Index Vakbarát Hírportál

Atomerőmű építéséről szavaz Kazahsztán, kínai és orosz technológiát is használhatnak

2024. szeptember 2., hétfő 13:08

Az ország elnöke hétfőn jelentette be, hogy nukleáris erőművet szeretnének építeni az országban, azonban erről referendumot tartanak. Oka a globális energiahiány, amely megoldásához orosz, kínai, francia vagy koreai segítséget kérhetnek.

Atomerőmű építéséről tartanak népszavazást Kazahsztánban október 6-án, jelentette be Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök hétfőn – írja az MTI. 

Minden, az ország élete szempontjából fontos lépést a nép támogatásával kell megtenni. Így kell ennek lennie az atomerőmű kérdésében is. Erről már tavaly beszéltem, vagyis ez a téma már egy éve a közbeszédben napirenden van

– mondta a kazah elnök az ország népéhez intézett üzenetében. Megjegyezte, a referendumig tartó idő elegendő ahhoz, hogy az állampolgárok megalapozott döntést hozzanak. „Ebben a tekintetben támogatom a kormány javaslatát. Idén október 6-án országos népszavazást tartunk atomerőmű építéséről, ma aláírom az erre vonatkozó rendeletet”

Hangsúlyozta, hogy a globális energiahiány miatt az országnak nagy szüksége van megbízható és környezetbarát energiaforrásokra. „Ezért véleményem szerint a nukleáris energia fejlesztésére kell a legnagyobb figyelmet fordítani. Ez a fajta energiatermelés képes nagymértékben kielégíteni gazdaságunk gyorsan növekvő igényeit. Jelenleg mintegy 200 atomerőmű működik 30 fejlett és fejlődő országban.”

Augusztus 27-én a kazah kormány határozatot fogadott el arról, hogy az atomerőművek építésének kérdését országos népszavazásra bocsátja. Az energiaügyi minisztérium megküldte a vonatkozó rendelet tervezetét az államfő hivatalának. Tokajev tavaly szeptember elsején kezdeményezte, hogy az országban bocsássák népszavazásra az atomerőművek építésének kérdését.

A kazahsztáni hatóságok több lehetséges nukleáristechnológia-beszállítót is mérlegelnek, köztük a Kínai Nemzeti Atomenergetikai Társaságot (CNNC), a dél-koreai Korea Hydro and Nuclear Powert (KHNP), az orosz Roszatom állami vállalatot, valamint az Électricité de France (EdF) francia energiaipari céget.

Rovatok