Már nem csak az egyszerű polgárok menekülnek el Észak-Koreából, a távol-keleti ország külföldön szolgáló diplomatái közül is egyre többek használják fel státuszukat arra, hogy disszidáljanak. Becslések szerint legalább 31 ezren menekültek el az országból, mióta a két fél között 1950-ben háború robbant ki – mely egyébként azóta is tart, ugyanis – Phenjan és Szöul csupán tűzszüneti megállapodást kötött 1953-ban. A diplomaták beszámolóiból az derült ki, tartanak a megtorlástól, amiért nem sikerült feladataikat teljesíteniük.
„Elegem van az észak-koreai rendszerből, ennek a társadalomnak tényleg nincs jövője” – summázta az észak-koreai Ri Il-kjü , miért hagyta hátra hazáját tavaly novemberben. A diplomata Phenjan kubai nagykövetségén dolgozott tanácsosként, feladata egyebek mellett annak megakadályozása volt, hogy Dél-Korea diplomáciai kapcsolatokat létesítsen a karibi országgal. Szökése nagy figyelmet kapott a nemzetközi sajtóban, tekintve, hogy Ri Il-kjü volt a legmagasabb rangú diplomata, aki 2016 óta hátat fordított a Kim Dzsongun vezette Észak-Koreának.
A dél-koreai külügyminisztérium azonban idén februárban már arról számolt be, megállapodtak Kubával a diplomáciai kapcsolatok létrehozásában, melynek első lépéseként nagyköveteket küldenek egymáshoz. Ri Il-kjünek tehát nem sikerült feladatát teljesítenie, így forró lett a talpa alatt a talaj.
A diplomata kevesebb mint három hónap alatt tervelte ki és hajtotta végre a szökési műveletet, mely temérdek munkával járt. Elmondása szerint alaposan tanulmányozta az elődjei által használt útvonalakat. „Ha sikerült, életben maradsz, ha nem, meghalsz” – hangsúlyozta egy interjúban, hogy nagy a tétje a szökésnek, az ember ugyanis saját életét teszi kockára. Ri Il-kjü ráadásul nem is egyedül hagyta maga mögött hazáját, hanem feleségével és gyermekeivel együtt. Hozzátette: a szökés alatt végig a félelem vezérelte, mely eluralkodott rajta, ahányszor Észak-Koreára gondolt.
Noha Ri Il-kjü disszidálása nagy sajtófigyelmet kapott, az észak-koreai diplomaták már az 1990-es évek óta hagyják el hazájukat. Kvak Gil-szop, a One Korea Center vezérigazgatója, egykori hírszerző szerint az első esetet 1991-ben jegyezték fel. Koh Yung-hvan már fiatal kora óta arra készült, hogy elhagyja hazáját, a diplomatapályát is ezért választotta, tekintve, hogy olyan helyekre juthat el, ahová egy egyszerű észak-koreai állampolgár nem.
Minden bizonnyal erősítette benne az elvágyódást az is, hogy saját szemével kellett végignéznie, ahogy egykori osztálytásait a tanóra közepén hurcolták el fogolytáborba. A diploma megszerzése után a külügyminisztérium kelet-afrikai részlegénél kezdett dolgozni. A diplomata eleinte hitt benne, hogy Kim Ir Szen szocialista rendszere fog elvezetni a két Korea egyesüléséhez, idővel azonban egyre kritikusabban kezdte szemlélni a hazáját uraló rezsimet.
A következő nagy nemzetközi visszhangot kiváltó diplomataszökés 2016-ban történt: Te Yong-ho 2006-tól tíz éven át dolgozott nagykövethelyettesként Észak-Korea brit nagykövetségén. Londonban feleségével együtt élt, Oh Hje-szon szerint jelenlétüknek nemigen örültek az európai fővárosban, sokan észak-koreai kémeknek tartották őket. Végül a disszidálás mellett döntöttek, ám annak konkrét részleteit sosem hozták nyilvánosságra, félelmeikről azonban temérdek interjúban beszéltek: Oh Hje-szont aggasztotta például, hogyha hátat fordítanak Phenjannak, mi lesz majd az otthon maradt rokonaikkal.
