Az nem kétséges, hogy Irán – hasonlóan az áprilisi megtorló válaszcsapásához –, ezúttal is betartja, amit ígér és a Teherán szívében végrehajtott tűpontos izraeli terrorcsapást a maga eszközeivel megtorolja. A kérdés inkább az, hogy mikor és mekkora erővel akar Irán odacsapni, illetve, hogy iráni katonák részt vesznek-e ebben, vagy csak az iszlám köztársasághoz hű külföldi síita milíciák.
Amerikai hírszerzési források már a hétvégén azt rebesgették, hogy akár a hét elején készülni lehet az iráni válaszcsapásra Izrael ellen. Éppen ezért már Izraelben van az Egyesült Államok Közel-Keletért felelős tábornoka, Michael Kurilla, elsősorban azért, hogy igyekezzen mielőbb összekovácsolni egy olyan nemzetközi és regionális katonai szövetséget, amely az áprilisi iráni támadást gyakorlatilag kivédte. A helyzet és a nemzetközi légkör azonban az elmúlt négy hónapban alaposan megváltozott, és nem Izrael javára.
Ebben a helyzetben érdekes végigvenni, hogy Izrael szomszédjai most éppen milyen politikát folytatnak, és milyen viszonyban vannak a zsidó állammal.
Az arab alkotmányos monarchiának nem könnyű. Amint térképünkön is látszik, egyfelől határos Izraellel, másfelől pedig a tízmilliós országban több mint kétmillió palesztin származású ember él. Számukra a palesztin államiság továbbra is fontos kérdés és ezzel az ország irányítói is tisztában vannak. Ugyanakkor nagyon szoros szálak fűzik Izraelhez és az Egyesült Államokhoz. Jordánia volt – Egyiptom után – a második arab állam, amely elismerte Izraelt, és békemegállapodást kötött vele 1994-ben.
Izraellel például szorosan együttműködik az arab államok által vitatott hovatartozású Al-Aksza-mecset biztonságának fenntartásában és megőrzésében Jeruzsálem történelmi óvárosában.
2021-ben kötött Jordánia egy védelmi együttműködési megállapodást az USA-val, amely onnantól kezdve lehetővé tette az amerikaiak számára, hogy a királyság légterét szabadon használják, illetve katonai járműveikkel bármerre mehetnek, és mindemellett még katonai támaszpontjuk is van Jordániában.
Idén áprilisban, amikor Irán először indított megtorló rakéta- és dróntámadást Izrael ellen a jordán légtéren át, és ezek jelentős részét a jordán légvédelem leszedte, sokan ezt árulásként élték meg. Bár Jordániának van diplomácia kapcsolata Iránnal, azonban ez meglehetősen hűvös. Még annak ellenére is, hogy nemrégiben a jordán külügyminiszter Teheránban járt, hogy megpróbálja megakadályozni egy regionális konfliktus kialakulását.
Az Abdel Fattáh esz-Szíszi tábornok meglehetősen autoriter irányítása alatt lévő szomszédos Egyiptom sincs egyszerű helyzetben. Egyiptom volt az első arab ország, amely 1979-ben békét kötött Izraellel, ám azóta is kínosan egyensúlyoz a saját nemzeti érdeke, valamint a Sínai-félszigeten tapasztalható bizonytalanság és a palesztin ügy támogatása között. Erre mutat rá egy nemzetközi elemzőcég, a Crisis Group legutóbbi elemzése is. Sommás megállapítása szerint Kairó ezért nem hajlandó közvetlen felelősséget vállalni a Gázai övezetben kialakult helyzetért, miközben azért nyakig benne van a válság diplomáciai úton kezdett rendezésében és támogatja a kétállami megoldást.
