Egy sencseni cég hosszú évek, szinte az iPhone megjelenése óta olyan mobiltelefonok gyártására szakosodott, amelyek az afrikai vásárlók ízlését hivatottak kielégíteni. A másutt ismeretlennek számító gyártó szinte verhetetlenül alacsony áron forgalmazza termékeit.
A nigériai Lagosban óriásplakátok hirdetik a Tecno által gyártott, Camon fantázianevű legújabb készülékeket, amelyek a mesterséges intelligencia képalkotó képességével is fel vannak vértezve. Az Infinix és az Itel mobiljai 150 dollárnál is olcsóbbak, átszámítva alig ötvenezer forintba kerülnek.
A Oraimo fülhallgatóját, a SpacePodot az afrobeat szupersztárja, Burna Boy népszerűsíti.
A márkák többsége ismeretlen az európai és amerikai vásárlók előtt, Afrikában azonban dominálnak – jelentette a Bloomberg.
A Camon mellesleg tavalyelőttig Magyarországon is rendelhető volt, de azóta eltűnt a piacról. A Tecno néhány más okostelefonja még mindig megvásárolható műszaki áruházakban.
Az Afrikában keresett mobilok gyártói egyetlen cég, a sencseni Transsion tulajdonában vannak. Csaknem két évtizede, 2006 óta forgalmazza készülékeit a fekete kontinensen.
Két évvel az első iPhone megjelenése után a cég úgy döntött, hogy kizárólag a szubszaharai piac ellátására összpontosít.
A számítása bevált, mert végül a vásárlókat az olcsó, hagyományos mobilokkal hódította meg, és csak később jelentkezett a riválisokénál gyengébb, de ár/érték arányban versenyképes okostelefonokkal.
„Lutri volt, hogy a világ második legnépesebb földrészének lakói készen állnak-e a felsőbb kategóriás kütyükre” – mondta Manish Pravinkumar, a mobileszközökkel foglalkozó Canalys elemzője.
A Transsion azzal döbbentette meg az iparági szakértőket, hogy az idei első negyedévben a Samsung, az Apple és a Xiaomi mögött a 4. helyre ugrott fel az okostelefonok értékesítésének globális piaci részesedésében. Azóta ugyan a 6. helyre csúszott vissza, mégis úgy tűnik, hogy a cég előtt biztató távlat áll.
Az afrikai fogyasztói szokásokat a Transsion mindig kulcsfontosságúnak tartotta.
Az évek során a helyi igényeknek megfelelően olyan készülékeket fejlesztettek ki, amelyek több SIM-kártya befogadására alkalmasak, mert az afrikaiak hajlamosak gyakran váltani szolgáltatót a jobb minőség reményében.
Olyan kameraérzékelőket építettek be, amelyek javítanak a sötétebb bőrárnyalaton, kiegészítőként pedig olyan robusztus hangszórókat fejlesztettek ki, amelyek jó minőségben erősítették fel a mobilokon tárolt vagy streamelt zene minőségét.
Csak azok a cégek vethetik meg a lábukat idegen piacon, amelyek őszintén tisztelik a helyi hagyományokat és kultúrát
– magyarázta még korábban a cégalapító a kormányhű Global Timesban.
„Csu Csao-jiang mindig is az ellátási lánc költségeinek csökkentésére törekedett” – mondta a főnökéről egyik beosztottja.
A 2010-es években egyik-másik telefonja 20 dollárnál is olcsóbb volt.
Ilyen áron persze nem lehet kifogástalan, csúcsminőségű készüléket gyártani. Egy korábbi kutatás szerint az olcsó mobilok tízszeres sugárzást bocsátanak ki.
A Transsion kezdetben három márka között osztotta fel kínálatát. Mindhárom csak Afrikában volt elérhető, és a nevek alapján akár hazai gyártásúnak is tűnhettek. Az Itel a belépő szintű készülék, a Tecno és az Infinix pedig olcsó okostelefon.
„Ha a kereskedő nem kínál Tecno telefont, bukásra van ítélve” – illusztrálta a körülményeket Pravinkumar.
A Transsion ma az afrikai okostelefon-piac felét, a hagyományos mobilok szegmensében még nagyobb arányt birtokol.
A kontinensen egyébként az okostelefonok értékesítése az év elején haladta meg először a hagyományos mobilokét.
A sencseni cég igazgatója szerint óriási kihívás lesz megőrizni a piaci pozíciót. Elismerte ugyanis, hogy egyesek „még mindig szívesebben vesznek egy használt iPhone-t, mint egy új Tecnót”.
(Borítókép: Kenyai fiatalok okostelefont használnak 2024 júniusában. Fotó: Boniface Muthoni / SOPA Images / Getty Images)