Index Vakbarát Hírportál

Zavargások és fejetlenség – belső harcok foglalják le a brit konzervatívokat

2024. augusztus 11., vasárnap 06:23

Két éven belül már a harmadik pártelnökválasztást fogják tartani a nemrég óriási választási vereségbe futott Konzervatív Pártban. Végül hatan fogják megmérettetni magukat, akik közül hárman centristák, hárman pedig a párt jobboldali szárnyához tartoznak. Miközben mindannyian a párt egyesítését és nyugalmat ígérnek, azt teljesen másképp érnék el, ráadásul a párt belső megosztottsága mellett a szavazóik elvesztésével és a pártra veszélyt jelentő Nigel Farage fémjelezte Reform UK-val is foglalkozni kéne.

Július 4-én tartottak parlamenti választásokat az Egyesült Királyságban, ahol az egyetlen kérdés az volt, a toryknak is nevezett Konzervatív Párt mennyire fog kikapni a Munkáspártot egyfajta harmadik utas neoliberális helyre kormányzó Keir Starmerrel szemben.

A választás előtt voltak olyan becslések, amelyek szerint a toryk 14 év kormányzás után talán 100 mandátumot sem érnek el. Ezt a megaláztatást végül sikerült elkerülni, de a 121 megszerzett mandátumszámuk így is azt jelenti, hogy 251-et veszítettek, ráadásul több országosan is ismert, tapasztalt képviselőjük búcsúzik el a brit parlament alsóházától.

Nem meglepő módon Rishi Sunak egykori kormányfő és pártelnök a választás másnapján benyújtotta lemondását, hogy az immáron ellenzékivé váló párt más vezetésével próbálja meg újraépíteni magát a Boris Johnson 2022-es lemondása óta identitásában és erejében is megtépázott pártot.

Ráadásul a jelöltek nem túl egyszerű feladatra vállalkoznak,

hiszen miközben a belső harcoktól régóta hangos pártot egyesíteni kellene, majd egy kormányzóképes alternatívát kéne felmutatni a Munkáspárttal szemben, a Nigel Farage fémjelezte Reform UK épp jobbról próbálná előzni a pártot. Erre a július végi határidőig végül hatan vállalkoztak, akik közül először szeptember végén négyre, október közepén kettőre csökkentik a jelöltek számát, hogy a győztest majd november 2-án hozzák nyilvánosságra.

De kik indulnak, milyen ígéretekkel próbálják megszerezni képviselőtársaik bizalmát, és mekkora az esélyük, hogy végül átvegyék a pártelnöki széket?

Kemi Badenoch

A 44 éves egykori kereskedelmi miniszter nem először fut neki a pártelnökválasztásnak, hiszen Boris Johnson 2022-es bukása után már egyszer megpróbálkozott, ahol végül a negyedik helyet érte el.

Badenoch a Johnson-, majd az őt követő kérészéletű Liz Truss-kabinetben, illetve Rishi Sunak kormányában is különböző pozíciókat töltött be.

Kereskedelmi minisztersége alatt egyben a nőkért és egyenlőségért felelős miniszter is volt, ahol a transzjogok kapcsán tett kijelentései miatt népszerűvé vált a párt jobboldali és szélsőjobboldali részén, mivel azok kiterjesztését ellenezte.

azonban Karrierje során több botránya is volt, emellett ellenségeket is szerzett a párt centrista szárnyán belül, ami nem biztos, hogy jó ajánlólevél.

Ennek ellenére Badenochot az egyik legerősebb jelöltként tartják számon, aki népszerű kollégái körében is. Indulásának bejelentésekor harciasan arról beszélt, hogy a párt megérdemelte a vereséget, mert inkoherens volt a szakpolitikákat illetően, emellett pedig azzal vádolta meg a korábbi tory miniszterelnököket, hogy az Egyesült Királyság egyre liberálisabbá vált, és engedte, hogy az identitáspolitikai harcokat elveszítsék a Munkáspárttal szemben.

Vele a párt egyébként még inkább jobbra tolódna. Ő maga azzal kampányol, hogy 2030-ig teljesen megújítaná a pártot – hogy erre végül kap-e felhatalmazást, a jövő és képviselőtársaik döntik el.

Robert Jenrick

Jelenleg pole-pozícióból Robert Jenrick, korábbi migrációért felelős miniszter indul. Miközben a 42 éves politikus korábban a centrista Rishi Sunak egyik legnagyobb támogatójának számított, az évek alatt jobbra tolódott,

többek között azért mondott le a migrációért felelős miniszteri posztjáról, mert szerinte a bevándorlókat Ruandába kitoloncoló törvény nem volt elég radikális.