A közös határon egészen az október 7-i Hamász-támadásig hagyományosan jó volt a biztonsági és gazdasági együttműködés Izraellel. Azonban a gázai–egyiptomi határon fekvő rafahi átkelőváros elfoglalása és megszállása kínos helyzetbe hozta Egyiptomot. Az egyiptomi hadsereg tartotta eddig ellenőrzése alatt ezt a határszakaszt, amelyet az izraeliek most elfoglaltak. Ez pedig azért gond Kairó számára, mert mindenképpen el akarja kerülni, hogy palesztin menekültek százezrei érkezzenek Egyiptomba, rengeteg Hamász-követő radikálissal.
Az egyiptomi kormány korábban nem támogatta a Hamászt, amelyre iszlamista szervezetként, ezáltal pedig a belső rendre jelentett fenyegetésként tekintett. Azonban ez a hozzáállás az utóbbi időben némileg változott, hiszen Egyiptom fontos szerepet játszott az eddigi tűzszüneti tárgyalásokon Izrael és a Hamász között.
2023 óta Kairó kapcsolatai Teheránnal némileg javultak, bár továbbra is meglehetősen hűvös a viszonyuk.
Az ország ugyan parlamentáris demokrácia, azonban 2020 óta nincs megválasztott kormánya, az ország gazdasága romokban, és lakói már megcsömörlöttek az örök háborúskodástól. Korábban a kormányzatban mindig jelen voltak az országot alkotó legfontosabb vallási és etnikai csoportok képviselői.
Az Irán által életre hívott Hezbollah politikai vonala már pártként is jelen van a libanoni politikában és törvényhozásban, elsősorban a síita érdekeket képviseli. Viszont, hogy fenntartsa a kínos status quót, eddig mindig figyelembe vette az ország többi erőteljes politikai és vallási csoportjának érdekeit, így a libanoni keresztényekét, a szunnita muszlimokét és a drúzokét.
Ugyanakkor jelen van az ország Izraellel határos déli részén a Hezbollah katonai szárnya is, amelyet az Egyesült Államok és az európai országok zöme terrorista szervezetként tart számon. Ez az erő azonban felszereltségében jóval felülmúlja a libanoni hadsereget. Ám a libanoniak többsége nagyon nem szeretné, ha a Hezbollah újabb fegyveres konfliktusba keveredne Izraellel.
Az emberek tisztában vannak azzal, hogy ők nem nagyon tudják befolyásolni a Hezbollahot, amely kizárólag Teheránra hallgat, és egyben része a regionális iráni katonai networknek, az „Ellenállás tengelyének”, amelyet Izrael- és Amerika-ellenes céllal hoztak létre és tartanak fenn az irániak több közel-keleti államban.
Mondhatjuk azt is, hogy ezen proxyerők, köztük elsősorban a libanoni Hezbollah, de a gázai Hamász, a palesztin Iszlám Dzsihád és a jemeni húszik felhasználása az iráni külpolitika védjegye. Teherán persze azt állítja, hogy bár támogatja az ilyen „ellenállási erőket”, azok azonban önállóan cselekszenek.
Irán egyik legfontosabb külpolitikai célkitűzése az úgynevezett „síita félhold” erősítése, ami annak szimbóluma, hogy Szaúd-Arábiával szemben regionális hatalomra tör. A Közel-Keleten a síiták kisebbséget képeznek a muszlimokon belül, és a térképen a síiták által lakott országok, Libanon, Szíria, Irak, Irán, Bahrein, egy félhold alakját öltik.
Szíria gyakorlatilag Izrael 1948-as kikiáltása óta háborúban áll a szomszédos zsidó állammal. Ugyan a Golán-fennsík 1967-es elfoglalása, majd 1973-as sikertelen szíriai visszafoglalása óta szórványos lövöldözés mindig volt a két ország között, azonban nagyobb harci cselekmény nem történt.
Irán – hasonlóan Moszkvához – az országban 13. éve dúló polgárháborúban a diktátor Bassár el-Aszadot támogatta és tartotta hatalmon. Ezért hálából Szíria engedi, hogy Teherán az ország egy részére toborzó és kiképző központként tekintsen és Irán-barát fegyvereseit ott állomásoztassa, az Irakból érkező síita milíciákkal együtt.
