Magyarország hamarosan 200 katonát küld Csádba, egy demokratikusnak nem nevezhető afrikai országba, ahol a kormányzat – a régió többi országához képest – stabil, azonban a területén jelenleg is aktív lázadó csoportok tevékenykednek. A magyar kormány szerint a misszió elsődleges céljai „a helyben lévő magyar érdekeltségek oltalmazása”, és hogy a konfliktusos Száhel-övezetből Európába irányuló migrációt a térség kulcsországával együttműködve megállítsuk. Az Index utánajárt, hogy milyen egyéb tényezők állhatnak a misszió és a két ország közeledésének hátterében. Cikkünkben szakértőként közreműködött Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Afrika jelentős része több mint 60 évvel a dekolonizáció után is instabil. Csak a 2020-as években 22 államcsínyt kíséreltek meg a kontinensen, ennek nagy részét az úgynevezett Száhel-övezetben – vagyis az észak-afrikai Szahara-sivatag déli részén és az azon túli területeken – található államokban. Az errefelé gyakori jelenségnek számító államcsínyek és állandó polgárháborúk miatt az utóbbi években a külföldi sajtó „Puccs-övezetként” hivatkozik a régióra.
Itt terül el a tervezett magyar katonai és humanitárius misszió fogadóországa, a Csádi Köztársaság is, közel 1,3 millió négyzetkilométeren. A Mahamat Idriss Déby Itnó elnök vezette rezsim az egyik utolsó, amit még nem söpört el a térségben szinte összehangoltan felbukkanó és Oroszországgal gyanúsan szimpatizáló katonai vezetőket hatalomra juttató puccsok sorozata. Szakértőnk elmondása szerint azért, mert az országot 31 éven keresztül vezető apjától örökölte hatalmát, az új elnök, Mahamat Déby az utóbbi másfél évben sikeresen megszilárdította.
Tette mindezt igazi afrikai diktátorhoz illő módon. Az unokatestvérét, aki az ellenzék legnépszerűbb vezetője volt, feltehetőleg megölette februárban. A hatalomért acsarkodó családja többi tagjának száját pedig vagyonosztogatással befogta. Ezzel a saját pozíciójára – és ezen keresztül az ország stabilitására is – elsődleges veszélyforrást jelentő csoportban, vagyis családjában sikeresen konszolidálta az erőviszonyokat. Marsai Viktor elmondása alapján „egyelőre az elit jelentős része kitart Déby mellett. Ráadásul azok a koncessziók, amiket adott a perifériáknak, ha nem is nagyok, de ki tudták fogni a szelet a riválisok vitorlájából.”
A Migrációkutató Intézet igazgatója szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy Débyt nem puccsolhatják meg egyik napról a másikra.
„Ha valaki európai értelemben stabil rendszert keres a Száhelben, akkor eleve rossz premisszából indul ki” – idézte fel egy amerikai kollégájának véleményét a kérdésről szakértőnk.
Csád 2016 óta küzd lázadó- és terroristacsoportokkal, a korábbi államfő, Idriss Déby az egyik ilyen csoporttal folytatott tűzharcban vesztette életét. Marsai Viktor rávilágított, hogy a csádi vezetés továbbra is több fronton van nyomás alatt. Egyrészt az országot egy heves áradás sújtja, ami miatt rengeteg embernek el kellett hagynia az otthonát. Emellett a csádi hadsereg energiáját az is leköti, hogy az ország keleten azzal a Szudánnal határos, ahol korunk egyik legpusztítóbb polgárháborúja zajlik – erről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.
A csádi hadsereg azért állomásozik a határon, hogy a migrációs nyomást kezelje, és hogy megakadályozza a konfliktus átgyűrűzést, ugyanis a határ mindkét oldalán ugyanazon etnikai csoportok laknak. „A történelemben többször előfordult, hogy az egyik vagy a másik országban kitört konfliktus átterjedt a szomszédba és fordítva” – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, aki kifejtette, azon is látszódik, hogy az elnök hatalma stabilizálódott, hogy a dárfúri határra vezényelt csapatok ellenére az északon levő lázadócsoportok nem fokozták műveleteiket, amit azzal is magyaráz, hogy N'Djamenának sikerült kiegyezni az őket korábban támogató líbiai erőkkel, és azok már nem támogatják a kormányzattal szemben fegyverrel fellépő csádi csoportokat.