Legfőbb ígérete, hogy a Farage-féle Reform UK-hoz távozó konzervatív szavazókat visszaszerzi a toryk számára, ráadásul lényegében már május közepe óta kampányol a pártelnöki székért. Részben ennek is köszönhető, hogy a bukmékerek szerint Sunak lemondásának pillanatában még a harmadik helyen volt, augusztus elejére azonban már neki van a legnagyobb esélye, miközben egy közvélemény-kutatás szerint jelenleg második helyen áll Badenoch mögött.

Egyébként Badenochhoz hasonlóan ő is jobbra tolná a pártot, többek között azt ígérve, hogy miniszterelnökként kiléptetné az Egyesült Királyságot az emberi jogok európai egyezményéből, valamint évi százezer főben maximalizálná a bevándorlást. Mindkettő olyan szakpolitikai ígéret, ami korábban a párt brexiter, most már inkább jobboldali-szélsőjobboldali szárnyának tetszik.

Tom Tugendhat

A három centrista jelölt közül a legnagyobb esélye a korábbi védelmi miniszternek, Tom Tugendhatnak van, az utolsó két talpon maradt jelölt egyike ő lehet majd.

Az 51 éves politikus Badenochhoz hasonlóan elindult 2022-ben, ahol végül ötödik lett. Akkor azzal kampányolt, hogy vele a párt és az ország tiszta lappal kezdhetne, és személye lenne a híd, ami a brexit következtében eltűnt.

2016-ban maradáspárti volt, 2021-ben pedig kritizálta, hogy a NATO elhagyta Afganisztánt, ráadásul a jelenlegi két legnagyobb esélyes, Badenoch és Jenrick helyett nem azt ígéri, hogy visszahódítja a Reform UK-hoz távozó szavazókat, hanem azzal támadja Farage-ot, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök trójai falova Nagy–Britanniában.

Ugyanakkor hiába számít centristának, ő is azt ígérte, hogy kiléptetné az országot Az emberi jogok európai egyezményéből, amennyiben miniszterelnök lenne

– reményei szerint ezzel akarja megszólítani a párt jobboldali-szélsőjobboldali részét.

Ezenkívül szerinte a párt támogatóit szakpolitikai sikerekkel lehetne visszahódítani, mivel a toryk akkor győznek, ha betartják az ígéreteiket, azaz – ellentétben Jenrickkel vagy Badenochhal –, ő identitáspolitikai kérdések helyett szakpolitikai tervekkel próbálna kormányzói alternatívát felépíteni, bár az egyezményből való kilépés alapvetően identitáspolitikai kérdés. Hogy ez sikerülhet-e, jelenleg nem tudni, hiszen centristaként kéne meghódítania a jobboldali párttagokat, akik jelenleg a Munkáspárt helyett jobban tartanak a Reform UK térnyerésétől. Sokan úgy gondolják, hogy a toryk akkor lehetnek ismét sikeresek, ha leuralják a jobboldalt, az egyébként tíz évig katonaként szolgáló Tugendhat pedig nem biztos, hogy ezt meg tudná lépni.

James Cleverly

Az egyik legnagyobb tapasztalattal James Cleverly korábbi külügyminiszter rendelkezik az induló jelöltek között, aki Boris Johnson miniszterelnöksége alatt a párt igazgatója is volt, miközben a külügy- mellett belügy- és oktatásügyi miniszter is volt az elmúlt három tory kormány alatt.

Az 54 éves politikus volt az első, aki bejelentette indulását, és eddig leginkább azt ígérte, ő egyesíteni tudná a pártot, majd pedig egy olyan kormányzó alternatívát nyújtana, ami a Reform UK-hoz pártolt konzervatív szavazók mellett a Liberális Demokraták és a Munkáspárt szimpatizánsait is megszólítaná, ami összességében elég nagy vállalás.

Annak ellenére, hogy az egyik legtapasztaltabb jelölt, nem ő számít a legesélyesebbnek, hiszen a múltban többször is voltak vitatott kijelentései.

Ilyen volt, amikor a katari vébén azt mondta az angol LMBTQ-szurkolóknak, hogy legyenek tisztelettudók a házigazdákkal, vagy amikor egyszer azon viccelődött, hogy egy Downing streeti partin drogot tett felesége italába.

Azonban, ami leginkább gyengítheti az esélyeit, hogy a ruandai tervről korábban azt nyilatkozta, hogy az egy „rohadt őrült” ötlet, ami a párt jobbszélének nem tetszhet. E kijelentését egyébként hivatalosan nem is tagadta le.

Priti Patel

Boris Johnson korábbi belügyminisztere is a párt jobboldali részéhez sorolható, ugyanakkor Jenrickhez vagy Badenochhoz képest moderáltabb nézeteket vall, annak ellenére, hogy az utóbbi két évben egyébként hátsó soros képviselővé vált. (A brit politikában azt nevezik hátsó soros képviselőnek, aki nem ért teljesen egyet saját pártjának vezetésével, ezért belső ellenzéknek számít a párton belül.)

