Amerikai tisztviselők szerint 2023 májusa és júniusa között elsüllyedt egy kínai atom-tengeralattjáró. Egyelőre nem lehet tudni, hogy volt-e a fedélzeten nukleáris üzemanyag, és arra sincsenek jelek, hogy a kínai hatóságok ellenőrizték volna a környezetet ért sugárzás szintjét. A Pentagon szerint Kína haditengerészeti fejlesztéseivel egy tajvani invázióra készül.
A legmodernebbnek számító hajó még tavaly május és június között süllyedhetett el. A tengeralattjáró elvesztése jelentősen visszavetette Kína lépéseit arra, hogy haditengerészetileg egyenrangúvá váljon az Egyesült Államokkal – írja a The Guardian.
Az incidens a Wuhan melletti Wuchang hajógyárban történt – ugyanabban a városban, ahonnan a Covid–19-járvány feltételezhetően ered –, és a műholdas felvételeknek köszönhetően derült fény rá, annak ellenére, hogy az ország kommunista hatóságai megpróbálták eltussolni a történteket. Egy amerikai védelmi tisztviselő a Reutersnek elmondta, hogy a Zhou-osztályú hajó – amely a kínai tengeralattjárók új típusának első tagja, és a manőverezőképességet segítő „X” alakú faráról ismert – feltehetően egy móló mellett állt, amikor elsüllyedt.
Nem tudni, hogy voltak-e áldozatok, vagy hogy a tengeralattjáró fedélzetén volt-e nukleáris üzemanyag, bár a szakértők ezt valószínűnek tartják. A tengeralattjárót végül sikerült megmenteni, de úgy vélik, még hónapokba telik, mire újra tengerre lehet bocsátani.
Amerikai tisztviselők szerint nincs arra utaló jel, hogy a kínai hatóságok ellenőrizték volna a vizet vagy a közeli környezetet sugárzás szempontjából.
A kínai hadsereg nem ismerte el az incidenst. A The Journal beszámolója szerint az első jel arra, hogy valami szokatlan történt, nyáron érkezett, amikor Thomas Shugart, a Center for a New American Security vezető munkatársa és egykori amerikai tengeralattjáró-tiszt műholdfelvételeken úszó daruk szabálytalan tevékenységére figyelt fel. Shugart felvetette, hogy baleset történhetett egy tengeralattjáróval, de nem tudta, hogy az nukleáris meghajtású.
El tudja képzelni, hogy egy amerikai atom-tengeralattjáró elsüllyed San Diegóban, és a kormány elhallgatja, és nem szól róla senkinek?
– kérdezte Shugart.
Egy meg nem nevezett amerikai védelmi tisztviselő a Reutersnek elmondta, hogy az incidens és az azt körülvevő hallgatás komoly kérdéseket vet fel a kínai hadsereg kompetenciájával és elszámoltathatóságával kapcsolatban.
„A kiképzési standardokkal és a felszerelés minőségével kapcsolatos nyilvánvaló kérdéseken túl az incidens mélyebb kérdéseket vet fel a kínai hadsereg belső elszámoltathatóságával és a kínai védelmi ipar felügyeletével kapcsolatban, amelyet régóta sújt a korrupció” – tette hozzá Shugart.
2022-ben Kína hat nukleáris meghajtású ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjáróval, hat nukleáris meghajtású támadó tengeralattjáróval és 48 dízel meghajtású támadó-tengeralattjáróval rendelkezett a Pentagon kínai hadseregről szóló jelentése szerint. Ez a tengeralattjáró-állomány 2025-re várhatóan 65-re, 2035-re pedig 80-ra nő – közölte az amerikai védelmi minisztérium.
A Pentagon jelentése szerint az új tengeralattjárók fejlesztésének célja a felszíni hajókkal és haditengerészeti repülőgépekkel együtt az, hogy ellensúlyozzák az Egyesült Államok azon lépéseit, hogy egy konfliktusban Tajvan segítségére siessenek, és „tengeri fölényt” alakítsanak ki a Japán szigetcsoporttól a Dél-kínai-tengerig terjedő szigetcsoporton.
„Egy új atom-tengeralattjáró elsüllyesztése, amelyet egy új hajógyárban gyártottak, lassítani fogja Kína azon terveit, hogy növelje atom-tengeralattjáró-flottáját” – mondta a Journalnak Brent Sadler, a Heritage Foundation thinktank vezető kutatója.
(Borítókép: A Wuchang hajógyár Kínában 2024. június 15-én. Fotó: Planet Labs Inc / Reuters)