Minden tizedik japán fiatalt akarata ellenére fogdosták a nyilvánosság előtt – mindenekelőtt a vonaton. A példa nélkül álló kormányzati felmérésből az is kiderült, hogy a kiszolgáltatott áldozatok túlnyomó többsége nő, akik közül sokan reagálni sem tudtak vagy mertek.
A taperolás nem japán különlegesség, viszont az ottani vezetés vette elsőként a fáradságot, hogy tanulmányozza a mindenekelőtt a fiatalokat sújtó molesztálás következményeit, és megkíséreljen lépni ellene.
Egy fehérvári terhesambulancián pár éve egy férfira figyeltek fel, aki a várakozó várandós nőket követte, majd a liftben tapizni kezdte őket.
Ariana Grandét egy pap „csöcsörészte” Aretha Franklin temetésén, Pippa Middleton elhíresült hátsóját pedig a tudósítások szerint „intenzíven” taperolták.
Japánban viszont minden év elején megrendezik a „pucérfesztivált”, amely úgy kezdődik, hogy több ezer félmeztelen nő simogatja meg egy ádámkosztümös férfi minden testrészét. Az azonban köztudottan hagyományőrző és szórakoztató népszokás, szemben a nyilvános és megalázó fogdosással.
A japán online felmérés még februárban készült, a 36 ezer, 16 és 29 év közötti válaszadó tapasztalatait pedig most tették közzé.
A megkérdezettek 10,5 százalékát hideg zuhanyként érte már sértő taperolás. A többségük, 88 százalék nő – jelentette a Japan Times.
A molesztálások zöme, 70 százaléka a vasúthoz kötődik, 62,8 százaléka pedig a vonaton történt. Az utcán visszafogottabbak a zaklatók, az esetek alig 13 százaléka történt járdán.
A válaszadók 43 százaléka tehetetlen áldozata volt a történteknek, annyira váratlanul érte őket egy idegen kéz simogatása. Az egyharmad minden reagálástól rettegett. Az áldozatok négyötöde sem rendőr, sem kalauz segítségét nem kérte attól tartva, hogy felfordulást okoz.
A lakosságot tájékoztatni kell arról, hol tehetnek bejelentést – mondta egy kormányzati tisztviselő a felmérés eredményeinek közzététele után. A csikánt – Japánban így hívják a beleegyezés nélküli érintést vagy tapizást nyilvános helyeken, jellemzően zsúfolt vonatokon – a társadalom nem kezeli komolyan, legalábbis így vélekedik a megkérdezettek 56 százaléka.
Minden tizedik válaszadó – ugyanannyian vannak, mint az áldozatok – úgy gondolja, hogy az emberek közönyösek a nyilvános megszégyenítéssel szemben.
A válaszadók között olyanok is akadtak, akik már többször is átélték a megaláztatást, egyiküket pedig szinte „naponta” molesztálták még a középiskolában.
Most többet sírok, mint amikor megtörtént
– vallotta be őszintén az egyik fiatal.
Japánban már az ezredfordulón megkísérelték visszaszorítani a csikánt. Olyan vasúti kocsik közlekedtek – elsősorban Tokióban és környékén –, amelyekre kizárólag nők szállhattak fel.
Az elmúlt években rengeteg térfigyelő kamerát szereltek fel a vonatokra és a pályaudvarokra egyaránt, a rendőrök pedig a korábbinál nagyobb számban járőröznek egyenruhában és civilben azokon a helyeken, ahol gyakoribb volt a zaklatás – jelentette a CNN.
Olyan eszközöket forgalmaznak, amely szemmel nem látható festékkel bélyegzi meg az agresszív zaklatót, mobilalkalmazásokkal pedig feltérképezhetők a taperolási helyszínek és események.
A rendőrségi statisztikák szerint tavaly csaknem kétezer személyt vettek őrizetbe csikán gyanújával.
A csibai egyetem professzora szerint a felmérés eredménye „meglepően alacsony”.
Minden japán nő azt állítja, hogy a csikán gyakori
– mondta Jeffrey Hall.
Az áldozatokat elbátortalanítja, hogy a feljelentést hosszas rendőrségi eljárás követi, az eset nehezen bizonyítható, így az elkövetők a legrosszabb esetben is enyhe büntetéssel ússzák meg a „csínytevést”.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
(Borítókép: Utasok szállnak le egy vonatról 2021. július 26-án Tokióban. Fotó: Yuichi Yamazaki / Getty Images)