Index Vakbarát Hírportál

A New York-i polgármestert külföldi kenőpénz elfogadásával vádolják

2024. szeptember 27., péntek 05:59

Eric Adamst több vádpontban is bűnösnek találhatja a New York-i bíróság, melyek közül a hivatali vesztegetés a legfontosabb, ugyanis egy török tisztviselőtől fogadott el kenőpénzeket, de a kampányfinanszírozásában is részt vettek, valamint luxusutakra is elment, többek között Magyarországra.

Eric Adams New York-i polgármester kenőpénzt követelt egy török tisztviselőtől, akitől többek között kedvezményes luxusutazásokat is kapott, áll a manhattani ügyészség által benyújtott vádiratban. A vádak ellenére a politikus nem tervezi lemondását, viszont az a kétes dicsőség érheti, hogy ő lesz az első polgármester New Yorkban, aki ellen hivatali ideje alatt indítanak büntetőjogi eljárást. Csütörtökön az FBI már házkutatást is tartott nála − közölte a Sky News.

A polgármester tájékoztatott, hogy először várják meg, miként dönt a bíróság, addig is folytatja munkáját a város vezetőjeként. Öt vádponttal néz szembe, többek között csalással és hivatali vesztegetéssel.

A vádirat állítása szerint Eric Adamsnek 2014-ben egy török tisztviselő segített a kampányfinanszírozásában, cserébe a manhattani török konzulátus építésekor nem végeztek biztonsági ellenőrzéseket.

Az ügyészek elmondták, hogy a polgármester nemcsak elfogadta, hanem kereste is a lehetőséget az illegális kampánytámogatásra, emellett több luxusútra is volt lehetősége, például Franciaországba, Kínába, Srí Lankára, Indiába, Törökországba és még Magyarországra is.

Rovatok