Felmerült a királyi család érintettsége az 1960-as években kirobbant szexbotrány, az úgynevezett Profumo-ügyben. Egy egészen napjainkig az amerikai igazságügyi minisztérium archívumában pihenő dokumentum szerint Fülöp herceg ismerte az ügy egyik főszereplőjét, a később öngyilkosságot elkövető Stephen Ward csontkovácsot, aki bemutatta egymásnak 1961-ben John Profumo hadügyi államtitkárt és a 19 éves modellt, Christine Keelert.
Egy újonnan nyilvánosságra hozott, 1963-as FBI-dokumentum szerint Fülöp hercegnek köze lehetett a Profumo-ügy néven elhíresült esethez, amely John Profumo, az akkor 46 éves hadügyi államtitkár és a 19 éves tinédzser modell, Christine Keeler viszonyából robbant ki és duzzadt Nagy-Britannia legnagyobb politikai botrányává 1963-ban.
John Profumo – aki a normandiai partraszállásban is részt vett – politikus karrierjének csúcsán, a konzervatív Macmillan-kormány legnépszerűbb tagjaként működött a botrány kirobbanásáig – írja az Independent. A házas politikus, háborús hőst barátja, Stephen Ward jól menő csontkovács mutatta be 1961-ben az akkor 19 éves Christine Keelernek, aki a Sohóban lépett fel, hiányos öltözetű táncosnőként, keresetét pedig azok a férfiak egészítették ki, akikkel részben pártfogója, Stephen Ward révén találkozott.
Profumo és Keller néhány hónapos viszonya azért kavarta fel az állóvizet, mert Profumóval egy időben Keller másokat is kitüntetett figyelemben részesített, köztük egy Johnny Edgecombe nevű kábítószer-kereskedőt, és ami az ügy szempontjából még fontosabb: Jevgenyij Ivanovot, a szovjet nagykövetség tengerészeti attaséját, aki a szovjet hírszerzés ügynökeként dolgozott. Emiatt szerzett tudomást a miniszter afférjáról az MI5, a szupertitkos brit biztonsági szolgálat is, Profumo ezért véget vetett a kapcsolatnak.
A botrány akkor robbant ki, amikor a Keeler körüli szerelmi sokszögek 1962-ben végül lövöldözéssel és emberrablással tarkított ügyhöz vezettek, a modellt pedig a rendőrségi nyomozás után tanúként idézték be a tárgyalásra. A sajtó tudósítói nyomára bukkantak Keeler és Profumo kapcsolatának, és amikor a lány nem jelent meg a tárgyaláson, arra a következtetésre jutottak, hogy a miniszter így szeretné eltussolni a saját szerepét. Miután a korábbi pletykák már címoldalas riportokként jelentek meg, Profumo egy, az Alsóház előtt tett nyilatkozatban utasította vissza a vádakat.
Az ügy a Macmillan-kormány bukásával fenyegetett, Profumo lemondott, miközben beismerte, hazudott képviselőtársainak is, három nappal később letartóztatták Wardot, akit „erkölcstelen jövedelemszerzés” vádjával állítottak bíróság elé, ő később öngyilkos lett. Macmillan ellen pedig bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, a miniszterelnök a botrány következtében is megrendült egészségi állapota miatt október 18-án lemondott, helyét Alec Douglas-Home vette át. A Konzervatív Párt a következő évben 13 év után elvesztette a választásokat, Harold Wilson és a Munkáspárt győzött – a konzervatív elit pedig természetesen Profumót okolta az eseményekért.
Évtizedekkel a botrány után a Mail on Sunday nevű lap megszerezte az FBI akkori vezetője, a J. Edgar Hoover által küldött táviratot, amely a királyi család érintettségére utal. Az Egyesült Államok londoni nagykövetségének 1963. június 20-án küldött távirat szerint „Fülöp hercegnek köze lehetett ehhez a két lányhoz”, vagyis a másodikként megjelölt Mandy Rice-Davieshez is, aki szintén a botrány középpontjában állt.
Edinburgh hercegének a botrányban való részvétele már régóta találgatások tárgya, az eddig az amerikai igazságügyi minisztérium archívumában rejtőzött dokumentum nyilvánosságra kerülésével pedig ismét előtérbe került.
Fülöp herceg ismerte Wardot, „a párról” még egy Buckingham-palotában dolgozó művész is készített egy rajzot.
A Profumo-botrány minden részletét ma sem ismerjük, azonban az ügy végérvényesen megváltoztatta Nagy-Britanniát: a megviselt konzervatívok egészen Margaret Thatcher idejéig nem tértek igazán magukhoz, ráadásul a botrány abban is fordulópont volt, ahogy a britek vezetőikhez viszonyultak. Az ügy nyomán az ország érdekében legjobb tudásuk szerint munkálkodó politikusok képét felváltotta a kisemberek nyomorgatása közben kiválóan szórakozó, nemtörődöm alakok képe. Az angol bulvársajtó pedig a visszafogottságtól néhány év alatt eljutott odáig, hogy kifejezetten vadászott az ilyen ügyekre.