Phenjan az elmúlt években igyekezett csökkenteni külföldi diplomáciai képviseleteit. Hivatalosan Észak-Korea diplomatái a világ 44 országában és nemzetközi szervezetében vannak jelen: Phenjan 39 nagykövetséget és két főkonzulátust működtet, továbbá az ENSZ-ben, Genfben és az UNESCO-ban képviseleti irodát tart fenn. A szám jelentősen csökkent a 2022-es adatokhoz képest, akkor még 53 nagykövetsége volt Észak-Koreának, ám tavaly több országban is bezárta külképviseleteit, köztük Nepálban, Spanyolországban, Angolában, Ugandában és Líbiában.
Az észak-koreai vezetés vélhetően a kiadásokból akart ily módon lefaragni, tartalékolva arra az esetre, ha ismét élelmiszerhiány-válság alakulna ki az országban. Korábban volt már volt ilyen eset: az 1990-es évek közepén emberek milliói haltak éhen az országban – voltak, akik az éhínségnek estek áldozatul, de voltak olyanok is, akik az azzal kapcsolatos betegségek miatt vesztették életüket. Észak-Korea gazdasági helyzete már akkor sem volt túl jó állapotban, különösen a Szovjetunió összeomlását követően, az utóbbi években pedig a Covid-világjárvány rótt túl nagy terhet a költségvetésre. Dél-koreai jelentések szerint még a diplomaták fizetését is jelentősen csökkentették, volt, aki egyszerűen „nyakkendős koldusoknak” nevezte őket, utalva arra, mennyire alulfizetett munkavállalókról van szó.
A nagykövetségek bezárása ugyanakkor még kapóra is jöhetett Phenjannak, tekintve, hogy az utóbbi időben megsokasodott a disszidáló diplomaták száma – állítják szakértők. Nam Szung-vok, a szöuli Koreai Egyetem munkatársa szerint az észak-koreai diplomáciában nagy szerkezeti átalakítások zajlanak, melyek célja többek közt, hogy a diplomatákra nyomást gyakorolva „hazakényszerítsék” őket. A szakértő az intézkedések között említette a fizetések csökkentését.
Észak-Korea gyakran kerül a címlapokra brutális büntetési módszerei miatt: nem ritkák a kivégzések sem, vagy az életfogytig tartó fogolytáborok. A halálbüntetéshez pedig olyan „bűncselekmények” is elegendők, mint például dél-koreai filmek vagy sorozatok nézése, terjesztése, de 2020-ban például a karantén megsértése miatt lőttek agyon egy tisztviselőt, 2019-ben pedig jóslás miatt végeztek ki két nőt.
A diplomaták belegondolni sem mernek abba, mi vár rájuk, ha nem sikerül teljesíteni feladatukat – mint például Ri Il-kjü esetében Kuba és Dél-Korea közeledésének megakadályozását. Korábban olyan hírekről is lehetett hallani, hogy miután 2019-ben Észak-Korea és az Egyesült Államok hanoi csúcstalálkozóján nem született megállapodás a vezetők között, diplomatákat végeztek ki vagy bocsátottak el állásukból – márpedig egy külügyminisztériumi állás a diktatórikus országban a ranglétra tetejét jelenti. Nem kizárt, hogy a csúcstalálkozó kudarca miatt távolították el hivatalából Ri Jong-ho külügyminisztert is, akinek még a kivégzését sem tartották kizártnak akkoriban, ám végül dél-koreai hírek szerint a mezőgazdasági minisztériumba helyezték át, családját viszont fogolytáborba küldhették.
A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója.
(Borítókép: Észak-koreai katonák szolgálatban az Észak- és Dél-Koreát 1953 óta elválasztó katonai demarkációs vonalon. Fotó: Alain Nogues / Alain Nogues / Corbis / Getty Images)