A Nyugat protekcionista intézkedései miatt mostanában Kína a globális Dél országait árasztja el dömpingáruival. Ez a probléma azonban közös érdekeket jelent a két, gyakran egymással szemben álló országcsoportnak.
Hszi Csin-ping kínai elnök azt ígérte, hogy megnyitja országa hatalmas gazdaságát a világ feltörekvő országai előtt, és szeptember 5-én ígéretet tett arra, hogy a világ legkevésbé fejlett országai számára vámmentességet vezet be. A lépés, amelyet a pekingi Kína–Afrika-csúcstalálkozóra összegyűlt többtucatnyi vezető előtt jelentettek be, úgy tűnik, szándékosan állította szembe Kínát az Egyesült Államokkal, amely a protekcionizmus felé sodródva nagyrészt feladta a szabadkereskedelem „bajnokának” szerepét. Hszi ígérete a feltörekvő országok azon növekvő aggodalmát is ellensúlyozni kívánta, mely szerint a globális kereskedelmi forgalomban bekövetkező jelentős változások – mivel Kína exportorientált gazdasági modellje nyugati ellenállásba ütközik – azzal a kockázattal járnak, hogy a globális Dél nagy részét olcsó kínai árukkal árasztják el, és aláássák a gazdasági fejlődésben elért törékeny előrehaladásukat.
Miközben Peking megpróbálja korlátozni az ingatlanokba és a kevéssé produktív infrastruktúrába történő masszív túlberuházásokat, jelenleg hatalmas összegeket fektet a fejlett gyártási technológiába – vagy ahogyan azt ő nevezi, az „új minőségű termelőerőkbe” – írja elemzésében a Foreign Policy.
A Nyugat szűkszavúan reagált, azzal vádolva Kínát, hogy szítja a túltermelést, és a felesleges árukat külföldön dömpingeli.
Európa és Észak-Amerika vezetői rohamtempóban vetnek ki vámokat többek között az elektromos járművekre és a napelemekre. De ahogy a gazdag világban emelkednek az akadályok, a feltörekvő piacokon sokan attól tartanak, hogy a kínai felesleges termelés feléjük fordul, és ezért saját protekcionista intézkedésekhez folyamodnak. Ez viszont komoly stratégiai dilemmát okoz Kína számára, mivel a hazai gazdaság megmentését célzó politika azzal fenyeget, hogy aláássa a globális déli országokkal való kapcsolatait – ami kritikus geopolitikai küzdőteret jelent Washingtonnal szemben.
Nem nehéz példákat találni a feltörekvő nemzetekre, amelyek attól tartanak, amit egyesek máris „Kína-sokk 2.0”-nak neveznek – párhuzamba állítva az 1990-es évek hatalmas globális gazdasági változásaival, amikor Kína először árasztotta el a világpiacokat olcsó árukkal. Júliusban Indonézia 200 százalékos importvámokat vezetett be a textiltermékekre és más árukra a Kínából érkező tisztességtelen versenyre hivatkozva. Néhány hónappal korábban Chile vetett ki dömpingellenes vámokat a kínai acélra. Mexikó és Brazília hasonló intézkedéseket vezetett be. Mások is készülnek rá: Thaiföld most hozott létre egy új kormányzati szervet a kínai import korlátozásának vizsgálatára. India nemrég egy sor dömpingellenes intézkedést vezetett be, és további vizsgálatokat indított.
Ez jelentős változást jelent. A feltörekvő piacok Délkelet-Ázsiától Afrikáig és Latin-Amerikáig régóta alapvető gazdasági partnerként tekintenek Kínára. Peking a befektetések forrása, nem utolsósorban a jelentős Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) infrastrukturális programja révén. Sőt, sok esetben még mindig az, annak ellenére, hogy a BRI-beruházásokat jelentősen csökkentették. A múlt héten Pekingben Hszi mintegy 51 milliárd dollárnyi hitelkeretet és zöldberuházást ígért az afrikai országoknak, bár figyelmen kívül hagyta a súlyosan eladósodott afrikai hitelfelvevőknek nyújtott további szerkezetátalakítási segítségre irányuló felhívásait. Az olcsó kínai importot általában a gazdasági fejlődés szempontjából is hasznosnak tekintik, mivel olcsó árukat biztosít a feltörekvő piaci fogyasztóknak és értékes alkatrészeket az iparnak.
