A pakisztáni egészségügyi minisztérium pénteken megerősítette, hogy a három, Mpox (más néven: majomhimlő) gyanújával vizsgált páciens közül, akik az Egyesült Arab Emírségből tértek haza, legalább egy valóban elkapta a betegséget. Mindeközben Kínában megkezdik az országba érkezők majomhimlőszűrését.
A pakisztáni egészségügyi minisztérium közleményében hozzáfűzte, hogy azt még vizsgálják, hogy a Mpox vírus melyik variánsa fertőzte meg a beteget. A korábbi variánsoknál könnyebben fertőző, és súlyosabb tünetekkel járó Mpox-Klade I vírusváltozat megjelenése világszerte aggodalmat okoz – írja az MTI.
Pénteken Pakisztán északi, Hajber-Pahtunhva tartományának egészségügyi hivatala jelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségből érkezett három személynél észlelték a majomhimlő tüneteit. A tartomány egészségügyi szolgáltatásainak igazgatója elmondta, hogy a három pácienst karanténba helyezték.
A kínai vámhatóságok szintén pénteken közölték, hogy
a következő hat hónapban minden belépőt meg fognak vizsgálni, aki a majomhimlővel érintett országból érkezik, vagy kapcsolatba kerülhetett majomhimlős esettel, illetve a megbetegedés tüneteit mutatja.
A bejelentéskor azonnali hatállyal életbe léptetett rendelkezés szerint a majomhimlővel érintett térségekből érkező járműveket és onnan behozott termékeket fertőtlenítik.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán jelentett be globális közegészségügyi veszélyhelyzetet a majomhimlő új afrikai variánsa miatt, amely a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent. Az új vírusvariáns a WHO szerint fertőzőképesebb, mint a korábbiak, és súlyosabb megbetegedést is okozhat.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban 2023 januárja óta a majomhimlőjárvány miatt 27 ezer megbetegedést és több mint 1100 halálesetet jelentettek. Csütörtökön Svédországból jelentették az Mpox-Klade I vírusváltozat első megerősített, Afrikán kívüli esetét.