Index Vakbarát Hírportál

Mindenkit sokkolt a frissen koronázott Miss Kansas, megszólította a közönségben ülő bántalmazóját

2024. július 24., szerda 14:35

Miss Kansas a megkoronázása utáni pillanatokban azonnal belevetette magát az „egészségtelen és bántalmazó kapcsolatok” felszámolásába, ugyanis a verseny utolsó fordulóján elmondott beszédében megszólította a közönség soraiban ülő bántalmazóját, és elárulta, hogy évekig volt kapcsolati erőszak áldozata.

A frissen megkoronázott Miss Kansas, polgári nevén Alexis Smith kijelentette, hogy címét a családon belüli erőszak felszámolására használja majd fel, koronázásának estéjén pedig azzal sokkolta a zsűrit és a közönséget, hogy megszólította a tömegben ülő bántalmazóját.

„Néhányan a közönségből láthatták, mennyire elérzékenyültem, hiszen a bántalmazóm ma itt van. De ez nem fog megakadályozni abban, hogy Miss Kansasként a színpadon álljak, mert én és a közösségem megérdemli az egészséges kapcsolatokat” – idézi a The Guardian a szépségkirálynő. 

A beszédéről készült videót az Associated Press szerint több mint 60 ezerszer nézték meg, Smith bátorságát Amerika-szerte dicsérik. 

A szépségkirálynő megszökött egy bántalmazó kapcsolatból

A KSNW kansasi televíziós hírcsatornának adott interjújában Smith elmondta, hogy családjában minden nő – beleértve őt magát is – átélt már családon belüli erőszakot. Elmondása szerint bántalmazó kapcsolata 14 éves korában kezdődött, és 2019-ben ért véget, miután megszökött.

A jelenleg 25 éves Alexis Smith ezután Texasba költözött, de végül úgy döntött, visszatér Wichitába, hogy megszerezze ápolói diplomáját a Newman Egyetemen.

Alexis Smith úgy fogalmazott, hogy „szemlélője, áldozata és túlélője” volt a családon belüli erőszaknak – de megfogadta, hogy a szépségkirálynő címének elnyerése után igyekszik majd fellépni ellene. Miss Kansas azóta elindította a Respect Reclaimed (Visszakövetelt tisztelet) nevű közösségi szolgálati kezdeményezést: Advocating for Healthy Relationships néven. Egy Instagram-posztban azt írta, a kezdeményezés arról szól, hogy „visszaszerezzük a hatalmunkat, és szilárdan kitartsunk mellette”.

A szívsebészeti intenzív osztályon dolgozó nővér a verseny tehetségkutató fordulójában egy hasbeszélő mutatványt adott elő, majd június 8-án nyerte el a Miss Kansas 2024 címet, valamint az ezzel járó 15 500 dolláros ösztöndíjat.

Smith a szépségverseny megnyerésével Kansast képviselheti majd a Miss America versenyen, amelyet a tervek szerint 2025 januárjában tartanak.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok