Ugyan Emmanuel Macron francia elnök szerint az idei párizsi olimpia megmutatta, hogy a franciák együtt tudnak működni minden körülmények között, ez az idealista érzés hamar köddé válhat, miután az olimpia végével Franciaországban ismét a politikai patthelyzet kerül fókuszba. Jelenleg továbbra sem tudni, hogy Macron kit és mikor fog felkérni miniszterelnöknek, miközben jelenleg nem túl sok esély van arra, hogy a patthelyzetet fel tudnák oldani.
Augusztus 11-én ért véget hivatalosan az idei nyári olimpia, amit ezúttal Franciaország fővárosában, Párizsban tartottak. Az ötkarikás játékokról Emmanuel Macron francia elnök a záróünnepség másnapján úgy nyilatkozott, az ismét „megmutatta Franciaország igazi arcát”, és az előrehozott parlamenti választás után kibontakozó patthelyzetre utalva kijelentette, hogy az olimpia ideje alatt a „levegő is könnyebb volt”.
Ugyanakkor hiába a sikeres olimpia és a könnyebb levegő okozta eufória, az pillanatok alatt el fog illanni, amint visszatér a politika a mostani szünetéből.
Az európai parlamenti választásokon váratlanul hatalmas fölénnyel győzedelmeskedő Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés (RN) miatt hiába oszlatta fel a parlamentet Macron, majd írt ki június 30-án és július 7-én előrehozott választásokat, a francia elnök hazárdjátéka nem jött be, és a Le Penék győzelmétől sokkolódó francia társadalom nem az őt támogató centrista-liberális Ensemble (jelentése Együtt) koalíció, hanem végül váratlanul a szélsőbaloldaltól a zöldeken át a szocdemekig terjedő Új Népfront (NFP) mögé sorakozott fel.
Ugyanakkor hiába szerezte a legtöbb mandátumot a hét pártból álló NFP, többséget nem tudnak felmutatni, ahogy más politikai blokkok sem – a Macron köré tömörülő liberális-jobbközép pártszövetség és a Republikánusok, valamint Nemzeti Tömörülés sem.
Macron ezért is jelentette be még az olimpia előtt, hogy senkit sem fog felkérni kormányalakításra a játékok alatt, hanem majd csak augusztus közepén fogja megnevezni, kinek adja meg először a lehetőséget egy kormány létrehozására, hogy ezzel is időt nyerjen, és találjon egy olyan általa is preferált jelöltet, aki megszerezheti a parlament támogatását.
Ugyanakkor az olimpia jelentette politikai tűzszünetnek vége, és ugyan hétfőn még Macron kerülgette a kérdést, hogy mikor és kit fog felkérni miniszterelnöknek, de tovább már nem igazán halogathatja.
A baloldali pártok sokáig nem tudtak megegyezni egy jelöltben; a választásokat elvesztő Gabriel Attal miniszterelnököt ismét kormányalakítással megbízni szembemenne a választók üzenetével, míg Le Pen Nemzeti Tömörülésével szemben egy „cordon sanitaire”, azaz politikai karantén van érvényben, így Macron elég nehéz helyzetbe hozta magát az előrehozott választásokkal.
Annak ellenére, hogy nincs meg a parlamenti többsége, az Új Népfrontnál a háttérben dolgoztak azon, hogy legalább egy jelöltet fel tudjanak mutatni és besorakozni mögé – a Jean-Luc Mélenchon fémjelezte szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország és a szociáldemokrata Szocialista Párt ugyanakkor saját emberüket szerették volna látni miniszterelnök-jelöltnek.
Ugyanakkor végül az NPF-nél egy kompromisszumos megoldásra jutottak
a 37 éves technokrata Lucie Castes jelölésével, akinek bejelentése előtt nemhogy országos ismertsége, de még egy Wikipédia-szócikk se volt róla.
Castes fiatal korában még a Szocialista Párt ifjúsági szervezetének tagja volt, ugyanakkor később nem vált politikussá, helyette eleinte aktivista, 2007-től kezdve pedig különböző bürokrata pozíciókat vállalt, ami kapcsán megfordult többek között több, a gazdasági és kereskedelmi minisztérium alá tartozó hivatalnál, míg legutóbb a szocialista párizsi polgármester, Anne Hidalgo gazdasági tanácsadója, majd kabinetjének kiadásaiért felelős igazgatója volt.
Az egyébként végzettségét tekintve közgazdász Castes elég komolyan veszi a jelöltséget: bejelentése óta járja az országot, hogy minél ismertebbé váljon, és ezzel próbálja valamennyire maga mellé állítani a közvéleményt – reményei szerint ezzel is nyomást helyezve Macronra, hogy mindenképp őt bízza meg először kormányalakítással.
Castes a héten emellett az őt jelölő pártelnökökkel egy közös levélben fektette le egy lehetséges Castes-kormány öt prioritását, amit a Nemzeti Tömörülés frakcióján kívül minden képviselőnek elküldött.
