Oroszország már építi Burevesztnyik nevű kísérleti, nukleáris meghajtású cirkálórakétája − amelynek NATO-kódneve SSC–X–9 Skyfall − első telepítési helyét. A létesítmény majdnem készen van, ami arra utal, hogy az új eszköz hamarosan szolgálatba állhat a Stratégiai Rakétaerőknél.
A telephely egy nukleárisrobbanófej-tároló létesítményben található, amit a jelentések szerint Vologda–20-nak neveznek, és nagyjából 600 kilométerre van Oroszország Finnországgal és Észtországgal közös határától. Kilenc rögzített indítóállást tartalmaz, amelyek mellett rakétakezelő létesítmények és nukleárisrobbanófej-tároló bunkerek találhatók. Mivel az indítóállások, a rakéták és a robbanófejek mind ugyanazon a helyszínen vannak, valószínű, hogy a Burevesztnyik (Viharmadár) egy készenléti rakéta lesz, ami pillanatok alatt készen áll a kilövésre.
A Burevesztnyik körül jelentős a felhajtás: amerikai tisztviselők elítélték Oroszország „sugárzást okádó, nukleáris meghajtású cirkálórakétáinak” fejlesztését, és a rendszert „Repülő Csernobilnak” nevezték. A hagyományos cirkálórakétákkal ellentétben, amelyek meghajtását sugárhajtóművek adják, a Burevesztnyik egy árnyékolatlan atomreaktort használ ehhez. Ezáltal szinte korlátlan távolságra képes repülni − legalábbis elméletben.
A Burevesztnyik lenne az első ilyen típusú rakéta, amelyet ténylegesen bevetnének. Az Egyesült Államok az 1950-es és 1960-as években a Pluto projekt keretében vizsgálta a nukleáris meghajtású rakéták koncepcióját, de a projektet leállították, mivel aggályosnak tartották, hogy a rendszer veszélyt jelentene az Egyesült Államok lakosságára. Ezek az aggodalmak 2019-ben igazolódtak be, amikor teszt során felrobbant egy Burevesztnyik, és több orosz rakétakutatót megölt − írja a Foreign Policy hasábjain Decker Eveleth, a washingtoni székhelyű CNA nonprofit kutatási és elemző szervezet munkatársa, aki műholdfelvételek segítségével tanulmányozza a külföldi nukleáris fegyverek helyzetét.
A Burevesztnyik meghajtórendszere és gyakorlatilag korlátlan hatótávolsága lehetővé teheti Oroszország számára, hogy a rakétát radikálisan új módon használja. Az Egyesült Királyság katonai hírszerzésének vezetője, James Hockenhull tábornok 2020-ban újságíróknak azt mondta, hogy Moszkva olyan nukleáris meghajtású cirkálórakéta-rendszert tesztel, aminek „globális a hatósugara, és ami váratlan irányokból is lehetővé teszi a támadást”, valamint „közel korlátlan tartózkodási időt” biztosít, vagyis a rakéta hosszú ideig repülhet egy kijelölt célpont körül, mielőtt támadna, potenciálisan akár a földet is megkerülve.
Aggodalmakat keltett, hogy Oroszország válsághelyzetben Burevesztnyik rakétákat indíthat, amelyek aztán a megfelelő parancsokra várva amerikai és NATO-célpontok közelében cirkálhatnak. Ez lehetővé tenné Moszkva számára, hogy egy támadásra vonatkozó parancs kiadása után azonnal lecsapjon, így jelentősen lerövidítve az időt, amelyet a NATO az orosz agresszióra való reagálásra tud fordítani. Egyes elemzők azt is feltételezik, hogy Oroszország a Burevesztnyikeket jelzésként átrepültethetné az európai területek felett, mielőtt visszafordítaná őket Oroszországba, amivel potenciálisan megfélemlíthetné a NATO-szövetségeseket, hogy meghátráljanak és engedjenek az orosz követeléseknek.
Oroszország azonban valószínűleg nem használja ilyen módon az új rakétát, mivel két tényező korlátozza képességeit és lehetséges felhasználási módjait: a hatótávolság és a láthatóság.
Az orosz védelmi minisztérium állításai ellenére – ezek szerint a rakéta hatótávolsága gyakorlatilag korlátlan – a nagy távolságokra történő repülésnek vagy a hosszú ideig tartó, egy lehetséges célpont környékén való körözésnek jelentős költségei vannak. A rakéták általában a műholdakkal való kommunikáció révén tudják meghatározni helyzetüket, de a műholdas jelek könnyen zavarhatók vagy meghamisíthatók. Annak érdekében, hogy a rakéta műholdakra való támaszkodás nélkül is működhessen, azt inerciális navigációs rendszerrel is felszerelik, ami a rakéta helyzetét a holtpont-meghatározás folyamatán keresztül azonosítja. A mechanikus gyorsulásmérők és giroszkópok segítségével a rakéta a sebesség és az irány, valamint a repülés hosszának pontos rögzítésével tudja meghatározni a helyzetét.
