Index Vakbarát Hírportál

Irán pusztítóbb második hullámra figyelmeztette Izraelt

2024. október 1., kedd 19:01 | aznap frissítve

Az izraeli hadsereg és a hivatalos iráni sajtó is megerősítette: Irán rakétatámadást indított Izrael ellen. Állítólag több mint 200 rakétát lőttek ki a zsidó államra.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közleménye szerint rakétákat indítottak Iránból Izraelbe. A CNN jelentése szerint Izrael-szerte megszólaltak a szirénák. Nem sokkal korábban az izraeli rendőrség arról számolt be, hogy Tel-Aviv Jaffa nevű negyedében lövöldözés történt.

A rendőrség szóvivője szerint több áldozata is van a vasútállomás közelében történt fegyveres összetűzésnek.

Nem sokkal korábban az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy Irán rakétatámadásra készül Izrael ellen. Kedden a Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak biztos forrásból van tudomása arról, hogy Irán

rövid időn belül ballisztikusrakéta-támadást készül indítani Izrael ellen.

Irán megerősítette a támadást

Az iráni állami televízió az IRGC (Iszlám Forradalmi Gárda) nyilatkozatát közvetítette, amiben megerősítették, hogy több tucat rakétát lőttek ki Izrael felé, és újabb támadással fenyegetőznek arra az esetre, ha Izrael válaszlépéseket tesz.

A nagy hatalmú Forradalmi Gárda a rakétacsapást megtorlásként írja le a Hamász vezetője, Iszmail Haníje júliusi, a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah pénteki meggyilkolásáért, valamint a libanoni és palesztin emberek meggyilkolásáért.

Közölte, hogy légiereje „fontos támaszpontokat” vett célba, de a részleteket később fogja bejelenteni.

A küszöbön álló iráni támadásra való figyelmeztetés néhány órával azután hangzott el, hogy az izraeli csapatok megkezdték a dél-libanoni inváziót. Ahogy arról az Indexen kedden többször is beszámoltunk, Izrael Libanonban indított korlátozott szárazföldi támadást azért, hogy felszámolja azokat a képességeket, amelyekkel a Hezbollah támadja a zsidó államot. Az akció nagyon komolyan elő volt készítve, az izraeli hírszerzés Libanon egész területén jelen van. Ennek eredményeként a közelmúltban a terrorszervezet gyakorlatilag teljes felső vezetését kiiktatták. 

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) korábbi közlése szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatták. A célpontok a határhoz közeli településeken találhatók, és közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre.

A BBC arról írt, hogy az Egyesült Államokban és Izraelben is félelem és bizonytalanság uralkodik, mert sokan úgy vélik, hogy az éjszakai izraeli támadás után eszkalálódik a helyzet, és egy hosszan tartó, átfogó, regionális háború indul, amibe Irán is bekapcsolódik, és amiben az Egyesült Államok sem maradhat semleges.

Korábban az IDF parancsnoksága azt állította, hogy az izraeli légvédelmi rendszerek felkészültek, és az izraeli légierő repülőgépei járőröznek a térségben.

Joe Biden összehívta a védelmi tanácsot

Joe Biden amerikai elnök kedden megbeszélést hívott össze Kamala Harris alelnökkel és vezető nemzetbiztonsági tisztviselőkkel, hogy megvitassák az Irán által Izrael ellen várható ballisztikus rakétatámadást – közölte Emilie Simons fehér házi szóvivő.

Joe Biden szintén posztolt az X-en, és közölte, hogy ő és Harris ma találkozott a nemzetbiztonsági csapattal, „hogy megvitassák az Izrael elleni közeli rakétatámadásra irányuló iráni terveket. Megvitattuk, hogy az Egyesült Államok hogyan áll készen arra, hogy segítsen Izraelnek megvédeni magát ezekkel a támadásokkal szemben, és megvédje a térségben lévő amerikai személyzetet” – közölte.

18:30 A BBC helyszíni tudósítója közölte, hogy Észak-Izrael felett narancssárga rakéták világítják meg az eget. A riporter szerint nem biztos, hogy Libanonból lőtte ki a rakétákat a Hezbollah, vagy valóban Iránból indították azokat.

19:40 Az IDF szóvivője közölte: „A tervünk megvan, és akkor és ott fogunk cselekedni, amikor és ahol akarunk.” Az izraeli biztonsági kabinet pedig egy izraeli forrás szerint vészhelyzeti bunkerben van Jeruzsálemben. A CNN Izraelben tartózkodó csapatai az elmúlt órában több tucat rakétát számoltak meg Tel-Aviv, Jeruzsálem és Haifa felett.

19:45 Az Egyesült Államok segítséget nyújt Izraelnek, már több Iránból érkező rakétát is elfogott – közölte egy védelmi tisztviselő a BBC-vel.

