Index Vakbarát Hírportál

Kihallgatták a csipogót gyártó magyar közvetítőcég munkatársát Tajvanon

2024. szeptember 21., szombat 15:43

A Libanonban felrobbant csipogók miatt hallgatták ki Tajvanon a magyarországi székhelyű BAC Consulting egyik munkatársát. A helyi hatóság információi szerint az esetet nem büntetőügyként kezelik, ugyanis szerintük senki nem követett el terrorcselekményt.

Kihallgatták a Libanonban felrobbant csipogók magyar közvetítőjének munkatársát Tajvanon – szúrta ki a HVG a China Times beszámolóját.

A Golden Apollo – amely a személyhívók tajvani licenctulajdonosa – elnöke már csütörtökön beszélt a BAC Consulting tajvani irodájáról, és állítása szerint fel is hívta a cég képviselőjét, hogy számonkérje a történtekért.

A helyi rendőrök szeptember 19-én végeztek házkutatást a két vállalat négy irodájánál, ahol lefoglalták az Apollo szállítmányozási nyilvántartásait és a BAC-cal kötött szerződéseket is, amelyekből kiderült, hogy személyhívónként 15 amerikai dollárt (5282 forint) fizetett az Apollónak a licencért. Ugyanekkor a BAC kapcsolattartóját, Vu Juzsent is kihallgatták.

A portál szerint nem büntetőügyben nyomoznak, ugyanis szerintük az országból senki nem vett részt terrorcselekményben, a Golden Apollo tulajdonosát is csak tanúként hallgatták ki.

Felrobbantak a csipogók

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Libanonban és Szíriában a kedd délutáni csúcsforgalomban, amikor az üzletek zsúfolva voltak emberekkel, és az utcákon komoly forgalom hömpölygött, egyszerre szólalt meg több ezer személyi hívó.

Szemtanúk szerint mintegy tíz másodpercig jeleztek a készülékek, majd felrobbantak. Sok volt a szemsérült, mert amikor megszólalt a csipogó, többen az arcukhoz közel emelték, hogy elolvassák a szöveges üzenetet, és megnyomták az elnémító gombot, ami szintén aktiválta a detonátort: mintegy 3 ezer csipogó robbant fel nagyjából egy időben Libanon Hezbollah ellenőrizte területén és Szíriában.

Kilencen meghaltak, köztük egy gyermek, és több mint 2750 ember sebesült meg, közülük 170 állapota válságos. Ugyancsak megsérült az akcióban Irán libanoni nagykövete is. A Hezbollah elismerte, hogy a távirányításos támadásban nyolc emberüket vesztették el, és bosszút ígértek.

A nyugati sajtóhírek szerint a magyarországi székhelyű BAC Consulting a tajvani Gold Apollo megbízásából gyártotta a Libanonban és Szíriában felrobbant csipogókat.  A műveletet ismerő források azt állítják, hogy a céget kifejezetten azért hozták létre, hogy a Hezbollahot rábírják, hogy tőlük vásároljanak kommunikációs eszközöket. Elmondásuk szerint legalább két másik fedőcéget is létrehoztak, hogy elfedjék a csipogók valódi készítőinek, vagyis az izraeli hírszerző tiszteknek a személyazonosságát.

Az NBC elérte a magyar cég vezetőjét, Cristiana Bársony-Arcidiaconót, aki megerősítette, hogy cége a Gold Apollóval dolgozott együtt. Amikor a személyhívókról és a robbanásokról kérdezték, azt felelte, hogy 

nem én gyártottam, én csak közvetítő vagyok.

A kormány később reagált a hírre. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, kormánybiztos, nemzetközi szóvivő elmondta, hogy a magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő vállalat, nincs magyarországi gyártó- és telephelye, a bejelentett címen egy fő cégvezetője van, a hivatkozott eszközök pedig sohasem jártak Magyarországon, valamint kiemelte, hogy Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent.

A Telex megkereste az Alkotmányvédelmi Hivatalt is, ahol közölték, hogy nem áll titkosszolgálati védelem alatt Cristiana Bársony-Arcidiacono, a libanoni robbantásokkal összefüggésbe hozott BAC Consulting Kft. tulajdonosa.

„Az információ nem igaz. Magyarországon a nemzetbiztonsági védelem alá eső személyek körét jogszabály rögzíti. Az érintett hölgy nem tartozik a védetti körbe, így védelmet nem kaphat” – közölte a hivatal. Hozzátették, hogy a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok szerda óta vizsgálják az ügyet, az érintett személyt pedig többször kihallgatták. 

„A vizsgálat eredményeiről a nemzetközi partnerszervezeteket és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát folyamatosan tájékoztatjuk! A vizsgálat eddigi eredményei egyértelműen tisztázták, hogy az úgynevezett csipogók Magyarország területén sosem jártak, legyártásukban vagy átalakításukban magyar cég vagy magyar szakember semmilyen formában nem működött közre!” – írták a lapnak adott válaszban.

Rovatok