Hosszú keresgélés után Emmanuel Macron francia elnök végre megnevezte, kit kér fel kormányalakításra a júliusi előrehozott választás után. A választottja pedig nem más lett, mint az egykori EU-biztos, Michel Barnier, akinek neve továbbra is többet mond Brüsszelben, mint Párizsban. Macron abban reménykedik, új miniszterelnökének sikerül átvágnia a francia politikának nevezett gordiuszi csomót.
Hosszú keresgélés és várakozás után szeptember 5-én, csütörtökön végre megnevezte Emmanuel Macron francia elnök azt a személyt, aki megpróbál kormányt alakítani az előrehozott választás után megosztott francia parlamentben,
Ez a személy pedig a korábbi EU-biztos és brexitfőtárgyaló, Michel Barnier lett.
A 73 éves Barnier kiválasztása annyiból meglepő, hogy 2021-ben már temették politikai karrierjét, miután az uniós politikából visszatérve pártja, a gaullista kereszténydemokrata A Köztársaságiak (Les Républicains, LR) elnökjelöltje szeretett volna lenni a 2022-es elnökválasztásokra, azonban ez nem jött össze az egyébként már 1978 óta aktív politikusnak.
Barnier felkérése emellett azért is meglepő, mert a két hónappal ezelőtti előrehozott választás óta több név is keringett a francia sajtó szerint az Élysée-palotában, az egykori brexitfőtárgyaló nevét mint miniszterelnök pedig csak szerda este dobták be az addig is sűrű kalapba.
Az elmúlt hetekben sokáig a legvalószínűbbnek az egykori szocialista miniszterelnök, Bernard Cazeneueve számított, mivel jelölésével francia elnök reflektált volna a választások eredményére, amit a szélsőbaloldaltól a zöldeken át a szocdemekig terjedő Új Néprfont (NFP) nyert meg. Azonban Cazeneueve még a baloldali pártok egyhangú támogatását se tudta volna maga mögött – ráadásul az NFP azt is zokon vette, hogy Emmanuel Macron egy pillanatra sem gondolkodott el azon, hogy a jelöltjüket, Lucie Castest kérje fel kormányalakításra.
Ugyanígy sokáig az esélyesek között tartották számon Xavier Bertrand konzervatív politikust – Macron a választás után eleve amellett érvelt, hogy a választók egy jobboldali miniszterelnököt szeretnének –, azonban Bertrand-t a baloldal mellett a szélsőjobboldalinak mondott, Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés (RN) is elutasította.
Hogy az elmúlt napokban – egyben hetekben – mekkora felfordulás volt a francia belpolitikában, jól illusztrálja, hogy
a leköszönő Gabriel Attal miniszterelnöknek hétfőn egy iskolalátogatáson a kisiskolások is odaszúrtak, amikor arról faggatták, ki lesz az utódja.
Azt pedig, hogy mekkora sürgés-forgás volt az elnöki rezidencián – Macron több ízben is egyeztetett korábbi elnökökkel és a parlamenti pártok vezetőivel az elmúlt hetekben –, és milyen gyorsan változtak a különböző jelöltek esélyei, egy francia újságíró, Diane de Fortainer szemléltette frappánsan egy rögtönzött grafikonnal, hiszen egy nap akár többször is változott, hogy Bertrand vagy Cazeneueve számított az éllovasnak, miközben az utóbbi napokban új névként felmerült az alig ismert hivatalnok, Thierry Beaduet is.
Azonban végül helyettük a váratlanul bedobott Michel Barnier-t kérte fel miniszterelnöknek Macron.
Barnier önéletrajza szerint egyébként alkalmas miniszterelnöknek. Először még 1978-ban, 27 évesen választották képviselővé, majd pedig karrierje során pedig több kormánynak is a tagja volt: 1993 és 1997 között először környezetvédelmi, majd európai ügyekért felelős miniszter, 2004 és 2005 között külügyminiszter, 2007 és 2009 között pedig agrárminiszter volt.
Azonban több tapasztalata van a brüsszeli politikában, hiszen 1999 és 2004 között a régiós politikáért felelős uniós biztos az Európai Bizottságban, majd 2010-től a belső piacért felelős biztosként dolgozott, amíg 2016-ban ki nem nevezték a brexit főtárgyalójává.
