Index Vakbarát Hírportál

Emelik a nyugdíjkorhatárt Kínában a népesség elöregedése miatt

2024. július 23., kedd 16:58

Kína a következő öt évben fokozatosan emelni fogja a nyugdíjkorhatárt, hogy megpróbáljon megbirkózni az elöregedő népességgel és a nyugdíjrendszer megrogyásával.

A kommunista országban a várható élettartam az Egyesült Államoknál magasabb, 78 évre emelkedett, míg az állam megalakulásakor, 1949-ben még csak 36 év volt. A nyugdíjkorhatár azonban továbbra is Kínában az egyik legalacsonyabb a világon − a férfiak esetében 60, az irodai dolgozó nők esetében 55, a munkásnőknél pedig 50 év, írta meg a BBC.

A nyugdíjkorhatár emelésének terve egy sor határozat része, amelyet a múlt héten fogadtak el a kommunista párt ötévente megrendezésre kerülő legfelsőbb szintű ülésén.

Az önkéntes részvétel elvével összhangban, megfelelő rugalmasság mellett, a reformot a nyugdíjkorhatár óvatos és rendezett módon történő fokozatos emelése érdekében fogjuk előmozdítani.

− jegyezte meg a párt központi bizottsága egy kulcsfontosságú politikai dokumentumban.

Nem részletezte, hogy mennyivel és mikorra emelik a nyugdíjkorhatárt, de a 2023 végén kiadott kínai nyugdíjfejlesztési jelentés azt írta, hogy „a kiigazítás után várhatóan 65 év lehet”. A terv már néhány éve napirenden van, mivel Kína nyugdíj-költségvetése egyre csökken.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia 2019-ben közölte, hogy az ország állami nyugdíjalapja 2035-re kifogyhat a pénzből − és ez a becslés még a Covid-19 járvány előtt készült, amely keményen sújtotta a kínai gazdaságot. Ugyanakkor az ország népessége 2023-ban már a második egymást követő évben csökkent, mivel a születési ráta továbbra sem emelkedett.

A Global Times című állami napilap idézte a kínai demográfusokat, akik szerint a nyugdíjkorhatár emelésének terve az „önkéntességet” és a „rugalmasságot” hangsúlyozza, ami azt mutatja, hogy a hatóságok elismerik, hogy a nyugdíjba vonulással kapcsolatban nincs egyformán alkalmazható politika. A terv azonban szkepticizmust váltott ki a kínai internetes oldalakon.

„Azok, akik kiégtek munkájuk során, korán szeretnének nyugdíjba menni, de azok, akik kényelmes, jól jövedelmező munkakörben dolgoznak, nem fogják a nyugdíjba vonulást választani. Milyen állásokat vállal így a fiatalabb generáció?” − tette fel a kérdést egy felhasználó a Weibo-n, egy X-hez hasonló platformon.

Egyesek szerint a nyugdíjba vonulás eltolása csak a nyugdíjukhoz való késleltetett hozzáférést jelentené. „Nincs garancia arra, hogy a nyugdíjkorhatár előtt még mindig lenne munkájuk” − írta egy másik felhasználó.

Rovatok