Index Vakbarát Hírportál

Több járat sem indult el Horvátország legforgalmasabb repülőteréről

2024. július 23., kedd 21:54

Több tucatnyi repülőgép nem tudott felszállni hétfő este a horvátországi Splitben egy zsarolási célú kibertámadás miatt – közölte a horvát közlekedési minisztérium.

A repülőtér számítógépes rendszerében hétfő este fél nyolc tájban jelentkeztek az első hibák – adta hírül az MTI. 

Mire a hiba forrását azonosították és problémát elhárították, több tucatnyi repülőgép rekedt a repülőtéren, utasok ezreivel – mondták el újságíróknak a repülőtér vezetői. Nyáron Horvátország legforgalmasabb repülőtere.

Oleg Butkovic közlekedési miniszter kedden közölte, hogy kibertámadás történt.

A rendszert nem sikerült teljesen helyreállítani, de a helyzet kezd visszatérni a normálishoz. A műszaki szakembereknek sikerült megfejteniük a hackerek üzeneteit, aki alkudozni akartak, amiről szó sem lehet – közölte a miniszter.

Pero Bilas, a repülőtér egyik igazgatója hozzátette, hogy több szakember majd megszakad a munkában, hogy csökkentsék a támadás következményeit. Mint mondta, valamennyi légitársasággal kapcsolatban állnak és keresik a megoldásokat, türelemre kérve az utasokat.

Luksa Novak, a repülőtér másik igazgatója azt közölte az újságírókkal, hogy a támadást az Akira nevű hackercsoport követte el, amelyet horvát kiberbiztonsági szakemberek kapcsolatba hoznak a Conti nevű, oroszországi bázisú zsarolósszoftveres csoporttal.

Novak is megerősítette, hogy a hackerek tárgyalni akartak pénzkövetelésről bizonyos kódok fejében. Mind a kormány, mint a repülőtér ezt elutasította. Csak kedden 80 járatnak kellett volna felszállnia Splitből, mintegy 25 ezer utassal a fedélzetükön. Kedd délután már egyetlen késlekedést jelző felirat sem volt olvasható, annak ellenére, hogy manuálisan végezték az utasfelvételt.

Tavaly 3,5 millió utas utazott át Spliten, köztük százezrek, akik innen mentek tovább az Adriai-tenger szigeteire. A támadást néhány nappal a CrowdStrike kiberbiztonsági cég hibás frissítése miatt előállt globális informatikai hiba után követték el.

A globális IT-katasztrófa a légi közlekedésben is káoszt okozott

Ahogy arról beszámoltunk, péntek reggel egy globális informatikai probléma ütötte fel a fejét, ami megbénított repülőtereket, vasúti pályaudvarokat, bankrendszereket, biztosítókat, gondokat okozott a tőzsdén és különböző gyáraknál, valamint biztosítóknál és médiaszolgáltatóknál is. Bár egyelőre semmi sem megerősített, a Microsoft és a CrowdStrike is azt mondta, hogy vizsgálják a problémákat – de többen is arról posztoltak, hogy 

A CROWDSTRIKE KIBERBIZTONSÁGI CÉG EGY FRISSÍTÉSE OKOZTA A GONDOKAT.

A technikai problémák befolyásolták a Microsoft 365 alkalmazások és szolgáltatások elérését. A CrowdStrike kiberbiztonsági szoftvercég szerint a globális kiesés hátterében egy hibás vírusirtó-frissítés áll. A céget a Microsoft állítólag a rendszereik különböző frissítéseinek kezelésére használja. 

Nemrég arról is írtunk, hogy az Egyesült Államokban még mindig érezhetőek a leállás következményei, különösen a légi közlekedésben. Az pedig, hogy az Egyesült Államok ennyire küzd a következményekkel, még érdekesebb lehet annak fényében, hogy legfőbb világpolitikai riválisukat teljesen elkerülte ez a probléma – és nem véletlenül. 

Rovatok