Index Vakbarát Hírportál

Nem marad el a várva várt vita, október 9-én csap össze Magyar Péter és Orbán Viktor

2024. szeptember 19., csütörtök 15:59

Nem marad el a Magyar Péter és Orbán Viktor közötti strasbourgi összecsapás: október 9-én vitatják meg az Európai Unió Tanácsának magyar soros elnökségi programját, így a két legnagyobb magyar párt elnöke élőben is megmérkőzhet egymással. A vitát e hét szerdán tartották volna, azonban Orbán Viktor Magyar Péter támogatása mellett a Magyarországot sújtó árvíz miatt lemondta valamennyi nemzetközi útját.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra az Európai Parlament (EP) az első októberi plenáris ülésének napirendtervét, mely szerint október 9-én vitatják meg az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségi programját.

A vitára eredetileg szeptember 18-án került volna sor, azonban Orbán Viktor az árvízhelyzet miatt lemondta az összes nemzetközi programját, így a strasbourgi felszólalását is törölték. „A rendkívüli időjárási viszonyok és a folyamatos magyarországi árvizek miatt minden nemzetközi kötelezettségemet elhalasztottam” – írta Orbán Viktor.

Ezt követően a Tisza Párt elnöke hivatalos levelet írt vasárnap Roberta Metsolának, melyben arra kérte az Európai Parlament elnökét, hogy ajánlja fel Orbán Viktor miniszterelnöknek a szerdára tervezett strasbourgi vita elhalasztásának lehetőségét. A politikus a kormányfőnek is azt javasolta, hogy az árvízvédelmi helyzetben ne hagyja el Magyarországot. Az EP plenáris ülésén így az eredeti programot felülírva a Közép-Európát sújtó árvizekről beszéltek.

A vita jelentőségét az adja, hogy ezzel lehetőség nyílik az első nyilvános összecsapásra Orbán Viktor és Magyar Péter között. A két pártelnök között hosszú ideje megy az adok-kapok, de ez idáig szemtől szemben még nem álltak ki egymással.

Mint beszámoltunk róla, Orbán Viktor e hét szerdán szólalt volna fel a magyar uniós elnökségről rendezett vitán. Sajtóinformációk szerint a miniszterelnök egy harmincperces beszéddel készült volna, majd a képviselőcsoportok vezetőinek felszólalásai és a képviselői hozzászólások következtek volna, így Orbán Viktor és Magyar Péter közvetlenül is megvívhatta volna szócsatáját.

Rovatok