Index Vakbarát Hírportál

A Wall Street farkasait Trump aggasztja, Harristől óvakodnak

2024. október 3., csütörtök 18:13

Az amerikai pénzügyi világ vezetői mindkét elnökjelöltet fenntartással kezelik. Attól tartanak, hogy a volt elnök, Donald Trump elképzelései ártanak a gazdaságnak, Kamala Harris pedig – amerikai viszonylatban – túlságosan balra dől.

A felső vezetők zöme még mindig mérlegeli, hogy a két jelölt hogyan befolyásolhatja a versenyben központi szerepet játszó gazdaságpolitikát, illetve megválasztásuk milyen következményekkel jár a jogi és demokratikus intézményekre.

A republikánus jelölt megválasztása a gazdasági és politikai instabilitás kialakulásának kockázatával járhat – vélik többen, annak ellenére, hogy elnöki ciklusa alatt Donald Trump Wall Street-barát intézkedések sorát alkalmazta.

Kamala Harris ezzel szemben sokak számára ismeretlen tényező. Egyesek attól félnek, hogy folytatja Joe Biden szabályozói fellépését a pénzügyi szektor jövedelmező ügyleteivel szemben.

Harris még Bidennél jobban is balra tolódott – állította közvetlenül a jelölése előtt Isaac Boltansky, a BTIG brókercég politikakutatási igazgatója. Elemzők akkor arra emlékeztettek, hogy a Biden-adminisztráció a banki díjak és az egészségügyi hitelezők visszaszorítására törekedett, miközben nagyobb átláthatóságot követelt a fedezeti alapoktól, és fellépett a kriptovaluta-kereskedések ellen.

Harristől, a volt ügyésztől még szigorúbb beavatkozásra számítanak, amit ideológiai háttér nélkül neveznek balfordulatnak.

A két jelölt támogatottsága változatlanul szoros, bár a közvélemény-kutatók szerint az utóbbi napokban Kamala Harris népszerűsége erősödött. A számokra Donald Trump sárdobálással reagált, és egész egyszerűen szellemi fogyatékosnak nevezte demokrata riválisát.

Dereguláció vagy szabályozás

A Wall Streetet a felmérések és a becsmérlések egyaránt hidegen hagyják.

„A legtöbben azt várják Trumptól, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta, vagyis még populistább, protekcionistább és agresszívabb deregulációt hozzon” – idézte a Reuters a kétpárti Mehlman Consulting lobbicég társvezetőjét.

Ugyanakkor kíváncsiak arra, hogy kicsoda Harris, és miben hisz

– magyarázta Bruce Mehlman, aki szerint a demokrata jelölt minapi gazdasági beszéde erre nem adott kellő lehetőséget.

Első ciklusához hasonlóan Trump adócsökkentést és a szabályozás lazítását ígéri, a pénzügyi vezetők szerint azonban a tervbe vett importvámok semlegesíthetik az előnyöket, gerjeszthetik az inflációt, a járulékok visszafogása pedig növelheti a költségvetési deficitet.

A Wall Street befektetői Trump győzelmét várják, mert emlékeznek arra, hogy politikája „gyorsította a növekedést, lenyomta az inflációt, és több pénz maradt mindenki zsebében” – ezt nyilatkozta Karoline Leavitt, Trump kampányának nemzeti sajtótitkára.

Az elemzők Harris terveit jobbnak tartják gazdasági szempontból: az adóemelés ugyan csökkentené a bevételeket, de részben ellensúlyozná a költségvetési hiány várható növekedését.

A jelölt pénzügyi politikáját nem részletezte, de korábbi ügyészként a bankokkal szemben kemény álláspontja mellett tartott ki, és kilátásba helyezte, hogy – Bidenhez hasonlóan – a rejtett banki díjak ellen fog harcolni.

Harrist közgazdászok és vezérigazgatók százai támogatják – állítja szóvivője.

Demokrata elnök, republikánus többségű szenátus

A társasági adó emelésével párhuzamosan a részvények ára is emelkedett – emlékeztetett Harris egyik milliárdos támogatója. „Minden lépés a hiány csökkentése érdekében pozitív” – hangoztatta Mark Cuban. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelöltek olyan ígéreteket tesznek, amelyeket talán be sem tudnak tartani.

Sok cég számára a demokrata Kamala Harris és egy republikánus többségű szenátus lenne a legjobb forgatókönyv, mert ez a kombináció meghiúsítaná az adóemeléseket, ugyanakkor arra kényszerítené a Fehér Házat, hogy mérsékelt jelölteket válasszon a gazdaságpolitika kormányzati irányítására. A befektetési és pénzügyi szektor augusztus végéig 8,7 millió dollárral támogatta a demokrata jelölt, illetve 3 millió dollárral Trump kampányát.

A lista csak a magánszemélyek és politikai akcióbizottságok adományait öleli fel, de nem teljes körű, mert a támogatásnak más formái is léteznek.

(Borítókép: Emberek sétálnak a New York-i tőzsde előtt 2023. március 16-án New Yorkban. Fotó: Spencer Platt / Getty Images)

Rovatok