Ebben többek között javítaná a francia háztartások vásárlóerejét – például a minimálbér emelésével és a népszerűtlen nyugdíjreform eltörlésével –, de emellett a környezetvédelem, az egészség, az oktatás és a szerinte igazságosabb adórendszer fontosságáról írt, valamint ígéretet tett a parlamenti munka zökkenőmentesebbé tételére.
Ugyanakkor hiába próbálja erősíteni a helyzetét az olimpia kezdete óta, egyáltalán nem biztos, hogy ettől a 37 éves bürokrata lesz a következő miniszterelnök, hiszen az elnök dönt arról, kinek ad kormányalakítási megbízást.
márpedig Macronék és a jobbközép Republikánusok nem szeretnének egy baloldali kormányt.
Macron a kampány során végig egyenlőségjelet tett a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés és az Új Népfront közé, sőt olykor még az összbaloldali választási szövetséget rosszabbnak is tartotta Le Penéknél.
Ráadásul Castes esélyét szintén csökkenti, hogy hiába szerezte meg a legtöbb mandátumot az NFP, a pártszövetség ellenében megvalósult egy kisebb jobboldali összefogás a házelnökválasztás során, amikor a titkos választásnál végül a Macron-párti jelölt, Yaël Braun-Pivet szerezte a legtöbb szavazatot 202-vel (a házelnökválasztás harmadik, egyben utolsó fordulójában már nem kell a parlament abszolút többségének a támogatása, elég az egyszerű többség is) – azaz a macronista Ensemble 168 képviselőjével együtt szavazott a jobbközép Republikánusok legtöbb képviselője is.
Emellett a Politicónak a Republikánusok egy képviselője, míg a Nemzeti Tömörülés szóvivője is kijelentette, hogy Castesből nem lesz miniszterelnök, és maga Macron is arról értekezett korábban, hogy szerinte ezt a választást senki sem nyerte meg – hiába hagyomány a választás győztesét felkérni kormányalakításra, szerinte a legfontosabb kérdés az, ki lehet képes felmutatni egy parlamenti többséget, és Macron szerint ezt jelenleg senki sem tudja elmondani magáról.
Emiatt a francia elnök korábban felvetette, hogy a mostani patthelyzetből egy technokrata kormány lehet a kiút.
Ugyan Castes hiába nem töltött be eddig választott politikai pozíciót, az őmögé beálló teljes baloldal, valamint szakpolitikailag baloldali nézetei miatt Macron inkább egy ideológiailag hozzá közelebb álló centrista vagy jobbközép jelöltben gondolkozhat.
Ugyanakkor kérdés, hogy őt hogyan tudná megszavaztatni a francia parlamentben, hiszen az NFP vélhetően továbbra is saját jelöltet szeretne – kivéve, ha Castesszel a kormányzókészségük mellett az alkupozíciójukat szerették volna javítani –, a Le Penékkel való együttműködés pedig eddig vörös vonalnak számított Franciaországban.
Márpedig a három blokk közül kettőnek szinte biztosan meg kell egyeznie, hogy egyáltalán megalakulhasson valamilyen kormány, ha már a parlament amúgy is kormányozhatatlannak tűnik.
Castes mellett már kering pár név a sajtóban, többek között a konzervatív Xavier Bertrand korábbi foglalkoztatásért felelős miniszter vagy Bernard Cazeneuve korábbi miniszterelnök, ugyanakkor jelenleg még nem tudni, hogy Macron egyáltalán mikor és kit fog felkérni az ország vezetésére.
Az egyetlen biztos dolog, hogy a leendő francia miniszterelnök nehéz időszak elé néz.
Amellett, hogy a három blokkra töredezett parlament többségének először valahogy meg kéne szereznie a támogatását, a francia belpolitikai problémák mellett a 2025-ös költségvetést is el kéne fogadnia, ami parlamenti többség hiányában rendkívül nehéz feladatnak tűnik, miközben az Európai Bizottság épp azt vizsgálja, indítson-e túlzottdeficit-eljárást Párizzsal szemben.
Az NFP már előre jelezte, egy jobboldali miniszterelnök vezette kormány költségvetését nem fogják tudni támogatni, legyen bármi is benne, így vélhetően csak egy inkább baloldali gazdasági programmal tudnák azt megszavazni. Le Penék vélhetően nyitottabbak lennének erre – elvégre ezzel megszűnne a politikai karanténjuk –, de nem biztos, hogy ezt az eddig vörösnek számító vonalat bárki átlépné.
Amennyiben a kormánynak nem sikerülne a parlamentben elfogadtatnia a 2025-ös költségvetést december végéig, akkor vagy feloszlathatják a parlamentet, és új választások jöhetnek, vagy pedig az alkotmány 49.3-as pontját használva Macron egyszerűen megkerüli a Nemzetgyűlést, amit egyébként az utóbbi két évben előszeretettel használt.
(Borítókép: Emmanuel Macron Schloss Mesebergben 2024. május 28-án. Fotó: Michele Tantussi / Getty Images)