Első pillantásra tehát a kínai import ellen irányuló új intézkedések a hagyományos protekcionizmus elszigetelt eseteinek tűnhetnek, amikor néhány versenyképtelen hazai gyártó hízeleg a kormánynak, hogy megvédje őket a hatékonyabb külföldi versenytársaktól. Azonban Kína termelési képességeinek puszta nagyságrendje és skálája azt jelenti, hogy ezek a Kína-ellenes korlátozások mások. Korábban a kínai dömpinggel kapcsolatos vádak általában egyetlen iparágra, például az acélra összpontosítottak. Most viszont Kína növekvő exportja a termékek zavarba ejtően széles skáláját öleli fel, az elektromos járművektől és a környezetbarát technológiáktól kezdve a hagyományos gyártási alapanyagokig és a kettős felhasználású árukig. A kivitel mértéke is növekszik, augusztusban 309 milliárd dollárra ugrott, ami két éve a legmagasabb havi szint. Egyes „kínai áruk annyira olcsók, hogy semmilyen vám nem képes csökkenteni a versenyképességüket” – írta India gazdasági főtanácsadója, V. Anantha Nageswaran az ország éves gazdasági riportjában júliusban.
A feltörekvő piacoknak sokféle nyomásra kell reagálniuk.
Néhányan, például Chile, az olyan termékek dömpingje miatt aggódnak, mint az acél. Mások, mint például Indonézia, inkább a kínai támogatásokból eredő tisztességtelen verseny miatt aggódnak, a nyugati országok pedig a Kínától való függetlenedési kísérleteivel kapcsolatos nyomásra reagálnak. Akárhogy is, valószínűleg még több feltörekvő ország követi majd őket, ahogy az iparosodott nyugati országokban szaporodnak a Kínával szembeni korlátozások. Ez különösen igaz lesz, ha Donald Trump korábbi amerikai elnök megnyeri a novemberi választásokat, és az általa ígért magasabb vámokkal sújtja Kínát. A gazdagabb piacoktól elzárt kínai exportőrök ekkor kénytelenek lesznek a mostaninál is nagyobb mértékben új piacokra tekinteni, ami újabb nyomást gyakorol a fejlett országokra, hogy nagyobb vámtarifákkal válaszoljanak.
Mindez különösen nagy kihívást jelent a kereskedelemtől függő ázsiai nyitott gazdaságok számára, amelyek hagyományosan igyekeznek szoros integrációt kiépíteni Kínával.
Az olyan exportnagyhatalmak, mint Malajzia és Thaiföld, Kínától várják a gyáraik működését biztosító árukat. Ez azonban saját hazai gyártóbázisukat is különösen sebezhetővé teszi, mivel Kína a magasabb hozzáadott értékű áruk gyártása irányába mozdul el. Afrika szegényebb országai viszonylag kevés olyan ipari ágazattal rendelkeznek, amelyek Kínával versenyezhetnek. A malajziai és thaiföldi vállalatok azonban pontosan azokra a fejlett gyártási ellátási láncokra specializálódtak, amelyeket Kína most bővít. Ennek eredményeképpen Ázsia az a régió, amelyet leginkább „veszélyeztetnek a világ többi részén bevezetett vámok tovagyűrűző hatásai” –, ahogy Sonal Varma, a Nomura közgazdásza nemrégiben fogalmazott. „A Kínából érkező növekvő import kiüresítheti a régió feldolgozóiparát.”
Kína exportjának felfutása mélyebb kihívásokat is rejt magában. A fejlődő gazdaságok már most is olyan problémákkal küzdenek, mint az idő előtti dezindusztrializáció, vagyis az a folyamat, amelynek során a gyártás még azelőtt elkezd hanyatlani, hogy az ország iparosodottsága elérte volna a fejlett jövedelemszintet, részben a régi típusú gyártást felváltó új technológiák miatt.
Ha a hazai gyártókat olcsó kínai importtal helyettesítik, ez tovább súlyosbíthatja a helyzetet,
és még nehezebbé teheti a feltörekvő országok számára, hogy kikerüljenek a közgazdászok által a közepes jövedelem csapdájának nevezett helyzetből.
A nyugati politikai vezetők számára a kínai export felfutása potenciális geopolitikai lehetőséget jelent. Sokan attól tartanak, hogy a Nyugat elveszíti a kapcsolatot a globális déli országokkal, és a két országcsoportot eltávolítják egymástól az olyan kihívásokkal kapcsolatos nézetkülönbségek, mint Oroszország ukrajnai inváziója és az Izrael és a Hamász közötti háború. A kínai exportnövekedés kihívásának kezelése – amely egyre inkább érinti mind a Nyugatot, mind a globális déli országokat – lehetőséget teremt egy közös napirend kialakítására.
(Borítókép: Hszi Csin-ping a Kína–Afrika-csúcstalálkozón Pekingben, Kínában 2024. szeptember 5-én. Fotó: Florence Lo / Reuters)