Index Vakbarát Hírportál

Drasztikus lépésre szánta el magát Putyin, halálos szerződéssel küldi a frontra az embereket

2024. július 24., szerda 14:59

Vlagyimir Putyin legújabb rendeletében 1,9 millió rubel (csaknem 8 millió forint) egyösszegű juttatást ajánl azoknak az önkénteseknek, akik beállnak a seregbe, és harcolni mennek Ukrajnába. A pénzt mindenképpen megkapják, ha harctérre vonulnak – függetlenül attól, hogy túlélik-e a küldetésüket, vagy sem –, viszont ez csak a moszkvai lakosokra vonatkozik, a vidékiek nagyjából semmit nem kapnak.

Annak érdekében, hogy minél több oroszt ösztönözzön az Ukrajna elleni háborúban való „önkéntes” részvételre, a Kreml vezetője, Vlagyimir Putyin kedden rendeletet adott ki, amelyben 1,9 millió rubel (körülbelül 7,9 millió forint) „egyszeri kifizetés formájában nyújtott szociális támogatást” ajánl fel mindenkinek, aki éves szerződést köt a védelmi minisztériummal, hogy részt vegyen az Ukrajna elleni háborújában. Az ajánlat különlegessége, hogy a pénzt attól függetlenül folyósítják, hogy a katona meddig él, feltehetően röviddel az ukrajnai bevetés kezdete után – írja a német Bild.

Ezenkívül azok a férfiak, akik jelentkeznek Ukrajnába, havonta körülbelül 1600 eurós (nagyjából 630 ezer forint) fizetést kapnak, és további bónuszokat fizetnek sebesülés vagy halál esetén.

Mivel azonban sokan nem élik túl a teljes ukrajnai szolgálatot, ezek az összegek már nem bírtak elegendő ösztönző erővel ahhoz, hogy a sorkatonák és zsoldosok mellé elegendő „önkéntest” toborozzanak. Így tehát – mint a Bild írja – most van egy „fejpénz”, amely az érintetteknek és családjaiknak kellő anyagi biztonságot nyújt – függetlenül az adott katona személyes sorsától.

A legújabb moszkvai rendelet a közösségi médiában hangos nemtetszést váltott ki az emberekből. Dmitrij Masinszkij észt katonai riporter gúnyosan kommentálta:

Moszkva rekordokat döntöget – az orosz védelmi minisztériummal egy évre vagy annál hosszabb időre kötött »halálos szerződés« aláírásának egyszeri díja most 1 900 000 rubel.

Jelzésértékű, hogy az egyösszegű kifizetés csak a moszkvai állampolgárokra vonatkozik. Az ország más, többnyire szegényebb részeiből származó önkéntes katonáknak sokkal alacsonyabb különdíjakkal vagy csak a rendes fizetéssel kell beérniük, ha kockáztatják az életüket Ukrajnában.

Rovatok