Aljakszandr Lukasenka, Európa legkeményebb diktatúrájának a vezetője az elmúlt hetekben ismét próbál visszatérni a korábbi hintapolitikájához. A belarusz börtönökből több mint 110 politikai foglyot bocsátottak szabadon, habár valójában egyikük sem tartozott a legismertebb politikusokhoz. Lukasenka már a 2025-ös választásokra készül, és a jelek szerint azzal együtt újra akarja indítani Minszk kapcsolatait a Nyugattal. Az országot több mint harminc éve vezető politikus továbbá minden kétséget kizáróan arra számít, hogy jövőre az orosz–ukrán háború valamiféle fordulóponthoz érkezhet, ami ugyancsak lehetőségeket tartogatna Belarusz számára.
Az Aljakszandr Lukasenka által demonstrált korlátozott amnesztia valójában csak a Nyugat felé mutatott látszat: a valóságban Belaruszban jelenleg is minden egyes nap átlagban napi 6 embert ítélnek el a tüntetésekben való részvétel miatt. Annak ellenére, hogy a hatalommal szembeni tüntetésekre négy évvel ezelőtt került sor. A Vjaszna jogvédő szervezet szerint
a 2020-as elnökválasztási kampány óta több mint 50 ezer embert tartóztattak le Belaruszban politikai okokból.
Jelenleg legalább 1385 politikai fogoly van börtönben, akiket akár 20 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. Több mint kétezren az elmúlt négy év során szabadultak – a büntetés lejártával vagy valamelyik korlátozott amnesztia miatt.
A 2020. augusztusi elnökválasztásokon az ellenzék szerint a hatalom lesújtó vereséget szenvedett: az ellenzék jelöltje, (a többi jelölt letartóztatása miatt elindult) Szvjatlana Cikhanouszkaja a független mérések alapján már az első fordulóban, 56 százalékos eredménnyel megnyerhette a választásokat Lukasenka 34 százalékával szemben. A hatalom azonban 80 százalékos eredménnyel az országot immár 30 éve irányító vezetőt hirdette meg győztesnek. A független mérések, a megfigyelők adatai és a választásoknál használt Golosz applikáció alapján ez a hatalmi matek semmilyen formában nem jött ki.
Az elcsalt eredményeket követően Belarusz lakossága országszerte több hónapig tartó tüntetésekbe kezdett. Százezrek vonultak utcára a nagyobb városokban és vidéken egyaránt. A hatalom erre példátlan repressziókkal, letartóztatásokkal és erőszakkal reagált. Miután nyilvánosan Vlagyimir Putyin is Lukasenka mellé állt, a hatalomhoz lojális nemzetbiztonsági szervek és a rendőrség fél év alatt tudta végül elfojtani a tömegtüntetéseket. Becslések szerint ez idő alatt 200-300 ezer belarusz hagyta el az országot.
A helyzetet a hatóságok azzal próbálták menteni, hogy Lukasenka hagyományosan legerősebb szavazóbázisához fordultak: az állami kézben lévő gyárak, a MAZ, Belaz és a minszki tartkogyár dolgozóihoz. Az egyik ilyen gyűlésen Lukasenka felteszi a kérdést az oda gyűlt, a nemzetbiztonsági szervek által gondosan összeválogatott munkásoknak: kire adták le a voksot, Lukasenkára (fel a kezeket, ne szégyelljék magukat!) vagy Cihanouszkajára. A tömeg Cihanouszkajánál tette fel a kezét egységesen, a megzavarodott Lukasenkát pedig utána kifütyülik.
Annak ellenére, hogy a tömegtüntetéseket azóta elfojtották, a titkosszolgálatok továbbra is keresik mindazokat, akik 2020-ban az utcákra vonultak. Ehhez telefonokat törnek fel és térfigyelő kamerák felvételeit elemzik ki a legújabb arcfelismerő szoftverek segítségével.
Minden egyes nap átlagban 6 belaruszt ítélnek el a büntető törvénykönyv 342. cikkelye alapján.
Hogy miről szól ez a nevezetes 342. cikkely? „A közrendet súlyosan sértő cselekmények szervezése, előkészítése vagy az azokban való aktív részvétel.” Ezt használják a belarusz hatóságok a leggyakrabban a tüntetők megbüntetésére, 2 és 5 év közötti börtönbüntetést alkalmazva. Mindez egyébként magával a belarusz alkotmánnyal is ellentétes, amely nem teszi lehetővé az állampolgárok üldözését véleménynyilvánítás és békés gyűléseken való részvétel miatt. De hát az alkotmány és a gyakorlat közötti komoly ellentét a szovjet korszakban sem zavarta a mindenkori hatalmat.