Ugyanakkor ennek ellenére mai napig jobban ismerik Brüsszelben, mint Franciaországban.
Leginkább emiatt is meglepő választás Macrontól, ugyanakkor ha ránézünk Barnier politikai nézeteire, valamint az Európai Unióban eltöltött éveire, már érthetőbbé válik, miért végül őt, nem pedig Bertrand-t vagy Cazeneueve-et jelölte a francia elnök.
A baloldallal való tárgyalás ugyanis már az elején megbicsaklott Macron és az NFP között, amikor Macron nem akarta az általuk javasolt technokrata Castes-t kinevezni, így a francia elnök mindenképp egy olyan miniszterelnökben gondolkodott, akit az őt támogató koalíció, a liberális-centrista Ensemble! és a jobbközép Köztársaságiak mellett akár a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés is támogathat – ez pedig csak egy olyan jobboldali személy lehet, aki konzervatív, és néhány nézete már a jobbközép szélét, a szélsőjobb elejét súrolja; Barnier pedig ilyen jelölt.
Ráadásul kora miatt Barnier nem veszélyezteti azzal, hogy 2027-ben elnöki ambíciói lennének,
így Macron saját maga próbálhatja meg kijelölni az általa elfoglalt politikai centrumtól a jobbközépig terjedő blokk utódját.
A legtöbb franciát foglalkoztató kérdés ugyanakkor nem az, hogy miért az egykori uniós technokratát kérte fel kormányalakításra az elnök, hanem hogy
Barnier egyáltalán meddig tud kormányon maradni.
Mint korábban bemutattuk, a választás után három tömbre szakadt a francia parlament alsóháza, a Nemzetgyűlés és a három tömb (baloldali NFP, centrista–jobbközép Ensemble! és Köztársaságiak, szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés) között nincs akarat a koalíciókötésre, így Barniernek nagyon kényes alkalmankénti szövetségeket kell majd kötnie, ha a törvényjavaslatait el szeretné fogadtatni.
Azonban Barniernek nemcsak a politikai intrikákban kell majd jeleskednie, hanem egy nagy feladatot is kapott, mivel október 1-ig prezentálnia kell a 2025-ös költségvetést, amit parlamenti többség hiányában nehéz lesz megszavaztatni,
ráadásul az Európai Bizottság épp azt vizsgálja, indítson-e túlzottdeficit-eljárást Párizzsal szemben, így Barniernek a költségvetés kapcsán vélhetően népszerűtlen, ám az eljárás elkerülése miatt szükséges döntéseket kell majd meghoznia, hogy csökkentse az állam kiadásait.
Az NFP már a nyáron jelezte, egy jobboldali miniszterelnök vezette kormány költségvetését nem fogják tudni támogatni, legyen bármi is benne, így a baloldali tömböt vezető Jean-Luc Mélenchonék vélhetően csak abban az esetben szavaznák azt meg, ha az többségében inkább baloldali elemeket (például a nyugdíjkorhatár-emelés eltörlése, minimálbér emelése) tartalmazna.
Le Penék vélhetően nyitottabbak lennének erre bizonyos politikai alkukért cserébe (például ha a költségvetésben növelnék a migráció legális és illegális formájának a visszaszorítását célzó programokat) – elvégre ezzel megszűnne a politikai karanténjuk –, de nem biztos, hogy ezt az eddig vörösnek számító vonalat bárki szívesen átlépné.
Amennyiben a kormánynak nem sikerülne a parlamentben elfogadtatnia a 2025-ös költségvetést december végéig, akkor vagy feloszlathatják a parlamentet és új választások jöhetnek, vagy pedig az alkotmány 49.3-as pontját használva Macron egyszerűen megkerüli a Nemzetgyűlést, amit egyébként az utóbbi két évben előszeretettel használt – jelenleg ez a valószínűbb forgatókönyv, ha addig Barniert nem buktatja meg egy bizalmatlansági indítvánnyal az NFP és az RN.
(Borítókép: Emmanuel Macron és Michel Barnier. Fotó: Chesnot, Thierry Monasse / Getty Images)