Index Vakbarát Hírportál

Megalakult az új francia kormány

2024. szeptember 21., szombat 21:37

Miután Emmanuel Macron francia államfő kinevezte Michel Barnier-t kormányfőnek, szombat este megalakult a 39 tagú francia kormány, amely hétfőn tartja első ülését. A testületben 19 miniszter kapott helyett.

A centrista és a jobboldali erők részvételével megalakult szombat este az új francia kormány, két héttel azután, hogy Emmanuel Macron államfő a jobbközép Köztársaságiaktól (LR) érkező Michel Barnier volt uniós biztost nevezte ki kormányfőnek – adta hírül az MTI.

Alexis Kohler, a francia elnöki hivatal főtitkára az Elysée-palota lépcsőjén jelentette be az új végrehajtó testület összetételét. A 39 tagú kormány hétfőn tartja első ülését.

A testületben 19 miniszter kapott helyett, többségük a hagyományos jobboldalról és a centrista pártoktól, valamint Emmanuel Macron pártjából érkezett. Az új kormányban egyetlen baloldali politikus kapott helyet: a közvélemény számára ismeretlen Didier Migaud, a számvevőszék korábbi elnöke az igazságügyi tárcát vezeti.

A július 7-i parlamenti választások eredményeként háromosztatúvá vált a 11 frakcióval rendelkező nemzetgyűlés, amelyben Michel Barnier kormányának az elnöki tábor, a centristák és az LR képviselőinek támogatásával is csak relatív többsége lesz.

Emmanuel Macron csütörtökön nevezte ki a 73 éves konzervatív politikust, Michel Barnier-t, az Európai Unió korábbi brexittárgyalóját miniszterelnöknek, véget vetve ezzel a két hónapja húzódó keresgélésnek. Az új kormányfő kinevezése miatt ezrek vonultak utcára Franciaország-szerte.

Rovatok