Dan Foreman idahói szenátor felháborodást váltott ki hétfői megjegyzéseivel az Egyesült Államokban, a republikánus politikus a kendricki demokrata–republikánus fórumon visszaküldte a helyi indián jelöltet „oda, ahonnan jött”. Trish Carter-Goodheart, az érintett demokrata jelölt elmondta, hogy megrázta a kirohanás, amelyért a közvélemény rasszizmussal vádolja az amerikai szenátort.
Felháborodást keltett az Egyesült Államokban Dan Foreman idahói republikánus szenátor hétfő esti kirohanása egy észak-indahói kisváros, Kendrick kétpárti, demokrata–republikánus fórumán – számolt be róla az Associated Press amerikai hírügynökség.
A rendezvényt a körzet képviselőházi és szenátorjelöltjei számára szervezték, köztük Dan Foreman és demokrata ellenfele, Julia Parker, valamint Lori McCann republikánus képviselő és demokrata ellenfele, Trish Carter-Goodheart számára.
Információk szerint a közönség diszkriminációval kapcsolatos kérdése arra késztetette a politikust, hogy dühösen azt mondja a demokrata párt helyi indián jelöltjének, hogy „menjen vissza oda, ahonnan jött”.
Ezt követően az idahói szenátor idő előtt elhagyta az eseményt, majd később egy Facebook-bejegyzésben tagadta, hogy rasszista megjegyzéseket tett volna.
Trish Carter-Goodheart, a képviselőház helyi demokrata jelöltje és a Nez Perce indián törzs tagja elmondta, hogy a kirohanás megrázta, és elgondolkodtatta a jövőbeni nyilvános rendezvények biztonságát illetően. A demokrata politikus az eseményen arról beszélt, hogy azért, mert valaki nem tapasztalta személyesen a diszkriminációt, még nem jelenti azt, hogy nem történik meg. „Éppen a kijelentésemet tettem, amikor a szenátor felpattant a helyéről, és azt mondta: »Elegem van a liberális […]. Miért nem mész vissza oda, ahonnan jöttél?«” – emlékezett vissza Trish Carter-Goodheart.
Arra gondoltam: »Menjetek vissza oda, ahonnan jöttem?«. Az egy mérföldnyire van attól a helytől, ahol ez a fórum zajlik
– fejtegette a demokrata politikus.
Dan Foreman későbbi Facebook-bejegyzésében az incidenst „a faji alapú uszítás kvintesszenciájának” nevezte, és azt mondta, hogy a demokrata résztvevők személyes támadásokat intéztek, és „Idahót rasszista államnak kiáltották ki”. „Nos, itt egy gyorshír a baloldaliaknak. Amerikában vagy Idahóban nincs rendszerszintű rasszizmus” – írta a republikánus politikus.