Index Vakbarát Hírportál

Kenyai bevándorlókkal oldaná meg Németország a munkaerőhiányt

2024. szeptember 14., szombat 06:41

Németország és Kenya migrációs megállapodást írt alá pénteken azzal a céllal, hogy ösztönözzék a képzett munkaerő beáramlását a kelet-afrikai országból a jelentős munkaerőhiánnyal küzdő német piacra.

Olaf Scholz német kancellár William Ruto kenyai elnökkel közösen Berlinben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a megállapodásnak köszönhetően képzett munkavállalók érkezhetnek majd Németországba, vagy fiatalok jöhetnek tanulni.

A kancellár szerint ez az együttműködés segíthet enyhíteni a munkaerőhiányt, amelynek már érezni hatásait a német gazdaságban – adta hírül az MTI.

„Boldogulásunk alapja, hogy nyitottak vagyunk a világra, és ezt meg kell őriznünk” – jelentette ki Scholz, hozzátéve, hogy a nyitottság mellett nagyon fontos egyértelműen korlátozni az illegális bevándorlást.

A német kancellár elmondta, a megállapodás biztosítja azt is, hogy hatékonyabban vissza tudják küldeni Kenyába azokat, akik törvénytelenül tartózkodnak Németországban.

William Ruto országának „hatalmas humán tőkéjét”, innovációs erejét és kreativitását méltatta. Kiemelte, hogy Kenyában a népesség átlagéletkora 20 év.

A kenyai elnök azt mondta, a megállapodás kölcsönös előnyökkel jár, mert összehozza a képzett fiatal kenyaiakban rejlő potenciált a német technológiával és erőforrásokkal.

A német kormány korábban már aláírt hasonló migrációs megállapodást Indiával, Marokkóval és Grúziával is, jövő héten pedig Üzbegisztánnal kötnek szerződést. Előkészítés alatt van továbbá hasonló együttműködés Moldovával, Kirgizisztánnal és a Fülöp-szigetekkel.

Rovatok