Index Vakbarát Hírportál

Gyerekeket és várandós nőket is elsodortak az etióp sárlavinák

2024. július 23., kedd 14:28

Már több mint 150 halálos áldozata van az Etiópia déli részén kialakult földcsuszamlásoknak, de a mentésen dolgozók szerint a halálos áldozatok száma tovább nőhet. Helyi beszámolók szerint az áldozatok között várandós nők és kisgyerekek is vannak.

A helyi hatóságok tájékoztatása szerint az esőzések okozta első földcsuszamlás a Gofa közigazgatási régióban lévő Kencho Shacha Gozdi körzetben zúdult egy falura, míg a második azokat sodorta el, akik hétfőn reggel a mentéshez gyülekeztek.

A mentés tovább folyik, de nehéz terepen kutatnak az eltemetett testek után

– idézi az MTI Markos Melesét, Gofa régió katasztrófavédelmi vezetőjét.

Hozzátette, hogy eddig 157 ember holttestét találták meg, akik két faluból származtak, és várhatóan emelkedni fog a halálos áldozatok száma.

Kisgyerekek és állapotos nők is voltak a halottak között – mondta el egy Kencho Shacha Gozdi körzetbeli illetékes, hozzátéve, hogy legalább öt embert élve sikerült kiszabadítani a sárlavina alól.

Gofa mintegy 450 kilométerre, megközelítőleg 10 órányi autóútra van Addisz-Abebától, Etiópia fővárosától. A mintegy 120 millió lakosú, Afrika második legnépesebb országának számító Etiópiában júniusban kezdődött az esős évszak, és szeptemberben ér véget.

Rovatok