Van itt még egy hasonlóság a szovjet korszakkal, vagy ha úgy tetszik, az Orwell-féle 1984 könyvvel: a 342. cikkely vádlottjait a rendőrség tömegesen kényszeríti arra, hogy videóra vett „bűnbánatot” gyakoroljanak. Ismerjék el a hatalom és a belarusz néppel szemben elkövetett bűneiket, és kérjenek bocsánatot. Ezeket a videókat aztán rendszeresen publikálják a kormánypárti médiában és a közösségi oldalakon.
A breszti regionális belarusz állami csatorna híradásában szereplő fiatal hölgy „beismeri”, hogy 2022-ben interjút adott a Belsat csatornának, „miközben tudta, hogy ez egy extrémista szervezet”. A híradásban megszólítják a lány szüleit is, hogy mit szólnak mindehhez, majd pedig a rendőrség szerveit.
2024-ben a letartóztatások tovább folytatódnak – és a jogvédők szerint még fokozódnak is: Lukasenka a jövőre esedékes elnökválasztásokra készül, és ezúttal nem hibázhat. A „közrendet súlyosan sértő cselekmények szervezése” mellett a belarusz hatóságok közkedvelt másik büntetőeljárása az „extrémizmus”, amely még nagyobb börtönbüntetéseket tesz lehetővé. 2020 óta Belaruszban több mint 19 ezer, „extrémizmushoz” kapcsolódó büntetőügyet indítottak.
Még a börtönben lévő, legismertebb belarusz ellenzéki vezetők fogva tartási körülményeiről és egészségi állapotáról sem tudni sokat, nemhogy a politikai okokból elítélt átlagemberekről. A 2020-as elnökválasztási kampány elején letartóztatott Viktor Babariko és Szergej Cihanouszkij (Szvetlana Cihanouszkaja férje) például azóta is valamelyik belarusz börtönben vannak. Babariko 14 év börtönt kapott, Cihanouszkijt 18 évre ítélték.
A bánásmód a totalitárius rendszerekre emlékeztet, ez például Marija Kolesznyikova helyzetéből is látható. Kolesznyikova Babariko kampány stábját vezette, és a tüntetések idején az ellenzék egyik vezéralakja lett. Amikor a belarusz titkosszolgálatok megpróbálták erővel eltávolítani az országból, a határon széttépte az útlevelét. 11 év börtönt kapott tüntetések szervezésének ürügyén.
Kolesznyikova augusztus végére mindössze 45 kilogrammra fogyott a 175 cm-es magassága mellett. Az orvosi ellátást megtagadják tőle az ügyvédei szerint. Fekélye miatt nem tudja megenni a börtönkosztot, de más ellátást nem kap. Az egyik legszigorúbb fogva tartási cellatípusban tartják, egy kétfős, 1,6 × 2,5 méter méretű helyiségben, ahol az ágyat csak az alvás idejére lehet leengedni, este 20:30 és hajnali 5:00 között. A kommunikációhoz való jogát nem tartják be – a neki címzett leveleket állítólag a szeme előtt tépik szét.
Mindezt persze a belarusz hatóságok gond nélkül megtehetik, hiszen Belarusz az egyetlen ország Európában, amely nem írta alá az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
A hatóságok az elmúlt években változatos módszerekkel helyezik nyomás alá a belarusz lakosságot, és vadásznak a rendszerrel elégedetlenekre. A letartóztatottakat például arra kényszerítik, hogy további 10 nevet nevezzenek meg, különben sokkal rosszabb büntetésre számíthatnak. Bevált módszer a magántelefonok feltörése és a mobilhálózati adatok visszakövetése, hogy az adott ember hol tartózkodott a tüntetések idején. Milyen tartalmat olvas, mit oszt meg, kiket követ.
Az állami cégek dolgozóit például rendszeresen ellenőrzik: „nevelő” célzatú beszédeket tartanak nekik, és rendszeresen átnézik a telefonjaik tartalmát. A Vjaszna jogvédő szervezet szerint az állami dolgozókat gyakran akaratukon kívül poligráfvizsgálatnak vetik alá. Mivel Belaruszban az állami szektor a gazdaság legnagyobb szeletét teszi ki (a GDP közel 50 százalékát adja, és az iparban foglalkoztatottak több mint 70 százalékát), mindez egészen sok embert érint az ország lakosságában.
Rendőrerőszak 2020 augusztusában és az azt követő hónapokban. Az erőszakszervezetek gyakran a lakóházak udvaraiban vadásztak a tüntetőkre.
A bíróságok a beszámolók szerint lakossági panaszok esetén a panasz felvétele előtt ellenőrzik a kérelmező „lojalitását”, és megvizsgálják a telefonját és közösségi oldalait. Hasonló folyamat megy végbe állásinterjú esetében is.