A csádi hadseregen, a lázadókon és a terroristákon kívül vannak egyéb fegyveres erők is az országban.
Májusban csádi kérésre kivonultak az amerikai csapatok (akik létszáma nem volt nagy, nagyjából 80 fő), azonban továbbra is az országban állomásozik mintegy 1000 francia katona (akikkel feltehetőleg a misszió megvalósulása esetén a Magyar Honvédség aktívan együttműködik majd). Marsai Viktor elmondása szerint a lakosság őket leginkább a rezsimet fenntartó szervezetként értékeli, ezért megítélésük rossz. Ezért is fontos a bizalom és az együttműködés szempontjából, hogy Magyarország sosem lépett fel gyarmatosítóként a kontinensen, illetve, hogy a magyar katonák nem francia parancsnokság alatt fognak működni.
A többek között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter által lapunknak kommunikált célokon túl több találgatás is napvilágot látott arról, hogy a magyar kormánynak – a migráció megfékezésén kívül – milyen egyéb érdekei fűződhetnek az afrikai országgal való együttműködéshez. A külföldi sajtóban elterjedt az a magyarázat, hogy Budapest kifejezetten üzleti érdekek mentén – nyersanyagkitermelés reményében – vágott bele a csádi misszióba. A Deutsche Wellének nyilatkozó Fidel Amakye Owusu ghánai politikai és biztonsági elemző szerint Magyarország szemet vetett a nyersanyagokban bővelkedő Száhel-övezetre.
Először vetnünk kell egy pillantást arra, hogy mik lehetnek azok a lehetséges tényezők, amelyek Budapestet a Száhel-övezetbe vagy Csádba vonzhatják. Különösen ilyenek lehetnek a Száhel-övezetben található bőséges olaj-, urán-, arany- és egyéb erőforrások. (...) Mint minden európai ország, Magyarország is egyre befolyásosabbá válik, és szeretne méltányos részesedést kapni Afrika erőforrásaiból. Az arany, a kobalt, a lítium és más erőforrások olyan fontos húzóerők, amelyek Budapestet a Száhel-övezetbe vonzhatják
— nyilatkozta a ghánai elemző.
A gazdasági együttműködés miértjének kapcsán fontos esemény, hogy nemrégiben a Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat, ami szerint Magyarország 200 millió eurós – jelenlegi árfolyamon 79,19 milliárd forintos –, kötött segélyhitelt ajánlott fel Csádnak.
A kormánydöntéseket közlő folyóirat nyersanyagkitermelésről nem tesz említést.
A hitel vízgazdálkodási, mezőgazdasági és élelmiszeripari, valamint információs technológiai projektek megvalósítására szolgál. Azonban hozzáteszik, hogy az összeg csak olyan ütemezésben kerülhet folyósításra, ami nem veszélyezteti Magyarország gazdasági stabilitását. A pénzt az Eximbank, egy magyar exporthitel-ügynökség biztosítja.
Szakértőnk elmondása szerint van valóságalapja az olyan jellegű találgatásoknak, hogy a magyar kormányt gazdasági megfontolások is vezérlik, a helyzet azonban árnyaltabb. A Migrációkutató Intézet igazgatója hangsúlyozta, hogy óva intene mindenkit attól, hogy azt gondolja, három év múlva dollármilliárdokat fogunk kipumpálni Csádból. Valamint az olyan lázálmos elképzelésektől is, hogy „Magyarország a világ legnagyobb uránkereskedő hatalma lesz Csádon keresztül.”
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójának inkább az a véleménye, hogy a gazdasági gondolat megjelenhet a csádi misszió mögött. Azonban reméli, „hogy mindenki reálisan látja, hogy ebből 10, de inkább több mint 10 éven belül lehet – nagyon kitartó, odafigyelő és alapos munkával – realizálható gazdasági haszon”.
