Index Vakbarát Hírportál

A kormány 1,3 milliárdért építtetett óvodát Horvátországban, ahova szinte nem is jár gyerek

2024. szeptember 20., péntek 12:05

1,3 milliárd forintot adott a magyar állam arra, hogy magyar óvodákat építsenek a horvátországi Pélmonostoron, Szentlászlón és Kórógyon, azonban máig titokban tartják, hogy hány gyerek jár ezekbe az intézményekbe. Az Átlátszó csapata útnak indult, hogy szerezzenek némi információt, de Pélmonostoron az intézményvezető kidobta őket, a másik két településen pedig bezárták a kapukat az érkezésük előtt.

2023 telén adták át azokat a 120 gyerek fogadására alkalmas magyar óvodákat a horvátországi Pélmonostoron, Szentlászlón és Kórógyon, amelyeket a magyar állam építtetett 1,3 milliárd forintnyi közpénzből, azonban alig jár gyerek az intézményekbe – írja az Átlátszó.

Az oknyomozó portál cikkében azt állítja, hogy az óvoda igazgatója gyakorlatilag kidobta őket az intézményből, amikor megjelentek Pélmonostoron, és a gyermekek létszámáról érdeklődtek. A lap szerint ez nem lehet véletlen, mivel amikor megérkeztek, akkor csupán 3-4 gyerek lézengett az egyik óvodai szobában, akikre egy óvónő vigyázott.

Az Átlátszó többször is érdeklődött az Európa AP egyesületnél és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségénél, hogy megtudja, hány óvodás gyermek járhat szeptembertől a három településen épített magyar óvodákba, de nem kaptak választ. Az Átlátszó stábja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő társaságában indult el Horvátországba, első célpontként Pélmonostorra, de mindhiába. 

Az óvodarészlegnél az igazgató utasítására az utunkat állták, majd maga az igazgató kért fel minket távozásra. Mindezt azután, hogy láttuk, a bölcsődei csoportszoba teljesen üres, míg a 2 óvodai szobából egyben van élet: […]. Próbáltuk megtudni az igazgatótól, hány óvodásuk van, illetve hogyha több mint 3-4 gyerekről van szó, akkor a többiek hol vannak most, de nem kaptunk választ

– írja a lap.

Ezt követően Szentlászló és Kórógy felé vették az irányt, de ott már felkészültek az érkezésükre, és zárt kapukkal fogadták Hadházy Ákost és az Átlátszó munkatársait. A lap szerint annyit láttak csupán kívülről, hogy némi élet van az intézményekben. Később annyit sikerült kideríteniük, hogy Szentlászlón nagyjából 10 gyereket szoktak látni az udvaron játszani.

Mint írják, nem volt céljuk a gyerekeket videózni, „csupán annyit szerettek volna megtudni, hogy értelmesen költi el a Fidesz a magyar adófizetők pénzét, vagy sem”. Mivel a 7900 fős Pélmonostoron a helyiek elmondása szerint csak 400 magyar él, az Átlátszó szerint felvetődik a kérdés, hogy mennyire éri meg ekkora létesítményeket építeni Horvátországban.

Rovatok