Index Vakbarát Hírportál

Új csoport került a terrorszervezetek uniós listájára

2024. július 26., péntek 18:28 | aznap frissítve

Az Európai Unió Tanácsa pénteken felvette a terrorista szervezetek uniós listájára a Bázis (The Base) nevű, 2018-ban alapított amerikai szélsőjobboldali szervezetet – derült ki a testület közleményéből.

A tájékoztatás szerint a Bázis EU-tagállamokban lévő minden pénzeszközét befagyasztották, valamint megtiltották a szervezet számára bármilyen gazdasági erőforrás rendelkezésre bocsátását is.

A Tanács azt is bejelentette, hogy egy személyt levettek a listáról, az illető ugyanis időközben meghalt, így tehát − a Bázissal együtt − jelenleg 15 természetes személy és 22 csoport, illetve jogi személy szerepel rajta.

A Rinaldo Nazzaro alapította Bázis egy, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, a Dél-afrikai Köztársaságban és Európában is aktív félkatonai szervezet, amelyet korábban már Kanada, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland is terroristaszervezetté nyilvánított.

Az álneveket is használó, régebben az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) és a Pentagonnak is dolgozó Nazzaro 2018-ban vásárol földterületeket az egyesült államokbeli Washington államban, „túlélőtáborok” szervezése céljából.

Nazzaro a csoport megalapítását követően Oroszországba költözött, ahonnan − rövid szünettel − a mai napig is irányítja a szervezet működését. Az orosz állami televízió 2020-ban közzétett egy vele készített interjút is. Maga Nazzaro tagadta, hogy szervezete neonáci ideológiát vallana, szerinte csupán „túlélésre és önvédelemre” oktatják tagjaikat.

Rovatok