19:50 Egy ember meghalt és többen megsebesültek, miután rakétaszilánkok hullottak a megszállt ciszjordániai Jerikó városára – írja a Reuters egy biztonsági forrásra hivatkozva. Az izraeli hadsereg szóvivőjének nincs tudomása a támadás által megsérültekről.

19:51 A Pentagon vezetője súlyos következményekre figyelmeztet Irán számára. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter közölte izraeli kollégájával, Yoav Gallanttal, hogy Washington az iráni támadásra készülve növelte a haderő készenlétét a térségben. A felhívás a jelek szerint azelőtt történt, hogy Irán több száz rakétát indított volna Izrael felé.

19:55 A Reuters szerint Joe Biden felszólította az amerikai hadsereget, hogy segítsenek be az izraeli légvédelembe. A támadást Kamala Harris alelnökkel közösen követik a Fehér Házban. Amerikai tisztségviselők szerint a hadsereg több iráni rakétát is kilőtt, mielőtt azok becsapódhattak volna.

19:59 Az izraeli hadsereg szerint a lakosság elhagyhatja az óvóhelyeket. A bejelentés körülbelül egy órával azután született, hogy bizonyos területeken arra szólították fel az izraeli lakosokat, hogy keressenek biztonságos menedéket. Az izraeli hadsereg arra utasította a lakosságot, hogy továbbra is figyeljék a helyzetet, és engedelmeskedjenek a jövőbeli utasításoknak.

20:00 A rendőrség hat halottra és kilenc sebesültre emelte a jaffai terrortámadás áldozatainak számát. A tel-avivi villamossíneken és Jeruzsálem utcáiban civilekre támadtak, egy biztonsági tiszt és fegyveres civilek lelőtték és semlegesítették a támadókat.

20:10 Az iráni állami média azt állítja, hogy az Izraelre kilőtt rakéták 80%-a eltalálta célját.

20:20 Izrael újra megnyitotta légterét a rakétatámadás miatti ideiglenes felfüggesztés után. A libanoni közlekedési miniszter pedig közölte, hogy az ország légterét két órára ideiglenesen lezárják a légiforgalom elől.

20:22 Bejrútban tűzijátékkal ünneplik az emberek Irán Izrael elleni rakétatámadását. A fővárosban megállás nélkül lövöldöznek és tűzijátékokat gyújtanak.

20:25 Az IDF bejelentette, hogy likvidálta Daw Alfakher Hinawit, az Imam Hoszein hadosztály parancsnokát egy olyan csapásban, amely a Hezbollah 4400-as egységének vezetőjét is megölte Bejrútban. A hadsereg közölte, hogy az Imam Hoszein hadosztály számos rakéta- és dróntámadást indított.

20:30 Az Index megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium az alábbi közleményt küldte el:

Az Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légi riadót. A nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak. Jelenleg 426 konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgár tartózkodik Izraelben. Aki bajba kerül, kérjük, azonnal lépjen kapcsolatba a tel-avivi képviseltünkkel vagy a Külügyminisztérium Call Centerével! Továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy csak abszolút halaszthatatlan esetben utazzon a térségbe, és mindenképpen regisztráljon indulás előtt konzuli védelemre!

20:40 Egy magas rangú iráni tisztviselő a Reutersnek elmondta, hogy Teherán tájékoztatta Oroszországot az Izrael elleni rakétatámadások előtt, valamint az Egyesült Államokat Irán diplomáciai csatornákon keresztül nem sokkal a támadások előtt figyelmeztette.

20:55 A BBC szerint Irán pusztítóbb második hullámra figyelmeztet. Ebrahim Azizi, az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottságának vezetője az iráni állami televízióban azt mondta, hogy ez volt az Iszlám Forradalmi Gárda támadásainak első hulláma. „Az izraeli katonai központok és létesítmények voltak a célpontjaink, de az esetleges számítási hibák miatt civileket is találat érhetett” – mondta. 

21:30 Egy olvasónk e-mailben jelezte szerkesztőségünknek, hogy egy Budapestről Dohába tartó járatot eltereltek a háború miatt. A repülőgép jelenleg Egyiptom felé tart, és a Földközi-tenger felett repül. A török légtérben fordult vissza, onnan vette az irányt Egyiptom felé. A Flightradar24  oldal ezt megerősítette. Több járatról egyelőre nincs tudomásunk.

22:07 Orbán Viktor miniszterelnök kedd este 10 órakor közösségi oldalán azt közölte, hogy a közel-keleti háborús helyzet miatt összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje, amelynek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is a tagja.

(Borítókép: Az izraeli Iron Dome rakétaelhárító rendszer Izraelben 2024. október 1-jén. Fotó: Amir Cohen / Reuters) 

Rovatok