Index Vakbarát Hírportál

Megnyerhetik az F–16-osok a háborút Ukrajnának?

2024. augusztus 12., hétfő 06:10

Az ukrán hadsereg úgy várta az F–16-os vadászgépek átadását, mint amelyek meg tudják változtatni a háború menetét. Ezeknek a kifinomult eszközöknek az üzemeltetése azonban sok kihívással is jár.

Jobb későn, mint soha. Az orosz invázió 2022. februári kezdete óta kéri Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke az F–16-os vadászgépeket. Az első tíz (az esetleges 79-ből) július utolsó napján érkezett meg Ukrajnába, egy évvel azután, hogy a vonakodó Biden-kormányzat végre zöld utat adott európai szövetségeseinek, hogy átadják azokat. 2024 végére Ukrajna 20 amerikai gyártmányú vadászrepülőgépet fog használni. A többi, a Dánia és Hollandia által vezetett úgynevezett F16-os koalíció által ígért darab 2025 folyamán érkezik meg.

Ben Hodges, az Európában állomásozó amerikai erők egykori parancsnoka szerint nagy az aggodalom amiatt, hogy milyen sokáig tartott a repülőgépek Ukrajnába juttatása. Szerinte annak egyik oka, hogy miért nem áll rendelkezésre elegendő számú F16-os, az ukrán pilóták kiképzési kvótáinak „szánalmas” szűkössége – amely „a kormányzat politikai döntése volt”. A nyelvi nehézségek szintén hozzájárultak a problémához. Ukrajnának kiváló, harcedzett pilótái vannak. De az F16-osok, még ezek a viszonylag régi példányok is, nagyon különböznek és sokkal összetettebbek, mint a szovjet korabeli Mig29-esek és Szuhoj27-esek, amelyekhez hozzászoktak.

Egy másik tényező az volt, hogy a fogadásukhoz szükséges infrastruktúra kiépítéséhez időre volt szükség. Ezek a repülőgépek több karbantartást igényelnek, mint orosz megfelelőik. A fedélzeti mérnököknek ugyanannyi képzésre van szükségük, mint a pilótáknak (még akkor is, ha néhány nyugati civil vállalkozó szinte biztosan van Ukrajnában). A javítás és karbantartás egy részét a szomszédos NATO-országokban, Lengyelországban és Romániában is elvégezhetik, ami azonban eszkalációt okozhat az oroszok részéről – írja a The Economist

Egyelőre csak néhány gép érkezik Ukrajnába

Mekkora előnyt jelentenek majd valójában az F16-osok? Douglas Barrie, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének légierő-szakértője úgy véli, hogy a legfontosabb azonnali érték a morál erősödése. Mivel kevés érkezik belőlük, az ukránok óvatosan fogják használni őket, hogy elkerüljék a veszteségeket, amelyek fontos háborús propagandát jelentenének Oroszországnak.

Az F16-os típusok, amelyek most kezdtek el Ukrajnába érkezni, egyértelmű előrelépést jelentenek a Szovjetuniótól örökölt szovjet korabeli repülőgépekhez képest, mivel jobb radarokkal és nagyobb hatótávolsággal bírnak.

Mindazonáltal az ukrán várakozásokkal ellentétben nem tudják megváltoztatni a háború kimenetelét.  

Az Atlantic Council elemzése szerint az egyik legfontosabb dolog a mennyiség kérdése. Ukrajna eddig csak egy maroknyi F16-ost kapott, és 2024 végéig összesen 24 repülőgép érkezése várható. Hogy ezt a számot kontextusba helyezzük, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az elmúlt hetekben kijelentette, hogy az orosz légi fölény hatékony ellensúlyozásához országának 128 darab F16-os repülőgépből álló flottára lenne szüksége. Eddig Belgium, Dánia, Norvégia és Hollandia vállalta, hogy nyolcvan F16-os repülőgépet szállít Ukrajnának, de nincs egyértelmű időkeret a szállításokra vagy a további pilóták kiképzésére vonatkozóan.

Ukrajna új F16-os flottája ráadásul valószínűleg korlátozott számú fegyverrel fog rendelkezni, mivel a partnerországok eddig főleg rövid hatótávolságú lőszerek biztosítására tettek ígéretet. Továbbra sem világos, hogy Kijev számíthat-e nagyobb hatótávolságú csapásmérő képességekre. Ukrajna új repülőgépeinek hatékonyságát a nyugati fegyverek Oroszországon belüli célpontok elleni használatára vonatkozó korlátozások is csökkentik.

Rengeteg tapasztalatra van még szükség

Míg a nyugati tüzérségi rendszerek sikeres ukrajnai integrációja taktikai és műveleti kihívások elé állítja Oroszországot, az F-16-osok hadászati stratégiába való integrálása már egy más nagyságrendű feladat. 