Az 52 éves Pratel az egyik legrégebbi képviselő, legelőször 2010-ben szerzett mandátumot. Bejelentésekor azt ígérte, egyesítené a pártot, és vezetésével a toryk elkerülnék a belső harcokat, a drámát és az egymásra mutogatást.

Alapvetően szakpolitikai kérdésekkel szeretné újjáépíteni a pártot, és bejelentésekor is belügyminiszterként elért vélt vagy valós érdemeit sorolta, valamint lojalitását.

Patel leginkább arra játszik, hogy a többi jobboldali jelölthöz képest ő nem annyira jobboldali, ám még számukra is elfogadható,

azaz egyszerre próbálna egyfajta kompromisszumos jelölt lenni a párt centruma és szélsőjobboldala között.

Jelenleg nem tudni, hogy ez beválhat-e, hiszen a jelöltek közül csak ő és Jenrick nem tagja az árnyékkormánynak, ráadásul az utóbbi két évben hátsó soros képviselő volt. Emellett kérdéses, hogy a centristák és/vagy a jobboldal is beállna-e mögé, hiszen első körben mindenki a saját jelöltjeit szeretné a pártelnöki székben látni. Azaz Pratelnek valahogy ki kéne emelkednie a három moderált és a két jobboldali jelölt közül, ha lendületet szeretne szerezni, és bejutni az utolsó fordulóba.

Mel Stride

A verseny legváratlanabb indulója Mel Stride, annak ellenére, hogy a korábban miniszteri pozíciókat is betöltő 62 éves politikus Pratelhez hasonlóan már 2010 óta képviselő.

A jelöltek közül ő a leginkább centrista, Sunak nagyon szoros szövetségese volt miniszterelnöksége alatt.

A párt egyesítése mellett a szavazók bizalmának visszaszerzésével kampányol, mivel szerinte a párt teljesen elvesztette a britek bizalmát és a reputációjukat, mi több, a kompetensség látszatát is.

Azonban jelenleg az esélytelenek nyugalmával indul, hiszen semmi olyat nem ígér, ami a párt jobb szárnyának tetszene – azonkívül, hogy ő is azt állítja, nem lennének belső harcok. Ugyanakkor a választási kampány során vállalt médiaszereplései akár az alkalmasságát is bizonyíthatják párttársai felé.

Nehezíti a helyzetét, hogy ugyan megőrizte mandátumát, ám nem szerepelt túl jól a választáson: mindössze 61 szavazattal sikerült megmentenie munkáját, ez pedig nem túl jó ajánlólevél a párton belül.

Hogyan tovább, toryk?

Mint fentebb írtuk, a jelölteknek július végéig kellett bejelenteniük indulásukat, emellett pedig a jelöltség megszerzéséhez tíz képviselő ajánlását összeszedni – ez végül a fenti hat személynek sikerült. Meglepetésre nem indult például a sokáig pártelnöki ambícióit építő Suella Braverman vagy a belső választásokon korábban kétszer is elinduló Jeremy Hunt.

A jelöltek a háttérben már elkezdték kampányaikat, hiszen a szeptember 29-e és október 2-a között megrendezett konferenciára a két legkevesebb szavazatot szerző jelölttől már elbúcsúznak. A négy legjobb a konferencián felszólalva érvel majd maga mellett.

A konferencia után egy héttel újabb két jelölttől búcsúznak el, hogy az utolsó kettő egészen október 31-ig küzdjön meg egymással, amikor a képviselők döntenek arról, ki legyen a vezetőjük az elkövetkezendő években, terveik szerint a következő választásokig.

Egyébként az elmúlt időszakban nem volt túl jó a párt vezetőjének lenni, hiszen az elmúlt két évben ez már a harmadik pártelnökválasztás lesz.

Ráadásul a párton belüli ellentétek mellett a párt támogatottságának földbe állásával, és a Reform UK jelentette veszéllyel is foglalkozni kéne az új pártelnöknek, csakhogy ezek egyáltalán nem egyszerű feladatok.

Mint írtuk, a bukmékerek szerint a legjobb esélye Robert Jenricknek van, az ő győzelme esetén fizetnének a legkevesebbet, ám a Telegraphon közölt közvélemény-kutatás szerint jelenleg

ez még mindig Badenoch versenye, hiszen jelenleg őt támogatják leginkább a párttagok.

Badenoch a legfrissebb kutatás szerint 33 százalékponton áll, utána Jenrick 19-en, míg a dobogó harmadik fokán jelenleg Tugendhat és Cleverly áll 10–10 százalékponttal. Őket követi Patel 8 százalékponttal, míg a sort Stride zárja 2 százalékpontos eredményével, de a válaszadók 18 százaléka vagy nem tudta, vagy nem akarta elárulni, jelenleg kit szeretne a párt élén látni novembertől.

(Borítókép: Rishi Sunak a Downing Street 10-ben 2024. április 14-én, Londonban, Angliában. Fotó: Benjamin Cremel fotója / WPA Pool / Getty Images)

Rovatok