A büntetőeljárási törvénykönyv 2022-es módosításai lehetővé teszik, hogy távollétükben azokat is bíróság elé állítsák, akik már elhagyták az országot. Az ilyen ítéletek száma azóta egyre növekszik: augusztus végéig 120, külföldre emigrált belarusz állampolgárral szemben született ítélet, de az ítéletek száma akár több ezer politikai menekültet érinthet.
Az elmúlt három hónapban Lukasenka teljesen váratlanul politikai elítélteket bocsátott szabadon: négy hullámban összesen 110 embert. A nevek között azonban nincsenek ott a legismertebb ellenzéki politikusok és aktivisták. Akiket szabadon bocsátottak, azok nagy része pedig egyébként is néhány héten vagy hónapon belül szabadult volna. Miközben az országban jelenleg is folyamatosan pörög a represszív gépezet, és minden egyes nap újabb embereket ítélnek el, Lukasenka lépése nem egy új politikai szakasz, hanem kizárólag egy politikai játszmának minősül.
Befelé azt kommunikálhatja, hogy milyen humánus államférfi, kifelé pedig tapogatózva keresi ismét a kapcsolatokat a Nyugattal.
Lukasenka hosszú évtizedek óta ugyanazt a politikát követi, ugyanazokat a köröket járja. Korábban a taktika működött: 2008-ban és 2015-ben is a politikai foglyok szabadon bocsátásával sikerült elérnie a nyugati szankciók felfüggesztését és a kapcsolatok megújítását Európával. Most azonban merőben más a helyzet, és Minszk nyugati kapcsolatai leginkább egy külső tényezőtől függnek: Oroszországtól.
Az elmúlt három évtizedben azonban bebizonyosodott, hogy Lukasenka egy ravasz és előre gondolkodó politikus. Eddig Oroszország mellett maradt, mert a politikai előnyök így kívánták: a 2020-as választások utáni hatalmi túlélését Moszkvának köszönhette, és paradox módon a Putyin által 2022-ben elindított háború is kedvezett Lukasenkának. A háború stabilizálta a rendszerét, és mindenkinek el tudott adni valamilyen fontos narratívát: a belaruszoknak azt, hogy nélküle már rég Kijev felé menetelnének a belarusz katonák, vagyis ő a béke egyetlen garantora. Kijevnek és a Nyugatnak azt, hogy amíg ő van, az emberi élőerő szintjén nem lesz belarusz beavatkozás az oroszok oldalán. Moszkvának pedig azt, hogy a jelenlegi turbulens, háborús helyzetben még inkább szükségük van egy stabil, oroszokat támogató Belaruszra, amelyet kizárólag ő tud garantálni Putyin számára.
A 2025-ös év Lukasenka politikai számításai alapján kulcsfontosságú lehet: egyrészt Belaruszban a problémás 2020-as elnökválasztások utáni első választásokra kerül majd sor. Mivel a repressziók szintje az országban minden korábbi évtizedet felülmúl, a hatalomnak nincs mitől tartania. Igazi ellenjelöltek híján és egy vagy két hatalmi „ellenjelölt” elindításával Lukasenka elsöprő győzelemre számíthat, ezután pedig végre pont kerülhet a négy éve tartó legitimációs problémáira és Cihanouszkaja párhuzamos emigrációs tevékenységére. Lukasenka tiszta lappal indulhat, mintha meg sem történt volna ez az elmúlt 4-5 év.
A belarusz diktátor másik számítása minden kétséget kizáróan az orosz–ukrán háborúra vonatkozhat. A háború negyedik évére egyre inkább várhatóak a kifáradás jelei mindkét oldalon, vagyis a háború valamilyen fordulóponthoz érkezhet. Tavasszal Lukasenka nyilvánosan megparancsolta az állami propaganda számára, hogy „hagyják abba” az ukránellenes kampányt, a nyáron pedig „a bizalom jeleként” kivonta a belarusz haderőt az ukrán határ mellől. Ezek mögött egyértelmű politikai számítás húzódik.
Lukasenka számára a 2025-ös év egy új korszak kezdete lehet: ha úgy adódik, akkor a 2014-es minszki tárgyalásokhoz hasonlóan mediátorként ajánlhatja fel magát. Ha Moszkva helyzete rosszul állna, akkor el lehet fordulni a korábbi szövetségesétől, amivel a Nyugat minden korábbi sérelmét megbocsátaná. Ha pedig Moszkva kerülne ki győztesen a háborúból, akkor Belarusz szerepe pedig még inkább felértékelődik a Nyugat számára.
(Borítókép: Tüntetők Minszkben, Fehéroroszországban 2020. augusztus 26-án. Fotó: Misha Friedman / Getty Images)