Marsai Viktor szerint „a 200 milliós kötöttsegély hitel egyértelműen azt célozza, hogy a magyar vállalatok megjelenjenek Csádban, de Csád önmagában nem érdekes annyira, hogy 200 milliós hitelkeretet biztosítsunk a számukra.” Meglátása szerint a hitel inkább abból a szempontból érdekes, hogy a pénzből magyar vállalatok mennek oda, magyar vállalatok hajtanának végre projekteket, amelyekből a bevételek magyar cégekhez folynak be, legalábbis többségében. Valamint „olyan referenciák teremtődnek majd, amelyek lehetővé teszik majd a piaci alapú projektek és vállalkozások megjelenését is, amelyet már nem a magyar állam – mint inkubátor – biztosít a kötöttsegély hitellel” – foglalta össze álláspontját a 200 millió eurós hitelről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.
Marsai Viktor két fontos tényezőt lát a misszió mögött. Először is azt, hogy a honvédség külföldi szerepvállalását fenn kell tartani. Az afganisztáni kivonulás után pedig megszűnt az a terület, ahol magyar katonák egy-egy forró konfliktusban is kipróbálhatták volna magukat.
Tudom, hogy ezt sokan nem szeretik hallani tőlem, de egy olyan világban, ahol a határunk túloldalán háború dúl, nem árt az, ha a Magyar Honvédség nem a tankönyvekből tudja, hogy hogy néz ki egy háború – még akkor is, ha a csádi művelet intenzitása messze elmarad egy szimmetrikus háborúétól.
A Migrációkutató Intézet igazgatója szerint Csád geopolitikail szempontból fontos. Meglátása szerint nem hagyhatjuk a régiót szabadesésben, mert a Száhel Európa „kiskertje”. Ami ott elindul, az Észak-Afrikán keresztül Európát fogja elérni, legyen szó illegális migrációról vagy terrorizmusról — Marsai azt is elmondta, hogy eddig már körülbelül egymillió menekült érkezett Szudánból Csádba.
Ha Csád is bedől, akkor itt semmi nem fog maradni, ráadásul – rossz nyelvek szerint – az oroszok az illegális migráció szervezésével nagyon komoly bevételekre tesznek szert, és mivel Európa stratégiai riválisai, nem látom, hogy Moszkva miért lenne érdekelt abban, hogy az illegális migráció csökkenjen.
Ebből a szempontból sem mindegy, hogy 200 magyar, vagy 200 orosz katona érkezik Csádba
– tette hozzá szakértőnk.
A súlyos humanitárius helyzet eszkalálódása mellett egyébként Oroszország befolyása is egyre nő a Száhel-térségben – a Wagner-csoport utódai Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben is „biztonsági szolgáltatásokat” nyújtanak a hatalmat nemrégiben megragadó nyugatellenes katonai juntáknak. Az újabban Afrika Corps néven emlegetett – már hivatalosan is az Orosz Védelmi Minisztérium által irányított fegyveres csoport – azonban nemrégiben katasztrofális vereséget szenvedett a tuareg lázadóktól Maliban – köszönhetően az ukrán hírszerzés közreműködésének is. Mindezek miatt Marsai szerint az orosz befolyás elérte a tetőpontját a térségben, és innentől kezdve csak lefele vezet az út Moszkvának.
A Migrációkutató Intézet igazgatója egy kevesebbet firtatott, de annál érdekesebb tényről is beszélt lapunknak, annak kapcsán, hogy az apadó nyugat-európai – és a növekvő orosz – befolyás szerepet játszhat-e Budapest egyre élénkebb Afrika-politikájában. Marsai elmondta, nem Magyarország az első európai, de még csak nem is az első kelet-európai ország, amely katonákat küldene a Száhel-övezetbe, (ahonnan az utóbbi években a francia és az amerikai katonákat is sorra kitették). Azonban a kontinens országainak külpolitikai figyelmét 2022-től kezdődően jelentősen lekötötte az orosz-ukrán háború.
A lengyelek, a dánok és a csehek is gondolkodtak ebben. Sőt, az észtek különleges műveleti erői a franciákkal együtt harcoltak Maliban és Nigerben a puccsok előtt. A dánok egy nagyobb kontingenst vittek, a svédek is nagy erőkkel mentek volna. Ugyanez a gondolkodás megvan a többi szereplőnél is, most úgy néz ki, hogy a magyarok léptek először
– zárta gondolatmenetét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.
(Borítókép: A csádi hadsereg katonái 2007. április 20-án. Fotó: Uriel Sinai / Getty Images)