Index Vakbarát Hírportál

Kamala Harris: Itt az ideje, hogy ez a háború véget érjen

2024. július 26., péntek 06:48

Itt az ideje, hogy ez a háború véget érjen – a beszámolók szerint ezt mondta Kamala Harris, miután az izraeli miniszterelnökkel tárgyalt a Fehér Házban. Az amerikai alelnök feltehetően a novemberi amerikai választáson a demokraták elnökjelöltje lesz, most „komoly aggodalmát” fejezte ki a gázai áldozatok miatt.

Kamala Harris amerikai alelnök, aki várhatóan a demokraták jelöltje lesz a novemberi elnökválasztáson, „őszinte és konstruktív” megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel – írta a BBC.

Joe Biden elnöknél keményebb hangot ütött meg: Harris elmondta, hogy világossá tette „komoly aggodalmát” a gázai áldozatok miatt, és közölte Netanjahuval, hogy nem mindegy, hogyan védekezik Izrael.

Itt az ideje, hogy ez a háború véget érjen

– mondta a Fehér Házban folytatott személyes megbeszélésük után. Majd Harris hangsúlyozta a kétállami megoldás kialakításának szükségességét, miközben felszólította az amerikaiakat, hogy legyenek tisztában a konfliktus „árnyaltságával”.

Netanjahu izraeli miniszterelnök fehér házi találkozói egy nappal azután következtek, hogy a kongresszusban szenvedélyes beszédet mondott, amelyben „teljes győzelmet” ígért a Hamász ellen – közben több ezer palesztinbarát tüntető demonstrált az izraeli parlament előtt. A kormányfőre mind a hazájában, mind külföldön nyomás nehezedik, hogy vessen véget a kilencedik hónapja tartó izraeli–gázai háborúnak.

Nem minden demokrata örült Netanjahu látogatásának

Ahogy azt korábban megírtuk, a kongresszus néhány demokrata tagja nem vett részt Netanjahu beszédén a háború elleni tiltakozásként, ugyanis az Izrael és a Hamász közötti konfliktus egyre inkább megosztóvá vált a demokraták között. Kamala Harris alelnök, aki demokrata elnökjelölt lehet, szerdán Indianapolisban volt, de csütörtökön találkozni akar Netanjahuval − árulta egy amerikai tisztviselő a CNN-nek. 

Bernie Sanders vermonti szenátor, a demokratákat támogató független képviselő azt közölte, hogy kihagyja a beszédet, tiltakozásul a Netanjahu kormánya által a Gázai övezetben folytatott „totális háború” ellen. „Netanjahut nem kellene üdvözölni az Egyesült Államok kongresszusában” – vélte Sanders egy nyilatkozatban. „Éppen ellenkezőleg, a Gázában és Ciszjordániában folytatott politikáját és a kétállami megoldás támogatásának elutasítását határozottan el kell ítélni.”

Rashida Tlaib demokrata képviselő, az egyetlen palesztin–amerikai kongresszusi képviselőnő a beszéd alatt egy táblát tartott a magasba, amelynek egyik oldalán ez állt: „háborús bűnös”, a másik oldalon pedig az: „bűnös népirtásban”.

(Borítókép: Kamala Harris 2024. július 25-én. Fotó: Kenny Holston-Pool / Getty Images)

Rovatok