ legforgalmasabb repülőterén, az atlantai Hartsfield-Jackson nemzetközi repülőtéren is járattörlések vannak még. A hatóságok „koncessziós válságtervet vezettek be, amely biztosítja a koncessziók elérhetőségét, amíg minden járat üzemel”.

„Segítséget és útmutatást nyújtottunk a repülőtéren éjszakázó utasoknak, és együttműködünk a légitársaságainkkal, hogy helyet teremtsünk a poggyászok újraegyesítésére szolgáló területeknek” – mondta a repülőtér szóvivője vasárnap a CNN-nek. Ugyanakkor az utasok közt így is voltak, akik panaszkodtak a viszonyokra. 

Úgy tűnik, mintha senki sem törődne velünk. A földön alszunk. Gyerekek alszanak a földön, és senki nem tesz semmit

– mondta Anthony Augugliaro, egy utas a CNN partnerszolgáltatójának, a WSB-nek vasárnap.

Szombaton szintén hosszú sorokban vártak az utasok segítségre. Akkor a Delta egyik utasa, Catalina Villareal az alábbi szavakkal írta le az eseményeket: 

Felfordulás. Káosz. Frusztráció. Éhség.

A CNN szerint még mindig utasok ezrei néznek szembe a bizonytalansággal, miközben a reptereken összezsúfolódva  várják a válaszokat. „Kaliforniában kellett volna lennem az anyám esküvőjére” – mondta egy harmadik utas, Richard Whitfield a floridai Pasco megyéből a CNN-nek szombaton. Whitfield és társa, Jonathan Shade még csütörtökön indult Tampából, és a rossz időjárási viszonyok miatt lekésték a csatlakozó járatukat Atlantában, ami késleltette a leszállást, és arra kényszerítette a gépet, hogy Tallahassee-ben leszálljanak tankolni. 

Pénz helyett krediteket akarnak adni az utasoknak – de ez nem pálya 

Pete Buttigieg közlekedési miniszter szombaton a közösségi médiában közzétett bejegyzésében közölte: olyan hírek jutottak el hozzá, amelyek szerint egyes légitársaságok a törölt járatok esetében csak levásárolható krediteket kínálnak fel az utasoknak (ahelyett, hogy visszaadnák nekik a pénzüket). 

Hadd legyek világos – önöknek joguk van ahhoz, hogy azonnal visszakapják a pénzüket, ha törölték a járatukat, és nem fogadják el az átfoglalást

– hívta fel az utasok figyelmét Pete Buttigieg.

Az, hogy az Egyesült Államok ennyire küzd a következményekkel, még érdekesebb lehet annak fényében, hogy legfőbb világpolitikai riválisukat teljesen elkerülte ez a probléma – és nem véletlenül. 

(Borítókép: Az utasok a CrowdStrike által okozott globális probléma miatt új járatbeosztásra várnak az Orlando Nemzetközi Repülőtéren 2024. július 19-én. Fotó: Miguel J. Rodriguez Carrillo / Getty Images)

Rovatok