Idővel azonban a rakéta irányítórendszerének apró hibái súlyosbodnak, hasonlóan egy mechanikus óra pontatlanságának folyamatos növekedéséhez. Így a rakéta hosszú ideig tartó repülése nagy kockázatot jelentene, ugyanis a letérne az útvonaláról és nem találná el a célját.
Oroszország megpróbálhatná távolról irányítani rakétáit, de az orosz kommunikációs rendszerek korlátozott hatótávolsága − a föld görbületéből adódó problémával együtt − drasztikusan leszűkítené azt a területet, ahol Oroszország erre képes lenne. Nem valószínű, hogy Oroszország rakétákat tudna küldeni messze az országtól, úgy, hogy közben megbízhatóan kommunikálni tud velük. Ha Oroszország végül mégis megoldaná a távvezérlést, a rakéták akkor is sebezhetők lennének az elektronikus hadviseléssel szemben.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Burevesztnyik megnövelt hatótávolságát nem lehet kihasználni. A cirkálórakéták gyakorlatilag „eldobható repülőgépek”; a repülőgépekhez hasonlóan hatótávolságukat üzemanyag-hatékonysági tényezők határozzák meg. A magasság, amin a rakéta repül, fontos kompromisszumot jelent a hatótávolság és a felderíthetőség között. Minél magasabbra repül egy hagyományos sugárhajtóműves rakéta, annál üzemanyag-takarékosabb lesz; mivel a levegő ritkább, így kisebb a légellenállás. A nagyobb magasságban repülő cirkálórakétákat azonban a radarok is könnyebben észlelik. Ezzel szemben a magasság csökkentése lehetővé teszi, hogy a rakéták könnyebben elkerüljék azt, hogy észleljék őket, de a sűrűbb levegő miatt a sugárhajtóműveknek több üzemanyagot kell elégetniük, ami jelentősen lerövidíti a rakéták hatótávolságát. A Burevesztnyik nukleáris meghajtásának nagy előnye, hogy nem kell kompromisszumokat kötni az üzemanyag-hatékonyság és a felderíthetőség között.
A fegyver ellentmondásos múltja és tervezési korlátai azonban kétségeket ébresztettek a Reuters által megkérdezett nyolc szakértő körében azzal kapcsolatban, hogy a fegyver bevetése megváltoztatná-e a nukleáris téteket.
A Nuclear Threat Initiative (NTI), egy nukleáris, biológiai és újonnan megjelenő technológiai kockázatok csökkentésére összpontosító érdekvédelmi csoport szerint a Burevesztnyiknek 2016 óta legalább 13 ismert tesztje van, mindössze két részleges sikerrel.
A kudarcok közé tartozik a 2019-es robbanás egy árnyékolatlan atomreaktor rosszul kivitelezett visszaszerzésekor, amit egy prototípus lezuhanását követően egy évig hagytak a Fehér-tenger fenekén „parázslani”.
Az orosz állami nukleáris ügynökség, a Roszatom közölte, hogy egy rakéta augusztus 8-i tesztelésekor öt munkatársuk meghalt. Putyin legmagasabb állami kitüntetéseket adott át özvegyeiknek, mondván, az általuk kifejlesztett fegyver páratlan a világon.
Ráadásul a nukleáris hajtómű azzal fenyeget, hogy sugárzást bocsát ki a repülési útvonala mentén, és a telepítése is balesetveszélyes, mivel megfertőzheti a környező régiót − mondta Cheryl Rofer, egy egykor amerikai atomfegyverekkel foglalkozó tudós.
A Skyfall egy egyedülállóan ostoba fegyverrendszer, egy Repülő Csernobil, ami nagyobb veszélyt jelent Oroszországra, mint más országokra
− értett egyet Thomas Countryman, az amerikai külügyminisztérium egykori vezető tisztviselője.
Pavel Podvig, az orosz atomfegyverek nemzetközileg elismert szakértője a Burevesztnyiket „politikai fegyvernek” nevezte, amit Putyin arra használt, hogy 2018-as újraválasztása előtt fenntartsa az erős ember imázsát.
A fentieket összefoglalva a Burevesztnyik nem csodafegyver, és az általa a NATO biztonsága számára jelentett kihívások nem újak és nem is kezelhetetlenek. Papíron ijesztőnek tűnhet, de komoly használatának technikai megvalósíthatatlansága korlátozza a fenyegetést. A rakéta körüli felhajtás nagy része az orosz kardcsörtetésből ered. Ebben az összefüggésben talán az egyik legjobb dolog, amit a NATO tehet, hogy ezt a fegyvert annak nevezi, ami − terrorfegyver, nem pedig csodafegyver. Eddig legalábbis a Burevesztnyik még csak a saját tervezőit ölte meg.
(Borítókép: Műholdfelvételen egy orosz nukleáris meghajtású cirkálórakéta feltételezett telepítési helye Vologdában 2024. szeptember 2-án. Fotó: Planet Labs PBC / Reuters)