Index Vakbarát Hírportál

Szinte az összes járatot törlik kedden Belgium fő repülőterein

2024. szeptember 30., hétfő 18:24

Belgium két legnagyobb repülőtere, a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát törlik kedden a személyzet zöme, köztük a biztonsági egységek által meghirdetett sztrájk miatt – közölték a repülőtereket üzemeltető társaságok hétfőn.

A zaventemi repülőtér a múlt hét végén, a charleroi-i pedig hétfőn délután erősítette meg, hogy „az utasok és a személyzet biztonsága érdekében” minden induló járatot törölnek – adta hírül az MTI. 

A szakszervezetek által, a jobb munkakörülmények és a nagyobb fizetés elérése érdekében szervezett sztrájk célja az is, hogy felhívja az Európai Unió figyelmét „az alapvető fontosságú munkát végző” alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban.

A tervek szerint e szektorok dolgozói kedden délben nemzetközi tüntetést tartanak Brüsszelben, az európai intézmények környékén. A demonstrációra felhívó szakszervezetek úgy vélik, hogy a közbeszerzésre vonatkozó uniós versenyszabályok a takarítók, a biztonsági őrök és a vendéglátóipari dolgozók munkakörülményeinek romlását eredményezték, ezért ezen szabályok megváltoztatását követelik.

A charleroi-i repülőtéren már szeptember közepén is sztrájkot hirdettek. Akkor szintén törölték az összes járatot, súlyos fennakadásokat okozva az utasforgalomban.

Rovatok