Izrael Szíria-ellenes akciói a 2023. október 7-i támadás után sűrűbbé váltak, majd idén áprilisban a szíriai fővárosban, Damaszkuszban sebészi pontossággal végrehajtott rakétatámadással likvidálták a térség Irán-barát katonai csoportjaiért felelős iráni parancsnokot és néhány emberét. Ez váltotta ki Irán első, átfogó – rakétákra és drónokra szorítkozó – válaszcsapását Izrael ellen.
Irakot jelenleg többségében síita muszlim politikusokból álló kormány irányítja. Az ország az utóbbi tíz évben egyértelműen közeledett Iránhoz, viszont a palesztin kérdésben törésvonalak látszanak.
A közel-keleti államban van jónéhány fegyveres csoport, amely Teherán irányítása alatt áll, és ha kell, nem fél megtámadni amerikai bázisokat, amint tették azt az év elején.
Az ugyancsak az „Ellenállás tengelyéhez” tartozó szervezetek tevékenységét az iraki kormányzat és a biztonsági erők vagy szemet hunyva tudomásul veszik, vagy gyakran nem is tudnak a létezésükről.
Az elhúzódó polgárháború miatt Jemen megosztott ország, míg délen, adeni székhellyel működik a nemzetközileg elismert kormány, addig az északi részt a síita húszik tartják ellenőrzésük alatt.
A húszikat egy arab koalíció segítségével a szomszédos Szaúd-Arábia próbálta megregulázni – nem sok sikerrel. Végül 2022 elején tűzszünetet kötöttek, azóta viszonylagos nyugalom van a két ország között.
A húszik szintén Irán proxyerői, részei az „Ellenállás tengelyének”. Támogatják a Hamászt, és azt terjesztik, hogy Izrael a Közel-Kelet instabilitásának az oka, és ellenzik az amerikai jelenlétet a térségben. Azért, hogy komolyabban vegyék őket, – tavaly november óta – iráni gyártmányú rakétákkal kezdték el lőni a Vörös-tengeren áthaladó és elsősorban amerikai, illetve izraeli zászlók alatt működő kereskedelmi hajókat, ami aztán tavasszal kemény amerikai válaszcsapásokhoz vezetett. A húszik – közepes hatótávolságú rakétáikkal – többször is célba vették Izraelt, és a Vaskupola ellenére néhány rakéta el is érte a zsidó állam területét.
Ezek az önkényuralmi rendszerek jóval gyakorlatiasabb megközelítéssel élnek ebben a konfliktusban. A háború előtti időkben is ellenségként tekintettek Iránra, és elkezdték a kapcsolatok rendezését Izraellel. 2020-ban az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein is diplomáciai kapcsolatokat létesített a zsidó állammal, az amerikai kezdeményezésre létrejött Ábrahám-megállapodások keretében. A következő ország ebben a sorban Szaúd-Arábia lett volna, ám Izrael megtámadása tavaly októberben megakasztotta ezt a folyamatot.
Az tény, hogy bár jelenleg tűzszünet van a szaúdiak és a húszik között, azonban az egyre militánsabb, agresszíven fellépő jemeni kisebbség ismét lángra lobbanthatja a fegyveres konfliktust a két ország között.
Katar a középutas. Eddig kerülte a kapcsolatok rendezését Izraellel, de már az 1990-es évek óta szép csendben kereskednek egymással. Ugyanakkor az elmúlt években befogadták szinte a teljes Hamász-vezérkart, akik meglepően fényűző életet éltek az Öböl menti miniállamban. Nem véletlen az sem, hogy Katar – Egyiptomhoz hasonlóan – kulcsszerepet játszott a Hamász és Izrael között létrejött tűzszünetben, és jelenleg dolgozik a túszok szabadon bocsátásán, illetve egy következő tűzszünet meghirdetésén.
(Borítókép: Izraeli katonák aknavetővel lőnek a Gázai övezet közelében 2024. január 3-án. Fotó: Maja Hitij / Getty Images)