Évekbe fog telni, amíg az ukrán légierő elegendő tapasztalatot gyűjt össze ahhoz, hogy a gépekkel hatékonyan hajtson végre harci feladatokat. Ha azonban megfelelő levegő-föld lőszerekkel látják el őket, akkor hamarosan képesek lesznek nagy hatótávolságú csapásokat végrehajtani. A Center for Strategic and International Studies elemzése szerint egy gyakorlott F16-os pilóta kiképzése hosszú időt vesz igénybe. Az amerikai légierő vadászpilótáinak képzési ideje például a kezdeti repülési kiképzéstől a harcképes minősítésig három-négy évet vesz igénybe. A teljes képzési idő négy-öt évre nő, ha figyelembe vesszük a harci taktikákhoz nélkülözhetetlen vezetői képzést is. Bár az ukrán vadászpilóták már rendelkeznek alapvető repülési készségekkel, az alapvetően más pilótafülkével és műszerelrendezéssel rendelkező, eltérő mérnöki koncepciók alapján tervezett repülőgépekhez való alkalmazkodás másfajta gondolkodásmódot igényel. Ez azt jelenti, hogy a tapasztalt vadászpilótáknak is időre lesz szükségük a hatékony átálláshoz. Ráadásul a szovjet korszak vadászgépein szerzett repülési tapasztalataik nem feltétlenül fognak nettó előnyt jelenteni az F16-os vezérlésének elsajátításához. 

Nagyon komoly szerepet játszik a logisztika

Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásról szóló nyilvános vitákban – különösen az olyan rendkívül kifinomult platformok esetében, mint az F16-osok – néha elsikkad az a tényező, hogy a különleges képzettséggel rendelkező karbantartók létfontosságú szerepet játszanak abban, hogy ezek a repülőgépek és fegyverrendszereik biztonságosan és sikeresen működjenek nagy intenzitású harci környezetben.

Minden egyes F16-os repülőgéphez jelentős méretű karbantartási és logisztikai lánc tartozik, egy olyan támogató személyzet, amely kíséri a gépet, hogy azt repülőképes állapotban tartsa. Egy tipikusan tizenkét repülőgépből álló egységnek közel 250 karbantartóra van szüksége ahhoz, hogy használható maradjon. Ezek közé tartoznak a szerelők és a szerkezeti problémákkal foglalkozó szakemberek, a személyzeti vezetők és a lőszerbetöltők. A műveleti sikerek biztosításához hírszerzési elemzők és tűzvezetési szakértők hatékony csapatára van szükség. Eközben a biztonságos földi műveletek biztosításához szükség van a helyszíni vészhelyzeti személyzetre, beleértve a tűzoltókat és az orvosokat is. Ukrajnának azt is biztosítani kell, hogy föld-levegő rakétavédelmi rendszereket telepítsen az F16-osok állomáshelyének közelében. Oroszországnak ugyanis szimbolikus és operatív okokból is érdeke lesz megtámadni minden olyan F16-ost, amely hosszabb ideig a földön tartózkodik – közli az Council on Foreign Relations think-tank. 

Mire lehet használni az új gépeket? 

A repülőgépek fő szerepe, különösen az első időkben valószínűleg a légvédelem támogatása lesz. Tekintettel arra, hogy Oroszország havi kapacitása Ukrajna elleni rakétacsapásokhoz alacsony, csak néhány F16-osra van szükség az ukrán légtérbe belépő cirkálórakéták elfogásához, ami szükséges tehermentesítést jelent Ukrajna túlterhelt földi légvédelmi rendszereinek. Egyes kommentátorok kiemelték az F16-osok képességét cirkálórakéták és más lőszerek, például a Storm Shadow rakéták bevetésére csapások és elfogás céljából. Ezek a fegyverek azonban ritkák, és az F16-osok csak korlátozottan biztosítanak további kapacitást, hacsak Ukrajna nem kap nagy mennyiségű levegő-föld lőszert.

A Rand Corporation elemzése szerint, amint Ukrajna jártasságot szerez az F16-osok kezelésében, a következő feladat az orosz föld-levegő rakétarendszerek elpusztítása lesz, amely a távolsági csapásoknál sokkal bonyolultabb feladat. Ezeknek a rendszereknek a megsemmisítése kulcsfontosságú Ukrajna számára a helyi légi fölény megszerzéséhez, javítva ezzel drónjainak és szárazföldi erőinek túlélőképességét.

Megnyerhetik Ukrajnának az F16-osok a háborút? Nem. Csak a szárazföldi győzelmek és a komoly orosz veszteségek fogják Putyint tárgyalásra kényszeríteni. A legfontosabb támogatás, amit Ukrajnának kell szállítani, továbbra is a tüzérségi rendszerek és lőszerek, az orvosi felszerelések, a gyalogsági fegyverek, a szárazföldi járművek és a drónok. A jól felszerelt, F–16-os légierő biztosítására irányuló hosszú távú elkötelezettség azonban még akkor is növeli az ukrán sikerek valószínűségét, ha egyikük sem lő le egyetlen orosz vadászgépet sem. 

(Borítókép: Egy F–16-os harci repülőgép 2024. augusztus 4-én. Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters)

Rovatok