Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a titkosszolgálat igazgatója a Donald Trump elleni merénylet miatt

2024. július 23., kedd 17:12

A Donald Trump elleni merényletnél elkövetett hibák következtében lemondott Kimberly Cheatle, az Egyesült Államok Titkosszolgálatának (Secret Service) igazgatója. Donald Trump ezzel nagyjából egy időben szintén közzétett egy posztot a közösségi médiában.

Mint előzőleg írtuk, hétfőn az Egyesült Államok képviselőházában már tartottak egy meghallgatást, amelyen Kimberly Cheatle-t mindkét nagy párt képviselői lemondásra szólították fel.

Kimberly Cheatle – aki 2022 augusztusa óta volt a Secret Service igazgatója – korábban az utóbbi évtizedek „legjelentősebb műveleti kudarcának” nevezte azt, ami a Trump elleni merénylet közben történt. A hétfői meghallgatáson azt mondta a kétpárti törvényhozóknak, hogy teljes felelősséget vállal a mulasztásokért. Azzal viszont magára haragította a képviselőket, hogy nem tudott válaszolni néhány konkrét kérdésre azt illetően, hogy milyen hibákat követtek el.

 A The Guardian szerint a törvényhozók által szorgalmazott lemondás most, kedden meg is történt. Kimberly Cheatle egy levélben jelentette be távozását, amelyben úgy fogalmazott: „A titkosszolgálat ünnepélyes küldetése az, hogy megvédje nemzetünk vezetőit és pénzügyi infrastruktúráját.” (ezen belül a Secret Service feladatkörébe tartozik nemcsak a mindenkori elnök, hanem még a volt elnökök védelme is – a szerk.) 

Július 13-án nem tudtuk teljesíteni ezt a küldetést. Az elmúlt héten intenzív volt az ellenőrzés, és ez továbbra is így lesz, mivel a műveleti tempó fokozódik. Igazgatóként teljes felelősséget vállalok a biztonsági mulasztásért.

– tette hozzá. 

Mint írta, a titkosszolgálat a továbbiakban is folytatja munkáját, de nem szeretné ha erről a munkáról elterelné a figyelmet, hogy őt magát lemondásra szólították fel. „A közelmúlt eseményeinek fényében nehéz szívvel, de meghoztam azt a nehéz döntést, hogy lemondok az igazgatói tisztségről” – zárta sorait.

Trump rögtön reagált, Biden hamarosan megnevezi az új vezetőt

A republikánus jelölt saját közösségi oldalán, a Truth Socialön szinte a lemondásról szóló első hírekkel egy időben tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt írta:

A Biden/Harris-kormányzat nem védett meg megfelelően, és kénytelen voltam golyót fogni a demokráciáért. NAGY MEGTISZTELTETÉS VOLT SZÁMOMRA, HOGY EZT TEHETTEM!

Mindeközben Joe Biden elnök egy közleményben azt ígérte, hogy „hamarosan” kinevezi a Secret Service új igazgatóját, és megköszönte a Munkát Kimberly Cheatle-nek. 

„Az Egyesült Államok Titkosszolgálatánál befutott karrierje során önzetlenül elkötelezte magát és kockáztatta életét nemzetünk védelme érdekében. Külön köszönjük neki, hogy a mi kormányzásunk alatt vállalta a felkérést a titkosszolgálat vezetésére, és hálásak vagyunk a családunknak tett szolgálataiért. Vezetőként becsület, bátorság és hihetetlen integritás kell ahhoz, hogy valaki teljes felelősséget vállaljon egy olyan szervezetért, amely a közszolgálat egyik legnagyobb kihívást jelentő feladatával van megbízva” – írta Biden. 

Rovatok