Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták a Hezbollah-vezér holttestét, egyik helyettese is életét vesztette

2024. szeptember 29., vasárnap 16:14

A bejrúti romok között megtalálták Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetőjének holttestét, miután Izrael légicsapást mért a szervezet katonai parancsnokságára. A támadásban Ali Karaki, Naszrallah helyettese is életét vesztette.

A romok között megtalálták Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetőjének holttestét Bejrútban, ahol Izrael légicsapást mért a szervezet katonai parancsnokságára – írja az MTI. A Hezbollah vasárnap megerősítette, hogy az izraeli támadásokban meghalt Naszrallah egyik helyettese, Ali Karaki is.

Naszrallah holttestét a bejrúti Dahíja-negyedben, a Hezbollah főhadiszállása katonai bunkerének romjai között találták meg, két nappal az izraeli légicsapás után, amely a lakóházak alatti katonai központot érte. A beszámolók szerint a holttest épségben került elő, nem mutatott nyomokat a támadásból eredően, így a halálának okát a robbanás okozta súlyos trauma adta.

A Hezbollah közleménye szerint Karaki másokkal együtt „mártírhalált halt a cionista támadásban” Bejrútban.

Iránból érkezett jelentések szerint a Hezbollah vezetőjének likvidálására való válaszban késlekedés tapasztalható, mivel Teherán prioritása jelenleg a Hezbollah újjáépítése, beleértve Naszrallah utódjának megtalálását, új parancsnokok kiépítését és biztonságos kommunikációs rendszer létrehozását.

Az izraeli hadsereg a hétvégén közzétette, hogy F–15-ös vadászgépei a Hacerim légibázisról indultak el a Naszrallah ellen végrehajtott légicsapásokra. A támadásban több mint egy tucat, amerikai gyártmányú precíziós irányítórendszerrel felszerelt, egytonnás bunkertörő bombát vetettek be a Hezbollah vezetőjének tartózkodási helyére, amely jelenleg egy hatalmas kráterrel jelzi a csapás helyét.

Az izraeli légierő vasárnap újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fellegvárának számító Dahija-negyedben, a hadsereg az X-en közzétett bejegyzésében közölte, hogy megölték a Hezbollah csúcsvezetőjét, Nabil Kaoukot, a szervezet kevés megmaradt magas rangú vezetőjének egyikét.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Hasszán Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában.

A támadással kapcsolatban megszólalt az izraeli miniszterelnök is, azonban nem sokkal Benjamin Netanjahu beszéde után megszólaltak a légoltalmi szirénák Jeruzsálem és Ciszjordánia területén. Az izraeli hadsereg közlése szerint a rendszer „Libanonból Izrael felé irányuló támadás” miatt lépett működésbe.

Rovatok